Mi az oka, hogy nem tudnának technikailag visszamenni a Holdra ismét?
Azt mondja a NASA hogy elvesztette a technológiát, holott mindenben fejlődött az emberiség 59-óta nem is kicsit. Miközben ha találnak egy elhunytnál holdraszállás technológiát akkor kijön a NASA és szétveri. Nem csodálom, hogy ennyi konteós van. Mégis mi lehet a magyarázat erre a paradoxonra?
9# Én rákérdeznék. Azt hallottam valahol, hogy azért a Világháború után zuhant le az űrhajó, mert így akartak technológiát adni az emberiségnek. Ha csak úgy nesze fog meg adnják, azt nem engedné a Világ Galaktikus Szövetsége, mert világhatalmi egyezményeket sértene. Nem lehet adni semmit egyetlen civilizációnak sem, mivel az utat magunknak kell kijárni. Ugyanis, ha bölcsesség nélkül adod a tudoámányt az semmit sem ér. Magunk ellen fordítjuk. Ezért volt az atombomba is
Tévedek?
<OFF>
#9:
" Akkor válaszolok a kérdezőnek. Roswell például miért történt? És miért pont az USA-ban? És miért pont a 2. világháború után két évvel? 1947-ben."
Azért, mert pont Rosswell közelében a hegylán táloldalán van a mai White Sands katonai lőtér ami akkoriban eldugottsága miatt kitűnő hely volt a szupertitkos katonai programokhoz. Rosswelltől nem messze észak-nyugatra építették az első atombombát ( jelenleg ez a Los Alamos National Lab) és Roswelltől nyugatra robbantották az első atombombát 1945 nyarán és futott még abban a régióban egy rakás szupertitkok program aminek a titkosítását azóta már feloldották és még wikipedia cikk is van róluk illetve videók a youtube-on - mármint eredeti felvételek. Arról az atomrobbantás lehallgató ballonról semmilyen információnak nem volt szabad kitudódnia, különben a szovjetek...
</OFF>
A legtöbbször a "nem tudunk újra Saturn V-t építeni" indokként azt szokták emlegetni, hogy nem tudjuk újra megépíteni a Rocketdyne F1 hajtóműveket. A mai CAD/CAM módszerekkel magát a rakétát pikk-pakk meg lehetne tervezni, korszerű anyagokból mindent probléma nélkül újra lehetne építeni, de a hajtómű az para. Az F1 nem csak azért volt különleges, mert a világ legerősebb egy égőteres folyékony hajtóanyagú rakétahajtőműve volt, hanem azért is mert mindegyik kézműves darab volt, egyedi megoldásokkal.
Újra lehetne tervezni ezeket, lehetne is gyártani modern változatban de egyszerűen kegyetlenül sokba kerülne és túl sok értelme így nincs.
Az is megoldható hogy valami moduláris egységet építsünk 3-5 darabban fellöjük Föld körüli pályára és összedokkolva indítsuk, csak ez megint rettenetesen drága lenne és ezért senki nem akar fizetni. Sok értelme nincs, hogy egy kisebb ország egy két éves költségvetését elverjük olyasmire amin már túl vagyunk.
Na, ez nem igaz.
Megmutatta, hogy ez nem csak lehetséges, de meg is tudjuk csinálni.
Ha tényleg nem lenne értelme, akkor India és Kína el se mentek volna a Holdra, rögtön a következőre küldték volna az űrhajót. Mondjuk egy üstökösre.
Kérdező: Azért mert jelenleg mások a prioritások. És amit írt 15. nagyon ott van. Van pénz, tudás, szerencse. Ebből a háromból jön össze a "sikeres" program. Nakik akkor rengeteg pénzük volt (a mai helyzethez képest arányaiban szinte korlátlan) volt valamennyi tudásuk, és volt irgalmatlanul sok szerencséjük. Most lényegesen kevesebb a pénz, a tudás jóval több, viszont a jelenlegi helyzet nem engedi meg, hogy a szerencsére bizzák magukat. így a P+T+SZ jóval kisebb mint ami a holdutazáshoz kell.
Eleve iszonyú pénz, és jelenleg rendre elbukik a költség-haszon elemzéseken. Pont azért amit írt 15 is, hogy ma úgy kell elindítani egy ilyen űrhajót, hogy legalább 99% eséllyel vissza is jöjjön, akkoriban (és nem egy ilyen feljegyzés kerül elő ma is) a legoptimistább becslés is max. 50%-os sikert várt el, de a legtöbben azt mondták, hogy 25-30% a siker esélye. Kockáztattak és bejött nekik. Ez kb. olyan mint amit szoktak mondani, hogy 19-re lapot húzni. Bejött. Ennyi. Az Apollo 13-nál a szerencse elhagyta őket, és be is jött a probléma.
#18-nak.
Először és (eddig) utoljára fordult elő az amerikai költségvetésben, hogy a szenátusnak nem kellett a jóváhagyása a Hold program fejlesztési költségeihez.
Gyakorlatilag korlátlan volt.
A politikai és
Költöttek is rendesen, iszonyú sokba került, de ezzel nyerték meg az űrversenyt, amely a Szputnyik 1 (1957) és Gagarin (1961) elsőségével kezdődött.
Sokkolta az amerikaiakat (ma már nem annyira érthető a hidegháború ideje sem), erre jött Kennedy beszéde, a többit tudjuk.
Mint már írták mások a prioritások. Magyarul nincs szovjetunio akit BÁRMIÁRON LEKELL GYŐZNI!!!
Ha ehez milliárdokat kell egy űrprogramba tolni akkor milliárdokat toltak bele.
Másrészt a technologia meg van és igen elavult.
1célra valoban alkalmas,de a "gyártósor" sincsmármeg.
Inkább a nullárol csinálnak valamit ami jobb,több célú. Nem csak a holdig tud elmenni,hanem kisebb nagyobb átalakítással a marsig es vissza.
A saturn v tud ilyet?
Nem,nagyobb átalakítással sem.
Akkor minek foglalkozzanak vele?
Hasznavehetetlen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!