Mi alapján "érezzük", hogyha valaki néz bennünket?

Ezen kívül még kábé 43-szor fordultál hátra nemrégiben, de mivel nem láttál senkit aki nézne, így nem is tudatosult benned, "nem lett igazad". Csak ezeket nem számolod hozzá.

Az emberi agynak már csak ilyen a működése :)

Nem csak a látás, hanem pl. hallás, szaglás alapján is észreveszed ezt.

Viszont 100% nem veszed észre, ha az érzékszerveidhez nem jut jel (pl. kamerán keresztül néz).

Szerintem mindenkinél volt már olyan, hogy nem tudta racionálisan megindokolni, de az ösztöne "súgott" valamit, és bejött. Vagy amikor azt érzi valaki, hogy gyanús ez a csend...

Azt, hogy "mi alapján" lehet ezeket megmondani, azt szerintem senki sem tudja, ez egy túl sok változós függvény.

Tehát az agyi működéseket, mint az érzékelés, nem lehet két mondattal elintézni hogy "biztos benne volt a perifériális mezőben". Rakás tudományos dolog van, amire egyenlőre nincs egységesen elfogadott válasz, pl. hogyan lehet az, hogy felismerünk egy arcot, ami 40 évet öregedett, tehát a vonások jelentősen megváltoztak, mégis az agyunk "kisakkozza" a dolgot.

"nem lehet két mondattal elintézni hogy "biztos benne volt a perifériális mezőben"

Azért az egy kicsit gyanús, hogy ha 30 cm-re van tőled, de egy fél cm-es ajtó mögött - akkor már nem érzed meg. Soha és semmikor. Valamint kamerán keresztül sem érzed meg soha.

Nyugodj bele, hogy a szokásos érzékszerveinkkel érzékeljük, ha valaki néz.

"Szerintem mindenkinél volt már olyan, hogy nem tudta racionálisan megindokolni, de az ösztöne "súgott" valamit, és bejött."

Persze hogy volt. De mellette volt 38 másik eset, amikor az ösztöne súgott valamit, és nem jött be. De ez a gyakoribb, így e fölött könnyebben átsiklik az ember, kevésbé tudatosul, kisebb nyomot, lenyomatot hagy az agyban, így hamarabb el is felejted. Viszont ha 39.-re bejön, az mély nyomot hagy, és megmarad a tudatodban.

Olyan ez, mint amikor valaki elvágja a kisujját, aztán a rákövetkező 3. nap végén arra lesz figyelmes, hogy már nyolcadszorra veri be a kisujját az asztal sarkába. Ilyenkor persze felkiált: "A francba, mindig a fájós ujjamat ütöm be!" Nem, ez nem igaz. Beüti a másik kezén lévő kisujjat is hasonló gyakorisággal, csak az - mivel nincs megsérülve - nem fáj annyira, nem tudatosul. Ám egy ugyanilyen erejű ütés a fájós ujjon heves lüktetést vált ki, amire viszont felfigyel, és tudatosul.

"Vagy amikor azt érzi valaki, hogy gyanús ez a csend... "

Állandó zajban élünk, hozzászoktunk a folyamatos alapzajhoz. A hiánya persze hogy feltűnik.

"hogyan lehet az, hogy felismerünk egy arcot, ami 40 évet öregedett, tehát a vonások jelentősen megváltoztak, mégis az agyunk "kisakkozza" a dolgot."

Mert az életed folyamán megtanulja az agyad ezt a "kisakkozós" módszert. Kisebb-nagyobb sűrűséggel találkozol ismerősökkel. Van amikor két találkozás között csak napok vagy hetek telnek el, de van hogy évek, estleg évtizedek. Ráadásul ez idő alatt elég sokat változik az ismerőseid kinézete is: más a ruha, más a frizura, szakállat vagy bajszot növeszt, napszemüveget vesz fel vagy szemüveges lesz, esetleg épphogy lecseréli kontaktlencsére, satöbbi. Az agyad így apránként megtanulja, hogy melyek az arcnak azon részei amelyek állandóak, és melyek azok amelyek változnak. Nem véletlenül kell a hivatalos fényképeken a szemet elfedetlenül hagyni, ugyanis általában az arc ezen része változik a legkevésbé. Gyanítom, hogy azért is nézünk a másik szemére először ha találkozunk vele, mert az alapján tudjuk leginkább beazonosítani embertársainkat. Se a színe, se az alakja nem változik az idők folyamán, nem nő köré szőrzet, nem ráncosodik és nem is hullik ki. Amilyen a szemed 10 évesen, olyan lesz 80 évesen is (leszámítva a szürkehályogot vagy ilyesmit, egészséges emberről beszélünk).

Kár misztifikálni a dolgot, kár belelátni olyat, ami nincs is benne valójában.