Ha megtanulom a jobb agyféltekés rajzolást azt rajzórán is tudom használni?

Ha a későbbiekben is gyakorlod, akkor igen, utána is fogod tudni alkalmazni.

De a jobb agyféltekes rajzolás csak arra jó, hogy "lemásolj" dolgokat. Ha rajzórán azt mondja a tanár, hogy képzeletből rajzolj le valamit, akkor nem fogod hasznát venni ennek a tudásnak. De ha kiül az osztály elé egy modell, és őt kell lerajzolni (rá "másolni" a lapra), akkor fogod tudni használni a jobb agyféltekes dolgot. (Feltéve, hogy ügyes a modell, és nem mozog sokat.)

igen tudod használni... a rajzórákon meg általában mindig van "model" (vagy egy osztálytárs vagy egy csendélet vagy egy tájkép ha a szabadban rajzolsz)

hogy a tanfolyamra érdemes e elmenni azt nem tudom, mert egy két könyv a neten is megtalálható.. az alapja meg mindnek ugyan az...

"vagyis a logikus részt, miközben a háttérbe szorítod a kreatív részt."

Pont fordítva. ;)

Én elvégeztem a tanfolyamot, de nagyon sokat lehetne mesélni róla. Most nem vágok bele. Nagyjából az elsőnek van igaza: eleinte másolni tanít meg, ha sokat gyakorolsz, akkor már a fejedben levő képet is le tudod másolni, azaz tudsz majd fejből rajzolni.

Rajzórán tőlünk sose kértek fejből rajzolást. Viszont azt tudni kell, hogy a rajzolás időigényes, és ezen a tanfolyam nem rövidít.

Hú, ez aztán izgalmas. Szólunk az agynak, hogy ezentúl szíveskedjék így működni, az pedig összekapja magát a szigorú hangtól, és engedelmeskedik.

Csak tudnám, ezek után mi a fenének tanulnak egyesek sok éven át, kutatnak keserves munkával, aztán tizedannyit se tudnak elérni.

Biztos rossz tanárhoz jártak. Vagy lehet, hogy itt valaki átver valakit?

Na jó, van egy bezsámoló, facebookon találtam, bemásolom ide, szó szerint:

Beszámoló a jobb agyféltekés rajzolás tanfolyamomról

(Vigyázat, hosszú lesz!)

A múlt hét négy napján részt vettem a fent említett tanfolyamon. Jelen beszámolóban megpróbálok tárgyilagosan leírni mindent, hogy a csodavárók és a szkeptikusok is megtudják, mit kaphatnak és mit nem kaphatnak a tanfolyamtól. Elöljáróban: azelőtt sosem tudtam rajzolni, de mindig szerettem volna. A kísérleteim általában kudarcba fulladtak, úgyhogy nyugodtan tekinthetünk engem a tehetségtelen rajzoló prototípusának. (Jelen beszámolóhoz tartozó képeimet, illetve a leendő későbbi alkotásokat lásd a Rajzaim mappában.)

A rajzolás az nem más, mint másolás, ezt tudni kell. Amit a tanfolyam alapvetően megtanít, az a másolás művészete. Nem arról a másolásról beszélek, amikor az átlátszó lap alá tett figurát átkopírozzuk, hanem amikor az elénk tett papírról, vagy az elénk tett tárgyról másolunk. Végső soron az is másolás, mikor az ember a belül elképzelt képet papírra veti. A tanfolyam nem tanítja meg azt, hogy miket rajzoljunk, nem ad „ötletet”, viszont megtanítja azt, hogy hogyan kell a szemünk elé került képet papírra vetni.

Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor írni tanulunk. Megtanuljuk a betűket, megtanuljuk a szavakat, de senki nem fogja megmondani, hogy a szavakat milyen sorrendben kell összeraknunk. Van aki aztán Arany János lesz, van aki meg nem ír egy büdös sort sem. Viszont nagy hiba azt hinni, hogy amint tudjuk a teljes ABC-t, azonnal mindenki Arany Jánossá válik.

Ez a tanfolyam a rajzolás ABC-jét tanítja: tónusok, vonalak észlelése és rajzolása, sokszor olyan „segédeszközök” alkalmazásával, amit a „nagyok” is használnak. (Ne gondoljuk, hogy Arany János nem írt jegyzetet, nem javított bele a szövegeibe.) Négy nap alatt nem lesz egy hozzám hasonló kripliből Picasso. De már négy nap után is képes vagyok úgy másolni, hogy közben szándékos módosításokat viszek a rajzba. Végülis hogy rajzoljunk elfet? Fogjunk egy embert és hegyezzük ki a fülét. Rajzoljunk rá olyan ékszert, amit a modellünk nem visel, a konyhakést csicsázzuk fel, és máris fantasy kard.

Tőlem azt kérdezte valaki, hogy akkor most már tudnék-e neki rajzolni egy jegesmedvét. (Igazából nem jegesmedvét mondott, de mindegy.) Mondtam neki, hogy másolni tudnék, erre elszontyolodott, hogy az nem ér semmit. Hát igazából senki nem tud jegesmedvét rajzolni fejből. Nincs kép a fejemben a jegesmedvéről. Ahhoz sok jegesmedvét kell megnéznem azzal a szemléletmóddal, amit most tanultam, illetve sok jegesmedvét kell lemásolnom, hogy utána mégis fejből menjen. Nem egy végtelen mennyiségű képkészletet tanultam, hanem a képességet, hogy lemásoljam, majd egyszer megtanuljam rajzolni őket. Például szeretnék rajzolni egy nagy sárkányt, de nem tudok pikkelyt rajzolni. Nyilván egy csomó pikkelyes állatról kell képet készítenem (másolnom), hogy tudjak majd jó, nekem való pikkelyt rajzolni. Ezt a nagy festők ugyanígy csinálják, egy halom tanulmány maradt fenn, ahol a festő csak azt próbálgatta, hogy pl hogyan tud egy adott alakot megfesteni. Nagy festők is használnak modelleket, hogy a fejükben kialakult kompozícióba beállítsák őket, ezáltal le tudják rajzolni mint tényleges látványt.

Mindenesetre aki azt várja, hogy innentől majd úgy rajzol, mint Leonardo Di Caprio a Titanicban, hogy a tanfolyam után 20 perc alatt lenyom egy tökéletes portrét a villamoson, az ne menjen, csalódni fog. (Nekem 6 óra volt az első portrém. A vásári portrérajzolók „csalnak”, mert ők vagy tehetségesek, vagy már elég gyakorlottak ahhoz, hogy tele legyen a fejük „arc sablonokkal”, és nem is dolgozzák ki a képeiket tökéletesen.) De aki fél, hogy neki majd nem fog menni, aki örülne egy 6 óra alatt megrajzolt portrénak is, az menjen nyugodtan, meg fogja tanulni.

Mindezt azért tartottam fontosnak leírni, mert néhány visszajelzés alapján úgy tűnik, hogy néhányan valami extrém csodát várnak a tanfolyamtól. Hogy aki négy nap után kijön, az mindent tud, amit a képzőművészeti egyetemeken 5 év alatt tanítanak, és innentől majd mindenki Munkácsyba oltott Salvador Dalí lesz, aki csukott szemmel ontja a monumentális csatajeleneteket, közben a kávészünetben felskiccel egy élethű portrét egy ismeretlen személyről, akiről annyit tud, hogy kb úgy néz ki, mint Madonna fiatalon. Na ők nem a helyén kezelik a dolog értékét. Szerintem konkrétan az a csoda, hogy egyáltalán én, aki az óvodában egy kifestő könyvet nem bírtam rendesen kiszínezni, valahogy le tudtam másolni Audrey Hepburnt.

Pár szó a módszerről.

A módszer az emberi agy két agyféltekéjének aszimmetrikus működésére épül. Ez nem humbug, nem ezoterikus maszlag, hanem tudományosan bizonyított tény, érdemes pl Hámori József (agykutató, az MTA korábbi elnöke) könyvét elolvasni, címe: Az emberi agy aszimmetriái. A dolog lényege, hogy a két agyfélteke közt munkamegosztás van: a bal félteke a logikus, racionális, szövegértési és hasonló feladatokért felel (és a legtöbb embernél ő a „főnök”, azaz a domináns), a jobb pedig az elvont dolgokért, a versek/zenék, dallamos dolgok megjegyzéséért. Ezért van az, hogy egy nehéz dolgot könnyebb úgy megjegyezni, hogy valami rigmust írunk belőle, ekkor ugyanis a jobb agyfélteke is érdekeltté válik, besegít a balnak. (Viszont csak úgy tudjuk felidézni, hogy az egész rigmust felidézzük: minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt…) Éppen ezért ez a módszer nem az amúgy is tehetségeseknek szól, akiknek valamiért már eleve a jobb agyféltekéjük a domináns, hanem az átlagembereknek.

Na tehát a rajzolásban is a jobb agyfélteke jeleskedik, mert a bal értelmezni próbálja a látottakat, ezáltal elszúrja a képet. Ha például gyakorlat nélkül megpróbálunk lerajzolni egy térhatású autót (lányoknak: lovacskát), akkor általában elég béna eredmények születnek, mert a bal agyfélteke tudja, hogy az autó (lovacska) hogyan görbül, és minden áron az adott dolog görbületeit akarja a papírra rajzolni. Csakhogy a papíron nem egy 3 dimenziós autó vagy ló van, hanem csak vonalak sokasága, ami együtt autónak vagy lónak látszik. Valójában máshogy kell meghúzni a vonalat, mint ahogy az a tárgy görbül, hiszen így fogja kiadni a képet. A jobb agyfélteke képes azt rajzolni amit lát, ha valahogy a bal féltekét el tudjuk hallgattatni.

A tanfolyamon olyan módszereket tanultunk, amik segítenek elhallgattatni a racionális, elemző oldalt, hogy csak a vonalakkal tudjunk foglalkozni. Ilyen módszer például az, ha a teljes kép helyett annak csak egy értelmetlen részletére koncentrálunk, így ha azt le tudjuk rajzolni, majd egy másik és egy harmadik értelmetlen részt is, akkor ezek végül értelmes képpé állnak össze. (Persze valójában mindkét fél dolgozik, csak a dominanciaviszonyokat kell egy kicsit felkavarni. Időnként segítségül kell hívni a rációt, hogy megmondja, mit is rajzolt a művész.)

Természetesen emellett tanulunk technikákat: segédvonalak használatát, tónusozást, ilyesmit. Mindezen közben sokkal több rajz készült, mint amit feltöltöttem, de ezek részben lényegtelenek (pl egy lap tónusgyakorlattal, azaz lényegében egy szürke paca), részben a tanfolyam konkrét segédanyagát képezik, és etikai megfontolásból nem osztom meg őket.

Egyébként maga a tanfolyam egy hatalmas lelki input, katarzis és sikerélmény együtt, kb mint amikor az ember megtanulta végre kibetűzni a világot maga körül – ezért is remek párhuzam az olvasás. Gyakorlatilag egy új világ nyílt ki, egy teljesen új képesség birtokába kerültem, amit nagyon élvezek.

Végszó.

Összességében ez a módszer képességet ad arra, hogy az ember lemásoljon képeket, azaz úgy vesse papírra a szeme előtti valóságot, hogy a kép hasonlítson az eredetire. Nyilván ez később utat nyit ahhoz, hogy a szemünk „mögötti” képeket is papírra vessük. A végeredménynél rohadtul nem számít, hogy modellel vagy anélkül, vonalzóval mértünk vagy nem, sokszor radíroztunk, vagy egyből a tökéletes vonalat húztuk meg. A tanfolyamot azoknak ajánlom, akiknek ez szintén mindegy, mert bizony sokszor fognak radírozni, méregetni vagy modellt használni. Tervezem a saját későbbi képeim publikálását, hogy akit érdekel, láthassa: honnan hová tudtam eljutni – írom mindezt annak reményében, hogy valahová azért eljutok. Az eddig feltöltött képeimet – egy kivételével – mindenki elkészítette az oktatás során.

A tanfolyamot Paksi Évánál végeztem, és bár nyilván a többi oktató is nagyon jó, mégis szeretettel ajánlom őt, mert nagyon türelmes és végtelenül kedves tanár, aki tényleg mindenkiből kihozza a legjobbat. (Nyugi, nem kapok jutalékot.) www.paksieva.hu/