Ugye vannak érzékszervi tartományok. Az ezen kívül esőket tudjuk másképp érzékelni, illetve lehet hatással a testre?
" Lehetséges olyan kép vagy valami ami ott van fizikailag is meg igazából mérhető is, csak az emberi szem számára láthatatlan?"
Természetesen. Akár csak a hallás esetén, úgy látásnál is csak az elektromágneses spektrum egy kis részét látjuk. Elég csak az infravörös vagy ultraibolya tartományra gondolni, nem kell extrémebben eltávolodni a látható tartománytól.
A nagyon intenzív 20000 Hz feletti hang nem a dobhártyádat szakítja be, hanem az égéshez hasonló bőrsérülést okoz.
Ha egy színt nem látsz, akkor azt vagy a közvetlenül szomszédos színnek látod gyengébb intenzitással, vagy nem látod.
Hogyne, alkalmas műszerekkel érzékelhető az emberi érzékszervek tartományán kívüli világ is: infravörös fény (pl. ezt nem látod, de melegít) az UV fény, az infra/ultrahang.
(Felefedezése)
Sok állat érzékelése tágabb, mint az emberé, pl. lepkék érzékeli az ultraviola fénytartományt.
"Vagy mondjuk voltak ezek a gyors bevillanós reklámok amiket betiltottak, a tudatalattiban mégis eltárolódott. "
Ez városi legenda, soha nem bizonyították be, rádásul a moziban egy bevágott kockát kiválóan lehetne látni tudatosan is.
"vannak olyan gázok amiknek nincs szaga" - Minden kijelentést AZ EMBERHEZ VISZONYÍTVA tesznek meg!
Kutyákat drogkeresésre (is) használják, mert sokkalta érzékenyebb a szaglásuk.
Egyes madarak láthatják az elektromágneses mezőket, mert arra jutottak, hogy csak az alapján tájékozódhatnak.
Egyszer megnyitottam egy cikket és röhögni kezdtem. A cikkben ugyanis az szerepelt, hogy egy valamilyen (nem emlékszem már) rágcsáló állatot kitüntettek, és ott lógott at érem a nyakában (olyan érem, amit például sportolóknak szoktak adni). Rendesen röhögtem ezen, majd tovább olvasva a cikket alább hagyott a röhögésem, sőt talán el is távozott. Az állat ugyanis area volt képes, hogy aknákat (nyilván annak az összetevőit) és? bombákat? kiszagoljon.
Galambokat arra használták, hogy helikopterre felvitték és az óceánokban, tengerekben balesetet szenvedő embereket kerestek. Sokkkalta élesebben látnak a galambok, mint az emberek. És azokról a galambokról van szó, ami a városok utcáin vannak és zavarnak, akadályoznak, utáljuk őket.
Egerek vagy más rágcsáló állatok képesek a földrengést előre érzékelni.
Az állatok a természetben először serényebbek, utána elhallgatnak, ha vihar/eső közeleg. A légnyomást érzékelik? Vagy esetleg olyan színeket látnak, amiket mi nem, ami nekik egyértelműen veszélyt jelent?
Egyszer egy kórházban volt egy macska. Megfigyelték, hogy akihez odament napokra, az utána meghalt. De nem azért halt meg, mert megfertőzte a macska az idős beteget, hanem mert megérezte a macska, hogy nagy bajban van és vigasz gyanánt odament. Onnantól kezdve amikor látták, hogy az a macska huzamosabb ideig ott van, szóltak a beteg hozzátartozóinak, hogy jöjjenek és búcsúzzanak el tőle, mert hamarosan meghal. Egy kutyáról hasonlót el lehet mondani, de az úgy és olyan intenzitással ugatott, mint máskor nem. A gazdája nem tudott mit csinálni vele, és néhány nap múlva (kétszer is) egy szomszédját halva találták meg.
Igen, ez hosszú kitérő volt...
Volt egy dokumentumfilm, amiben egy ember bennszülöttekhez látogatott el. Ott van nem tudom már, hogy növényi vagy állati méreg, amitől retttttenetesen rosszul lesz az ember. Miután elmúlik a rosszul lét (ami nem rövid idő!) a hallása rendkívül kifinomul. Forróságot érzett az egész testében (talán a méreg beadása után 1-2 percen belül). Kígyókról is tudok, amik rendkívül felpörgetik az embert és utána meghal (lehet, hogy a túl erős szív igénybevételben hal meg). A kígyómérgeket lehet jó célra is használni, csak úgymond meg kell szelidíteni.
Vannak emberek, akik fizikailag érzékelik, ha a szomszéd bekapcsolja mondjuk a TV-t. Érzékelik az elektromágneses teret valamilyen szinten, de ez fájdalommal jár nekik.
Egy megsüketült zongorista? arról számolt be, hogy ő a csontjaival hall.
Szellemi sérültek, vakok, süketek, némák valamilyen jók lesznek. Az van bennem, hogy a szellemi sérültek a matematika bizonyos területein már-már emberfeletti képességekkel rendelkeznek.
Akiknek csontfájdalmaik vannak, megérzik a havat előre (egy olyan 200 km-es körzetben - ezt már csak én teszem hozzá a megfigyelésem alapján). Ezt saját szülőmről tudom elmondani és máshol is hallottam ezt.
Az érzékszervi tartományokat tehát nem kőbe vésett szabálynak kell tekinteni.
Hallottam olyanról, hogy két állatot elaltattak, majd a fejüket levágták és "átültették" (ide más szó kellene szerintem). Úgy számoltak be, hogy az egyik (a másikat nem tudom) állat nemhogy túlélte, de még utána is élt más fejjel. Ha valóban igaz, akkor az emberi szervezetet is meg lehet hackelni és rendkívüli képességekkel lehet MAJD felruházni sz embereket.
Néhány hónapja olvastam, hallottam, hogy itt MO-on egy embernek levágta valami az ujját és talán Pécsen tökéletesen összevarrták. Azért ez már teljesítmény! Ha pedig ilyenre képes a tudomány és az ezelőtti dologra is, úgy lehetségesnek tartom MAJD, hogy az érzékelési tartományok kibővüljenek.
Volt egy biológus?, aki mélytengeri állatnak a szemeiből kivont valamit és azáltal ééérezhetően jobban látott sötétben.
Velem többször megtörtént (úgy 2 évente egyszer), hogy az orromat megtöröltem kívülről, de erősen és olyan illatot éreztem, olyan kellemeset, mint előtte soha. Nem tudtam rájönni, hogy minek volt köszönhető ez. Szerintem már legalább 2 éve nem is tapasztaltam ezt.
"Ha egy színt nem látsz, akkor az nincs is ott, vagy fekete-fehérben látod?" - Hogy van a színtévesztőknél / színvakoknál? Ha nem vagyunk képesek az elektromágneses spektrum többi részét látni, akkor azokra a színekre vakok vagyunk, így tehát azokat nem érzékeljük sehogy. Én erre a logikus következtetésre jutok.
A határok kitolhatók már most is. Az viszont egy igen érdekes kérdés, hogy esetleg új hangokat, új színeket stb. érzékelhet-e majd az ember. Nem tudom, hogy ott van-e a fülünkben, agyunkban, orrunkban, szemünkben az erre való szoftver, csak nincs-e telepítve, azaz összekötve. Úgy képzeld el, hogy van egy billentyűzet, egy egér, egy pendrive, egy floppy, egy CD stb. Képzeletben menjünk vissza a 90-es évekbe. Ha jól tudom, akkor csak a floppy-t lehetne használni. A billentyűzetet se lehetne, mert akkor már volt a csalakozója (és a szoftvere is). Ha módosítjuk a csatlakozót és a szoftvert, akkor a 90-es évekbeli gépekbe is be lehet dugni a mai billentyűzeteket, csakhogy az már nem 90-es évekbeli gép lesz, hanem 2000-res évekbeli.
Nem tudom, hogy az agyba be kell-e táplálni majd új információkat vagy "csak" "össze kell kötni" az érzékszervekkel. Deeee...az agy kutatása rendkívül gyerekcipőben jár, és, ha jól tudom, ez az ismert legbonyolultabb dolog a világon. Értem és, hogy a mesterséges intelligencia rohamtempóban halad előre még az orvostudomány területén is, és, hogy bármikor jöhetnek váratlan ugrásszerű áttörések, de én azt mondanám, árról ne is álmodj arról, hogy a te életedben erre sor fog kerülni, ha egyáltalán valaha sor is kerülne rá.
Akinek van rálátása orvos / mesterséges intelligencia programozó lévén, az írhatna arról, hogy milyen haladások voltak az elmúlt 100, 20, 5 évben az orvostudományban. És, hogy a most előre látott ismereteknek hány százalékát ismerjük. 0,1%? 1%? És ezt laikusként kérdezem-jelentem ki. Mert sokkal nagyobb tudás (összefüggés) van benne, mint azt egy a témákban nem jártas emberek látják. Minél nagyobb ismerete van valakinek, annál inkább látja, hogy mennyi mindent nem tud.
"csak" "össze kell kötni" az érzékszervekkel.
Az agy felépíti hozzá az érzékelő központot.
Csináltak olyat, hogy rátettek egy igen kis felbontású kamerát egy ember nyelvére.
2 hét múlva képes volt látni vele.
Az már szokásos dolog, hogy egy fordító szemüveghez (fejre állít mindent) is 2 hét hozzászokni, vagy leszokni róla.
"Ha egy színt nem látsz, akkor azt vagy a közvetlenül szomszédos színnek látod gyengébb intenzitással, vagy nem látod."
Nincs olyan, hogy "szomszédos színnek látod". Egy adott hullámhosszú fényre vagy érzékeny bizonyos mértékig valamelyik receptor, és ez esetben (kellő intenzitás esetén) látod - azaz befolyással van az agyadban kialakuló színérzetre
vagy egyáltalán nem érzékeny rá, és ez esetben nem látod. Más módon ettől még érzékelheted, pl. az infravörös felmelegítheti a bőrödet.
#9 - az impresszionista festők felismerték azt a triviális tényt, hogy ha mindenféle meghökkentő és a valóságtól eltérő ábrázolásmódokat használnak, akkor azt egy bizonyos sznob réteg szenzációsan "új és zseniális" stílusnak fogja értelmezni.
Nyilvánvaló, hogy az impresszionisták teljesen átlagos színlátással rendelkeztek - kivéve, ha orvosilag tényleg diagnosztizáltak náluk színtévesztés-jellegű látási fogyatékosságot. Az utóbbi viszont teljesen valószínűtlen olyan személyeknél, akik festői karrierbe kívánják bedolgozni magukat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!