Összeomlás 10-20 éven belül, ti hogy látjátok, lehetséges, valószínű, szinte kizárt, vagy teljesen lehetetlen?
Egyre több szakember beszél manapság arról, hogy 2030-2040 környékére akár össze is omolhat az emberi civilizáció.
Ezt különböző területeken dolgozó szakértők különböző szemszögből megközelítve állítják.
A klimatológusok azt mondják, hogy a klímaváltozás gyorsabb, mint ahogyan azt előre jelezték, és főleg az emberiségre gyakorolt negatív hatásait becsülték alá nagyon, olyan súlyos következményei vannak már most is, amiket jóval későbbre prognosztizáltak.
Közgazdászok a kritikus nyersanyagok elfogyásáról beszélnek.
A szociológusok arról, hogy a fejlett országok népessége elöregszik, a boomer generáció által "létrehozott" népes generáció kb. mostanában nyugdíjba vonul, az aktív korú fiatalok kevesen vannak, nagyon komoly munkaerőhiány lesz, a jóléti nyugdíjrendszerek összeomlanak, a munkaerő pótlását csak bevándorlással lehet megoldani, ami meg társadalmi feszültségeket szül majd.
Biztonságpolitikai szakértők a szabályokon alapuló nemzetközi rend teljes felborulásától tartanak, a nemzetközi szerződések és ENSZ helyett ismét a háború lesz a konfliktusok elintézésének módja.
@12
"2-es válaszadó, azért ezek nem igazán összehasonlíthatóak jelen helyzetünkkel. A hidegháború alatt pl az atomháborútól paráztak az emberek, a két világháború között a járványoktól (lásd spanyolnátha) és a gazdasági válságoktól, több száz éve ilyen-olyan természeti jelenségekkel, a Bibliában meg a jó Isten Urunk akaratával, ahogy te is írod, mindenféle eltérő magyarázattal.
Manapság viszont tapasztalhatjuk a saját bőrünkön is, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok."
Szerintem a két VH között, a hidegháború alatt, meg a többi időben is mindig volt egy csomó ember, akik ugyanazt érezték a saját bőrükön mint most te, hogy nagyon nem jó felé haladnak a dolgok.
"Hogy a kérdező kérdésére válaszoljak, én sajnos lehetségesnek tartom, ha mondjuk nem is feltétlenül 2030-ra már, de 2040-re, 2050-re."
Na igen, a régiek is pontosan így voltak vele, pont ezt írtam le a @2-ben. A 2030 már túl közelinek tűnik, abból már látszik, hogy nem lesz világvége, nosza sebaj, hát tolni kell rajta egy-két évtizedet.
Ha létezni fog még a Gyakori, akkor 2040-ben visszavárlak ide, ezen kérdés alá, hogy mennyire tartod majd akkor reálisnak a 2050-es világvégét, civilizációösszeomlást, satöbbit. Én itt leszek, várni foglak ;-)
Én is.
Ezért tartom szomorúnak azt is, hogy a természettudományos tárgyak mellett a történelem tanítását is elhanyagolják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!