Az AI fejlődése olyan lesz, mint a 90-es években a szoftverek megjelenése?
A 90-es éveben, 2000-es évek elején a nagyobb vállalat bérszámfejtésére nagy létszámú csapatot kellett fenntartani.
Manapság pár ember képes leszámfejteni egy szoftverral egy nagyvállalat dolgozóinak a bérét.
Illetve, állami szférában is sok állást megszűnt.
A változás lassan ment végbe, ezért nem volt annyira feltűnő, de akkor is elég sok munkakör megszűnt, automatizálva lett.
Szerintem az AI fejlődése is ilyen lesz.
Ami az én munkámat illeti, az MI egyelőre síkhülye, csak egy fejlettebb kereső.
Ezek alapján inkább olyan lesz, mint a fordítóprogramok: kezdetben majdnem teljesen használhatatlanok voltak, és már most majdnem húsz év eltelt, mire erős fenntartásokkal, de lehet rájuk építeni.
Vagy ne felejtsük a bő tíz évvel ezelőtti nagy "forradalmat", amit a kiterjesztett valóság megjelenésével vizionáltak. Mára elhalt.
2007-ben meg senki nem gondolta, hogy az okostelefonok mekkora változást fognak hozni.
De majd meglátjuk, mi lesz az MI-ből, lehet, hogy tényleg gyökeresen megváltoztatja a világot. Mindenesetre én egyelőre nem értem a hype-ot.
"De majd meglátjuk, mi lesz az MI-ből, lehet, hogy tényleg gyökeresen megváltoztatja a világot. Mindenesetre én egyelőre nem értem a hype-ot."
Ami a legveszélyesebb benne szerintem, hogy bárki hangját és arcát, akár valós időben tudja utánozni. És egy év alatt is megdöbbentően sokat javult ebben, amennyire nem gondolták.
Már most felhasználják a politikában, a csaló reklámokban.
Ezenkívül az olyan szakmák, mint a zeneszerző, dalszövegszerző, író, forgatökönyvíró, költő, szinkronszínész, sőt, ha fejlettebb lesz, maga a színész is eltűnhet. Hiszen filléres színészek megkaphatják vele bárki hangját, arcát.
Az arckereső AI-val bárkit megtalálhatsz az interneten, ha töltött fel magáról képet. Én is tálaltam így meg már embereket. Internetes zaklatók?
Levetkőztető AI? Persze, most nem engedik, etikai okokból, de amire piaci igény van, arra kínálat is lesz. Akár már nem csak meztelen képek, de konkrét legenerált szexvideók bárki arcával és hangjával.
Ki hiszi el a jövőben, ha valakinek hang-, vagy videofelvétele van, hogy nem AI?
Hogy egy könyv megírásához nem vették igénybe AI-t? Vagy egy vershez. Vagy egy dalhoz. Szöveggel, zenével egy pillanat alatt csinálhat ilyet az AI. Ki hiszi el ezután valakinek, aki tényleg emberi munkát fektetett bele, hogy nem nyúlt ehhez?
Pár éve nagy hatása volt a forgatókönyvírók sztrájkjának. Lesz ilyen a jövőben is?
Talán egy éve volt, hogy az Obi-Wan sorozatban pár sornyi szöveget kicseréltek Kránitz Lajos hangjára, aki már 20 éve meghalt, de hogy ez még nagyon új, hosszadalmas és drága technológia, "talán valamikor a jövőben".
Ma már youtube-on bárki csinál bármilyen videót Orbán, vagy Gyurcsány hangjával. Hobbi szinten.
Mi lesz így a bíróságokon? Unokázós csalók? A pornóipar?
Az ügyfélszolgálatok?
Hány ember megélhetése ez? És milyen veszélyek, amikkel már most visszaélnek, nem egy fiktív aggodalom.
Igaz, hogy most olyan trend ennek hívni mindent, mint régen az "okos" jelző indokolatlan használata, még egy képszínező algoritmust sem algoritmusnak neveznek most, hanem AI-nak, de ami a legnagyobb probléma, a személyiségi jogok, a hangod és az arcod illetéktelen felhasználása úgy, hogy voltaképpen nem is a tiéd egyik sem.
Mindez a szemünk előtt történik, egy év alatt is hatalmas változással.
Nem lesz olyan, és a "lesz" nyugodtan elhagyható. De előbb egy kis történelem.
Az elektromosság társadalmi használata az 1800-as évek utolsó negyedében kezdődött. 150 év múltán jutottunk a ledek tömeges elterjedéséig.
A számítógép alapja az elektromosság. Az első alig fért egy terembe és nem tudta azt, amit ma egy mini chip tud. 1940-es évek vége. 20 év múlva megjelennek a magasszintű programozási nyelvek, újabb 20 év és az objektumorientált nyelvek, ami új szemlélet. Újabb 20 év és megjelennek az öntanuló programok.
Tehát az MI életkora még nincs 20 év. A sakkvilágbajnok lenullázva. A legfőbb fejlesztő egy teszt során elismeri, hogy 2 óra után nem tudja eldönteni, ember vagy gép volt a beszélgetőpartnere. Pedig ő aztán értett hozzá. Felmerült, hogy ideje megmondani, mi a különbség egy ember és egy gép között. megmondták, kipróbálták, és hanyatt esetek. Be kellett látniuk, nem megkülönböztethető az embertől, ha nem látjuk. nem meri senki (e fejlesztők közül) megjósolni, mi lesz 10 év múlva. Sőt, sokan azt se, mi lesz jövőre.
Az MI nem a korábbi találmányok még bonyolultabb változata. Egy új korszak, amit az alkotói se ismernek. És néhány tévhit, amit a Csillagok háborúja című Lucas film kezdett terjeszteni, folytatta a Terminátor és a Mátrix.
De ehhez kell egy kis jogászkodás. Mindenki tudja (tudhatná), hogy a világ összes bírósága akkor hoz ítéletet, ha megvan az indíték (és mellesleg a bizonyíték). A gyilkos vagy vagyonér vagy önkielégítésből öl, esetleg hírnévért. Csak úgy, senki. A csalók hasznot remélnek. A cselekmények mind indíték alapján, akarat miatt történnek. Na most a terminátor miért ölne? Jó, lehet neki parancsolni (már ez röhej, miért hallgatna az emberre), csakhogy meg kéne mondani, mi ebből az ő haszna. Gyorsabb mint az ember. Többet tud mint az ember. memóriája bővíthető, az emberé nem. Tudása másolható, az emberé nem. Mégis mi a francot remélhet akkor haszonként? Ja, buta embereket bármivel lehet etetni.
Akkor most kell félni vagy nem? Hát az attól függ. Gyártottak már számos hibás eszközt, ami sok ember halálát okozta. Az ember téved. Gyárt hibás MI-t. Illetve nem, mert azt, ami ilyesmiket tud, már az MI gyártja (lásd #6 is). Ha az ember ostoba módon, előkészítés nélkül (pl az MI- nem megkérdezve) ráereszti a társdalomra, akkor ott nagy gazdasági kalamajkák lesznek. És ez sokakat nagyon kellemetlenül érinthet. Ha az ember intelligens módon teszi (ez persze jóval hosszabb idő, de kevesebb mint egy évszázad), akkor Petőfi szavaival szólva, mondhatjuk hogy itt van már a Kánaán. Minden tőlünk emberektől függ. Kizárólag. Képesek vagyunk jólétet teremteni és képesek vagyunk emberiséget kiirtani.
Megjegyzem, az Európai Unió kb. 2 éve rendelkezik ezt szabályozó törvénnyel. Magyarország is rendelkezik szabállyal. Bár én kétlem, hogy ebben a mai magyar társadalomban számít, hogy mire van szabály.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!