Milyen a mennyország?

pl.:

[link]

,vagy

“A tudomány vallás nélkül sánta. A vallás tudomány nélkül vak.”

“Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.”

(Albert Einstein)

Sajnos ebben nem látom a konkrétumokat és a példákat. Kopernikuszt azért linkelted be, mert szerinte napközpontú a világegyetem vagy miért? ezek az idézetek pedig, amik Einsteintől származnak... az egyik filozófiai mondat, ami szerintem sokkal inkább az tudományos elmélet bizonyításába vetett hitről szól, nem pedig arról, hogy bármilyen hit (legyen az akár keresztény, vagy mohamedán vagy szcientológia) által magyarázott világkép tudományosan értelmezhető lenne. A másik idézet sem érv arra, hogy a vallásnak köze lenne a tudományhoz/valósághoz.

Összevetve tehát nem hiszem, hogy az ókorban élő emberek jóval hiányosabb tudással történő világmagyarázata nyomába érhet az évszázadok alatt felhalmozott, egymásra épülő, bizonyított(!) tények alapján felállított elméleteknek. Nem szabad, hogy a vallás egy lapon említhető legyen a tudománnyal, ugyanis szerintem sokkal inkább pszichológiailag vizsgálandó jelenségként kéne kezelni.

A mennyország

Életünk tulajdonképpeni célja a mennyország. Túl ritkán gondolunk erre az örvendetes igazságra, és ezért állandóan veszélyben vagyunk, hogy elfelejtsük, hogy ezen a földön csak idegenek és zarándokok vagyunk (lásd: 2 Kor 5,6; Zsid 11,13). Itt nincs tartós maradásunk; ezért a menny örök hazája után kell vágyakoznunk.

&nbs; Ebben a világban soha nem tudunk tartósan boldogok és megelégedettek lenni, hanem mindig lesz szenvedni valónk. Még ha fölöslegünk is van a földi javakból, szívünkben akkor is megmarad egy csillapíthatatlan vágy és az a felismerés, hogy teljes boldogságunkhoz nem elég a föld minden java sem. „Az előzetes öröm a legszebb öröm” szólásban benne van annak beismerése, hogy egy földi vágy kielégülése mindenkor magával hozza a csalódást is: olyan szép, mint amilyennek reméltük, nem lett a vágyott dolog mégse.

&nbs; Miért van ez így? Ebben a világban csak véges javakat találhatunk. Szellemi lelkünk azonban csupán érzéki vagy valamely módon behatárolt jóval nem elégíthető ki. Isten a boldogság utáni vágyat ültette el szívünkbe, melyet csak a végtelen jó, Isten maga tud teljesíteni. Az egész világ sem tudna bennünket valóban boldoggá tenni, ezt csak Isten tudja. Csak Ő végtelen, aki Őt bírja, mindent bír.

Ezért a mi mennyünk Isten látásából és élvezéséből fog állni. „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3) – imádkozza az Üdvözítő az utolsó vacsorán. Isten látása akkor már nem lesz rejtélyes és sötét, mint ebben az életben, hanem színről színre, tökéletesen tiszta: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.” (1 Kor 13,12) Mi tehát nem úgy fogjuk látni Istent, ahogy néhány próféta (például Izajás) ezen a földön látomásban látta: trónon ülve és szárnyas angyalokkal körülvéve. Ez csak tökéletlen kép Istenről, hiszen Istent ebben az életben nem láthatja senki olyannak, amilyen a valóságban. A mennyországban azonban így fogjuk Őt látni: „Mert látni fogjuk, amint van” (1 Jn 3,2) Tehát háromszemélyű lényét fogjuk látni. Látni fogjuk az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, ahogy végtelen szeretetben összefonódnak; valóságosan három és mégis tökéletesen egy. Már nem hinni fogjuk, hanem látni, hogy Isten a szeretet.

&nbs; Ebben a látásban lelkünk kimondhatatlan elragadtatásban fog felujjongani. Fel fogja ismerni, hogy ez az Isten, aki a szeretet, szereti őt, és hogy neki az egész örökkévalóságban birtokolni és élvezni szabad Őt. Nem lesz más vágya, mint hogy nézhesse és szerethesse Őt. A menny boldogsága oly nagy, hogy mi nem tudjuk jól elképzelni, és megsejteni is csak alig valamit tudunk belőle. Ezért mondja Szent Pál: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1 Kor 2,9)

&nbs; Emellett természetesen a menny többi lakójával, az angyalokkal és a szentekkel való barátság is a boldogság forrását fogja majd jelenteni számunkra. Amiatt is örülni fogunk, hogy azokat viszontláthatjuk, akiket itt a földön szerettünk. Fájdalom és bánat nem lesz többé a mennyországban. A menny boldogsága zavartalan boldogság: „Maga Isten … letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem vesződség, mert a régi világ elmúlt.” (Jel 21,3-4) Az üdvözölteknek nem kell félniük többé, hogy ezt a boldogságot valaha is elveszíthetik. A zavartalan örömhöz tartozik e boldogság elveszthetetlenségének tudata, „mert minden boldogság örökkévalóságot, mély, mély örökkévalóságot akar”, ahogy ezt maga Nietzsche is mondta.

Mindazonáltal nem érzéki örömök azok, amik a mennyországban ránk várnak. Szép lányokkal és sok érzéki gyönyörrel teli paradicsomot Mohamed ígért követőinek. Ezzel szemben Krisztus ezt mondta: „Hiszen, amikor feltámadnak, nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint az angyalok az égben.” (Mk 12, 25) A test feltámadása után azonban a lélek boldog öröme a megdicsőült testre is átfolyik, úgy hogy ez is részesül ebben az üdvben.

&nbs; A mennyország öröme lényegét tekintve mindenki számára egyforma. Mindazonáltal különböző fokok azért vannak, annak a szeretetnek mértéke szerint, melyet a földön valaki elért. Irigység azonban nem létezik az üdvözültek között. Lisieux Kis Szent Teréz nagyon szép hasonlatban mutatta meg, hogy a mennyben mindenki egészen boldog, holott nem mindenki élvezi a boldogságnak ugyanazt a mértékét. Egy kis és egy nagy üveg is tele van, ha egészen a széléig töltik őket; a nagy mégis többet tud felvenni. A szentek így érdemelték ki a földön, hogy a mennyben több boldogságot tudnak befogadni.

„Amiket most szenvedünk nem mérhetők össze a jövendő dicsőséggel, amely meg fog nyilvánulni rajtunk.” (Róm 8,18) E világon a legvadabb szenvedéseket elviselni sem lenne sok a mennyei boldogság legcsekélyebb fokának eléréséhez. Isten azonban sokkal kevesebbet kíván tőlünk, igyekezzünk tehát a csekélyebb szenvedéseket, melyeket nekünk küld, türelmesen elviselni, hogy ezzel kiérdemeljük magunknak a mennyet.