Mi alakítja ki az ember személyiségét? Ezért valami gén a felelős?

Nagyon sok gén együttes működése alakítja ki az úgynevezett neuro-endokrin rendszer(ideg és hormonműködés) kölünbözőségeit az egyes emberek között. Hogy konkrétan milyen gének, azt nem tudom. De ez kb negyedrészt hatázozza meg a személyiséget (úgy tudom, hogy az alapot, szóval, hogy valaki nagyon magabiztos vagy önfejű, vagy félénk, viszahúzódó, szóval a "vérmérsékletért" valószínűleg felelősek a gének)

A többi a babakortól egész a kamaszkor végéig alaul ki, sőt kicsebb mértékben utána is. VAgyis a sok környezeti hatás, a szülők, óvoda, iskola, barátok, tanárok(ők nem nagy mértékben), rosszakarók stb pedig a maradék 3/4-es részt.

Ha valaki pl alapból félénkebb(ez az állatokra is visszavazethető evolúciós stratégia, a félénk és az agresszív más-más dolgok miatt él túl, de ez hosszú) Szal félénk, de nagyon sok pozitív visszajelzést kapott az élettől, akkor magabiztos lesz, de lehet hogy nagy feladatok előtt bizonytalan, ha visziont sok kudarc éri, akkor pont ellenkezőleg, lehet hogy depressziós lesz, nagyon félős, nem talpraesett...

És persze a képességeink és kézségeink határozzák meg, mert befolyásolják, hogy mit tudunk megtenni és mit nem, pl ha valakinek nincs ritkusérzéke, de jól rajzol pl, akkor hiába akar táncos vagy zenész lenni, csak kudarcok fogják érni ezen a területen...

Egyes személyiségjegyek és gének között mutattak ki összefüggést, de alapvetően nem igaz, hogy a személyiséget a gének alakítják. Ezt főleg azok mondják, akik lusták, vagy egyéb okból nem hajlandóak megváltoztatni azokat a személyiségjegyeiket, amik a kárukra vannak (pl amivel másokat idegesítenek, vagy ami gátolja a fejlődésüket, például türelmetlenség, stb). Ilyenkor jön elő, hogy "ilyen vagyok, szeress ilyennek", vagy "nem én tehetek róla, hanem a gének".

A helyzet azonban az, hogy csak viszonylag kevés személyiségjegyhez társítottak eddig genetikai hátteret, és azok sem 100%-osan hatnak, vagyis pl egy adott negatív személyiség gén (pl agresszióra hajlamosító gén) hordozója tehet az ellen, hogy kialakuljon a nem kedvező jegy.

Olyan, hogy valaki "alapból" segítőkész vagy udvarias, nem igazán van. Hogyan méred le egy újszülöttön, hogy segítőkész? Mert mire egyáltalán le tudod mérni ezt a tulajdonságot, addigra lesz vagy 7-8 éves, addigra az anyja 1000-szer szólt rá, hogy köszönjön a bácsinak, meg ilyenek. A nevelés nem 10 évesen kezdődik.

Az, hogy valaki mogorva, szintén nem genetikus eredetű. Valószínűleg gyerekkorában ráhagyták, ha duzzogott, és rájött, hogy ez neki bejön... ez is nevelés, csak rossz.

Abban lehet némi genetikai háttér, hogy a gyerek mondjuk 3 éves korában hányszor próbál hisztit bevetni a szülei ellen (mekkora az ingerküszöbe, azaz hisztizni kezd-e már ha kicsit fáj a hasa, vagy csak ha nagyon), de az már igenis nevelés, hogy hányszor hagyják rá. Ha nem hagyják, leszokik róla.

Én vagyok a valahánnyal ezelőtti, aki a nevelés vs génekről írtam hosszabban.

"És ha két testvért tök ugyanúgy nevelnek mégis az egyik egy házsártos hülye nő lett aki mindekivel gonoszkodik, semmi nem jó neki, a húga pedig egy tündér, jófej aranyos csajszi, az miért van?"

Lehetetlen két embert ugyanúgy nevelni. Az ugyanúgy nevelés az nem azt jelenti, hogy ugyanannyi csokit kap, hanem például hogy milyen mintákat lát a testvérén, és ezt hogyan éli meg. Minden nevelési cselekedet a gyerek külső-belső világának függvényében ka értelmet. Pl az idősebb testvér nézhet TV-t, ő meg nem - ez igazságtalanul éruinti? Pedig annyi idős korában az idősebb testvér se nézhetett TV-t. Csakhogy az idősebb testvér előtt nem volt olyan példa, hogy egy MÁSIK GYEREK nézhet TV-t, ő meg nem.

A gyereket azonos szülői hatások és azonos gének mellett is érik egyéb hatások, amik úgymond "nevelik". Egypetéjű ikrek esetén például kialakul egy domináns ikerfél, aki a "főnök", pedig a génjeik 100%-ban ugyanazok, és a szülők nevelése is bizonyára ugyanaz.

A pszichológiában ismert, hogy az első gyereknek, a második gyereknek és az utolsó gyereknek speciális a helyzete (három gyerek esetén mindhárom megvan, de mondjuk öt gyerek esetén a 3. és a 4. nem speciális).

Az első gyerek az úttörő, esetében a szülők még hozzá se mernek érni, ügyetlenkednek, stb. Életében - mondják az okosok - törés a második megérkezése, hiszen akkor a figyelem megoszlik. Az első gyerek sorsa sok esetben nehéz, hiszen neki kell kitaposnia az engedményeket (TV-nézés, zsebpénz), míg a többiek esetleg arányaiban fiatalabb korukban részesülnek ebből.

A második gyerek a zűrös. Szinte minden családban (nálunk is, meg jópár helyen, amit ismerek). Azt mondják, ez azért van, mert a szülők túlkompenzálják azt, hogy az elsőnél ügyetlenkedtek, most már tapasztaltabbnak tartják magukat, és nem figyelnek a fontosabb jelekre sem.

Az utolsó gyerek a család szemefénye, a kis elkényeztetett kedvenc. Az első ezen túlteszi magát, a másodikban azonban tüske marad, hoszen ő eleve versengésbe született, sosemvolt kedvenc: sem az elején, sem a végén, és még a túlkompenzáció is rajta csattant...

Midnezek bizony a nevelés részei, akárhogy is nézem. A gyerek a szociális képességeinek egy jelentős részét akkor szerzi, amikor még beszélni se tud. A környezet (szülők odafigyelése, testvérek jelenléte, rokonok) és nyilván valamennyire a gének hatása alatt.

Ezen kívül nem szabad megfeledkezni az egyéni hatásokról: tanítónéni, aki veri a gyereket, az első szerelem, az én-kép alakulása (pl a társai kiröhögik, mert esetleg gyengécskébb a többinél) - ezekre a szülő egyre kevésbé lesz hatással.

Szóval egy durcás hatévest még lehet hogy a szülei neveltek félre, de egy undok negyvenévest már jó részben az élet tett ilyenné.