Kezdőoldal » Tudományok » Egyéb kérdések » Összeomlás 10-20 éven belül,...

Összeomlás 10-20 éven belül, ti hogy látjátok, lehetséges, valószínű, szinte kizárt, vagy teljesen lehetetlen?

Figyelt kérdés

Egyre több szakember beszél manapság arról, hogy 2030-2040 környékére akár össze is omolhat az emberi civilizáció.

Ezt különböző területeken dolgozó szakértők különböző szemszögből megközelítve állítják.


A klimatológusok azt mondják, hogy a klímaváltozás gyorsabb, mint ahogyan azt előre jelezték, és főleg az emberiségre gyakorolt negatív hatásait becsülték alá nagyon, olyan súlyos következményei vannak már most is, amiket jóval későbbre prognosztizáltak.


Közgazdászok a kritikus nyersanyagok elfogyásáról beszélnek.


A szociológusok arról, hogy a fejlett országok népessége elöregszik, a boomer generáció által "létrehozott" népes generáció kb. mostanában nyugdíjba vonul, az aktív korú fiatalok kevesen vannak, nagyon komoly munkaerőhiány lesz, a jóléti nyugdíjrendszerek összeomlanak, a munkaerő pótlását csak bevándorlással lehet megoldani, ami meg társadalmi feszültségeket szül majd.


Biztonságpolitikai szakértők a szabályokon alapuló nemzetközi rend teljes felborulásától tartanak, a nemzetközi szerződések és ENSZ helyett ismét a háború lesz a konfliktusok elintézésének módja.


2022. júl. 22. 14:39
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
100%
Ebben igazad van. De akkor miben különböznek a múltbéliek a jelenbélitől? :)
2022. júl. 22. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim válasza:
73%

2-es válaszadó, azért ezek nem igazán összehasonlíthatóak jelen helyzetünkkel. A hidegháború alatt pl az atomháborútól paráztak az emberek, a két világháború között a járványoktól (lásd spanyolnátha) és a gazdasági válságoktól, több száz éve ilyen-olyan természeti jelenségekkel, a Bibliában meg a jó Isten Urunk akaratával, ahogy te is írod, mindenféle eltérő magyarázattal.


Manapság viszont tapasztalhatjuk a saját bőrünkön is, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok. Hőségrekordok minden évben, egyre több erdőtűz Európában, kiszáradó Vekeri-tó, és csökkenő Pó-folyó, és még sorolhatnánk a végtelenségig. Ezek szerintem sok cinizmusra nem adnak okot.


Hogy a kérdező kérdésére válaszoljak, én sajnos lehetségesnek tartom, ha mondjuk nem is feltétlenül 2030-ra már, de 2040-re, 2050-re. Az elkövetkezőendő háborúk, már az ivóvízről fognak szólni, egyesek szerint már a szíriai polgárháború is erről szól igazán, hiába adnak neki etnikai-valllási magyarázatokat.


Szinte minden problémára van már egyébként technológiai megoldás, de ezeknek már elterjedtnek kellene lenniük, hogy legyen némi esély. Azt hiszem Bill Gates mondta talán, hogy ha most teljesen megszűnne az egész világ CO2 kibocsátása, akkor is kellene vagy 100 év, hogy az Ózonlyuk eltűnjön. Az ivóvízért folytatott háborúk és a hőség miatt pedig majd fokozódik a népvándorlás, ami már el is kezdődött és hát láthattuk, mi történik a népvándorlás miatt is. A történelem mutatott erre is példát, de ezt is megtapasztaltuk már.


Szóval, sok jót nem jósolok én sem, bármi lehetséges, de én nem vagyok optimista.

2022. júl. 22. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 A kérdező kommentje:

Eleve nem értem, hogy miért kéne a múltbéliekkel foglalkozni, nem is én hoztam fel.


De ha már itt tartunk, kicsit utánaguglizgattam, nem igazán találtam komoly tudományos embereket mondjuk a 20. századból, akik állandóan világvégét jósolgattak.

A világvége jóslatok 99%-a vallási vezetőktől jött, ami nyilván teljesen nevetséges.

Két olyan 20. századi katasztrófa-jóslást találtam csak, ami egy tudományos embertől származott:

[link]

[link]


Ma viszont nem egy darab tudós mondja ezt, hanem sokan, sok különféle területen tevékenykedő tudományos emberek.


Ráadásul az tény, hogy a klímaváltozás 10-20 éven belül nagyon súlyos hatással lesz az emberiségre.


Tehát bőven van azért különbség a múltbeli világvége-jóslatok és a mai helyzet között.

2022. júl. 22. 16:17
 14/22 anonim ***** válasza:
100%

Meg kellene határozni, mi is az az emberi civilizáció és mit értünk összeomlás alatt és akkor talán van értelme találgatni, mert változások biztosan lesznek és valóban nem biztos, hogy összességükben kedvezőek, ám ez így túl szubjektív, vagyis megválaszolhatatlan homályos kérdés, valami definíciót igényelnék, hogy egzakt módon végig lehessen gondolni.

Világvége nem lesz, ha erre gondoltál, de egyébként a feudális, vagy például a kommunista világnak vége lett, bár a civilizáció végének ezeket aligha lehet nevezni.

Mégis, mit értesz ez alatt?

2022. júl. 22. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 A kérdező kommentje:

Akkor definíciók.


Civilizáció : a globális szinten szervezett emberi közösség és gazdaság.


Összeomlás: az, hogy ez megszűnik - leállnak a globális ellátási láncok, áruhiány mindenhol, a gazdasági és pénzügyi rendszer most megszokott, normális működése felborul, sorra csődölnek be cégek, egekbe szökő munkanélküliség, infláció, ebből kifolyólag elszabadul a bűnözés, az elégedetlenség, a tüntetések, zavargások, polgárháborúk, az emberi közösségek széthullanak, gyakorlatilag megszűnik a most megszokott társadalmi rend, és mindez kiterjed azon országok nagy részére, akik a globalizált rendszernek a részei.


Természetesen nem világvégére gondolok, mert ettől még nem lesz vége a világnak, még azt sem gondolom, hogy ez egy örökké tartó állapot lesz, ha egyáltalán bekövetkezik.

2022. júl. 22. 17:23
 16/22 anonim ***** válasza:
100%
#15 Szerintem efféle összeomlás nem túl valószínű. Mármint továbbra is simán lehetnek viszonylag hirtelen beütő válságok (ahogy eddig is voltak), de nem akkora súlyosságúak, amiket te "összeomlás" címkével illetnél. Sokkal valószínűbbnek tartok egy fokozatos leépülést, évtizedről évtizedre egyre fokozódóbb problémákkal, mint egy apokaliptikus összeomlást.
2022. júl. 22. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
94%

#15

Ez nem egy civilizáció vége, a tüntetés civilizációs megnyilvánulás, ahol valamilyen jobbító szándékú tömeg, akikre így, vagy úgy, de lehet támaszkodni, akikkel lehet egyezséget kötni.

A kereskedelem lehetetlen, hogy leálljon, amikor 1945 után ideiglenesen leállt, azonnal spontán beindult. A parasztok a vonat tetején is akár, de bevitték áruikat a városba, mert csak tönkre ment volna az áru, vagy a városiak mentek vidékre és aranytárgyaikat csereberélték élelmiszerre, de a megszerveződő új közigazgatás, hiszen az megszűnt a háború után, azonnal a kereskedelem biztosítására és a bűnözés megfékezésére törekedett, például polgári segítséggel szétverték a vetkőztető fegyveres bandákat, akik szó szerint csupaszra vetkőztették a járókelőket, mert az ócskapiacon, ami ilyenkor azonnal létrejön, az is ér valamit.

A Pengő inflációjánál nem is volt talán drasztikusabb, mégis itt vagyunk, megteremtették a Forint pénzügyi alapjait és bevezették, a szétlőtt, lebombázott gyárromokat eltakarították és újra megszervezték a termelést, szóval nem lett a civilizáció, csak a Horthy rendszer vége még a háború elvesztése sem.

Ha az emberi közösségek egy része megszűnik, azonnal újak alakulnak helyettük, például a Cserkész, vagy a Levente helyett az Úttörő, vagy fordítva.

Az emberiség képes arra, hogy megszervezze magát a legnagyobb bajban is.

2022. júl. 22. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:

A globális rendszer összeomolhat.

De akkor azonnal létrejönnek lokális rendszerek, alacsonyabb szinten.

2022. júl. 22. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
91%
Szerénység, szerénység! Ez hiányzik mindazokból, akik közeli világvégétől majréznak. Ahogy azt már minden magára adó ember tudja, hogy nem vagyunk az Univerzum közepén, sem geometriai, sem pedig valamiféle teleológiai értelemben, úgy azt is be kéne látni, hogy a történelemben sem vagyunk valamilyen kitüntetett helyen. Hogy nem, nem különleges korban élünk, még klímakatasztrófa se lesz, nemhogy az “emberi civilizáció összeomlása”, vagy mi. És ezt pont abból lehet tudni, hogy - amint azt oly bölcsen már az egyik válaszoló leírta - minden korban várták a világvégéket, amik nem érkeztek meg. Illetve megérkeztek néha, csak a kortársak ezt nem ismerték fel. Csak a történészek sokkal később. A kortársak nem tudták, hogy 456-ban véget ért az ókor, meg hogy 1492-ben a középkor. Szóval szerénység, elvtársak, ahogy Virág Árpád mondta. (Tanú, magyar film)
2022. júl. 23. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
Ez a "civilizáció" már rég összeomlott.
2023. aug. 5. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!