Ha bebizonyítom a Riemann-sejtést, de egy nagyon könnyen javítható hibát vétek benne, és valaki még előttem kijavítja, akkor ki kapja az egymillió dollárt?
Figyelt kérdés
2023. nov. 21. 22:35
2/9 anonim válasza:
Az kapja, aki eléggé jelentős akadémiai múlttal és befolyással bír ahhoz, hogy a millió dolláros bizottságnak a megfelelő keretek közt benyújthassa az anyagot.
Nyilván egy kilakoltatás előtt álló középiskolás matektanár soha nem fog tudni megpályázni egy ilyen díjat, mert formai hibák miatt többszörös elutasítást fog kapni, miközben lazán kilopják a zseniális kulcsgondolatokat a munkájából.
3/9 anonim válasza:
Minimum közös bizonyításnak lenne elkönyvelve.
4/9 anonim válasza:
Ugyse bizonyítasz be semmit. Nem ért itt senki ehhez
5/9 anonim válasza:
Szinte biztos, hogy egy ilyen esetben mindketten megkapnák a teljes összeget. Amúgy is ideje lenne frissíteni az 1 millió dollárt, mert már alig több mint a felét éri, mint 23 éve.
6/9 anonim válasza:
Hiába pontoznak le, félig jó bizonyításért egy fillért sem adnak. Arra is számtalan történelmi példa van, hogy nem az kapta meg a díjat, aki először bebizonyította, hanem az, aki kidolgozta végül. Lehet egyet nem érteni, de ez a valóság.
7/9 anonim válasza:
John Harrison órásmester honorálása is egy nagyon legendás sztori, mert gazdaságilag és katonailag stratégiai jelentőségű műszertechnika fejlesztésért se akarták odaadni neki a díjat!
(Gondolom arra vártak, hogy a kínai piacról beszámítható időn belül olcsó GPS rendszerek lesznek elérhetőek.)
8/9 anonim válasza:
Kis ember úgyse kap semmit. Bele kell törődni. Nem érdemes felfedezni semmit se
9/9 anonim válasza:
Eselyed nem sok van hisz eddig tudosok sem tudtak megoldani..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!