Honnan lehet tudni, hogy a GMO termények valóben nem károsak?
Most olvastam egy cikket az origón és ott majdnem minden sorban azt olvasni, hogy a Monsanto így meg úgy lobbizott. Megnéztem a Monsanto 2010-es bevétele 10 milliárd amerikai dollár volt, ez kb. Niger GDP(PPP)-jének felel meg. Ennyi pénzből az összes szervezetet, kutatóintézetet, tudóst le lehet fizetni, szóval akkor honnan lehet tudni, hogy mi az igazság? Ja és már lehetett hallani Monsanto visszaélésekről, lefizetésekről.
Tehát?
Jó szórakozást, érdekes olvasmány:
A válasz írója 82%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 13:40
És, hogy ha a nagy GMO multik őket is lefizették?
Ha több időd van, olvasd el Pusztai Árpád és felesége által írt könyvet:
Pusztai Árpádot anno azért rúgták ki munkahelyéről, a skót Rowett Kutatóintézetből, mert kísérlettel bizonyította be egy engedélyezett GM burgonya szervezetre veszélyes hatását. Patkánykísérletek során több egyednél is gyomorfekélyek alakultak ki. Ez a fajta burgonya a hóvirág enzimjét, a lektint "kapta meg", amely a kártevők elleni védekezésben játszanak fontos szerepet. A kísérlet magának a génmódosításnak a káros hatásaira hívta fel a figyelmet, ugyanis a patkányoknak magától a lektintől semmi baja nem lett, de ha ezt az enzimet a génmódosított burgonya termelte meg, és ezt a burgonyát fogyasztották el, akkor már jelentkeztek a szervi elváltozások.
Sajnos a legnépszerűbb GM terméknél, a Bt kukoricánál is csak a Bacilus Turingiensis baktérium által termelt Cry1AB toxin közvetlen hatását vizsgálták, de azt nem, hogy ennek a toxinnak milyen hatása van a szervezetre, ha a kukorica termeli meg magának.
Sehonnan a GMO ellen azért tiltakoznak, mert olyannyira új az eljárás, hogy nem lehet tudni a hosszútávú élettani hatásokat. És mert nem túl sok jó sülhet ki abból ha egy növény génjébe állati géneket fecskendeznek.
Miért vannak annyian mellette, mert pénz van benne, nagy terméshozam, jó tűrőképesig, mondjuk arról nem szólnak, hogy pár év után, ez a szuper előny megszűnik, hogy vannak olyan kártevők (kitudja nem -e ők fejlesztették ki), amik csak ezt a növényt támadják, és véletlenül ahol a magot vetted, nála lehet permetező szert és még műtrágyát is kapni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!