Bizonyára naiv a kérdés, de mivel ezidáig nem találtam rá szakirodalmat, mégis felteszem. Van-e értelme alkalmanként, mondjuk karácsony előtt a rászorulókon segíteni?

Amerikában végeznek ilyen kísérleteket, hogy mikor hatékony egy adomány, milyen adományok hatékonyak, stb. Olvass utána.

Szerintem azért jó dolog ez, mert így a rászoruló látja, hogy máshogy is lehet élni, és esetleg összeszedi magát.

Két megközelítés van:

Egy kis adománnyal jobbá tudod tenni az ember napját.

Van, aki szerint akkor érdemes segíteni, ha ki tudod az embert emelni a mély nyomorból.

Szerintem mindkettőben van valami, de vannak olyan állapotú emberek, akiknek csak egy tányér kajával tudsz segíteni.

Nálunk az egyik hajléktalannak vettek egy lakókocsit. Valaki adott hozzá telket is, hogy legyen hova tenni. Az adományozókat majdnem megverte... (szerencsére elég rossz állapotban volt hozzá, hogy ne tudjon senkiben kárt tenni)

#5, a maglódi eset?

Alkalmanként nincs sok értelme. Én egyébként sem értettem sose, hogy a legtöbb ember miért csak karácsonykor hajlandó bedobni azt a párszáz forintot a segítségbe, amikor az év többi napján is nélkülözik az, aki nélkülözik. Nekem van egy ismerősöm, őt EGÉSZ ÉVBEN támogatom, nem csak karácsonykor. Persze nem pénzzel tömöm, hanem viszek neki kaját, ide-oda elviszem kocsival, hogyha szükséges, de van, amikor egy egy órás beszélgetés segít rajta sokat. Nála az a helyzet, hogy a hajléktalanná válás kapujában áll, és szó szerint csak azon múlik, hogy azt a bizonyos hajszálat mikor vágja el az, aki elvághatja (ahol most lakik, az nem a saját háza). A helyzete teljesen kilátástalan, de minden tőle telhetőt megtesz, hogy fent tudjon maradni.

Sokan mondják, hogy a jelenlegi pénzrendszer az, ami kitermeli a szegénységet, és a természetpusztítást. Nevezetesen az, hogy a kamatos kamat egy fokozódó versenyre kényszeríti a gazdaság szereplőit, koncentrálja a tőkét, és úgy torzítja a viselkedésünket, hogy olyan döntéseket hozunk, hogy a kicsivel több nyereségért bevállalunk egy kicsivel több társadalmi igazságtalanság okozást, egy kicsivel több természetpusztítást. Vagy épp nem is tudatosul bennünk, hogy így döntünk, pl. amikor egy bankbetétnél csak azt nézzük, hogy hány százalék kamatot hoz adott idő alatt. Semmi igényünk arra, hogy bármi egyéb infónk legyen arról, hogy az a többlet pénz miből áll elő?

Voltak társadalmak, ahol többes pénzrendszer volt, volt egy kamatos, meg egy kamat nélküli pénz forgalomban. Ezek a rendszerek sokkal kevésbé kitettek a válságoknak, és egy igazságosabb, etikusabb társadalmi berendezkedést tesznek lehetővé. Tehát a pénzrendszert kéne megváltoztatni, kérdés, hogy ez hogy lehetséges a rendszer jelenlegi nyerteseinek ellenében?

Néhány idézet a témával foglalkozó írásokból: [link]

Szerintem, aki csak ilyenkor adományoz, az a saját lelkét nyugtatja. Tudom, mert sokáig én is ilyen voltam. Idén elfelejtettem... Nem éreztem magam rosszul emiatt... Lelketlen vagyok és önző.

Szerintem, egyébként a szezonális adomány a reményt adja azoknak, akik kapnak valamit. A reményt arra, hogy ez még mehet így, ahogy van éppen.

Előre is elnézést kérek, ha kicsit hosszú leszek. De szeretnék egy kerek képet adni, és ahhoz ott kell kezdjem, hogy a múlt század közepén nagy szegénységben cseperedtem. És nekem is jól esett, amikor vettem egy 50 filléres gombóc fagyit, és a cukrász nem húzta le a kanálról a felesleget. Vagy a piacon tett még egy darabot az egy kiló krumplira az eladó, és egy kiló árát fizettem. Szóval én mindig is észrevettem, amikor kaptam valamit a sorstól. Aztán szívós munkával és sok tanulással jó szakmám lett, jó állásom lett. De mivel hamar árván maradtam, mindig be kellett osztanom a pénzem, mindig csak addig nyújtózkodhattam, ameddig a takaróm ért. Még akkor is, amikor családos lettem és jöttek a gyerekek. Ötven elmúltam már, mire azt mondhattam, hogy mindenem meglett. Ekkor már elkezdtem adakozni is, már nem a családtól vettem el, már mindenkinek mindene megvolt. És mivel mindig is fogadkoztam, hogy azt a sok jót amit kaptam, majd visszaadom a rászorulóknak, nos elkezdtem én is adakozni. Adakoztam alapítványi mentőre, inkubátorra, nem sorolnám végig, mi mindenre. Aztán egy ilyen komolyabb adomány után meghívtak egy év végi alapítványi bulira - egy vacsorára egy étterembe. Na, ott volt az alapítvány apraja nagyja, és a slepp, még a könyvelő is. Biztosan felzabáltunk vagy 2-3 inkubátor árát. Ezt látva elment a kedvem az intézményeken keresztüli adakozástól. A slepp fenntartása kemény lóvéba kerül. Azóta csak közvetlenül a rászorulónak adakozok. Fizettem már ki bajbakerültnek elmaradt gázszámláját. Festéket a leégett konyha újra meszelésére. Küldtem játékokat szegény gyerekeknek. Vagy éhezőnek élelmiszer csomagot.

Itt a gyakori kérdéseken is ismerkedtem már össze olyan emberrel, aki bajban volt és segítségre szorult. Nem feltétlenül a karácsonyhoz kötődik ez, mert nem csak karácsonykor gyakorizok. És a bajba kerültek sem csak karácsonykor gyakoriznak. De az alkalmankénti segítségnek igen is van értelme. Egy kérdésből gyorsan kiderül, hogy a kérdező bajban van. Nyilván van olyan is, akire privátban ráírok és elhajt, mert nem hiszi el, hogy segíteni szeretnék. De a többség örül a lehetőségnek. Gyakran megírják, hogy nem vették komolyan a szavaimat, csak amikor megérkezett a számlájukra a pénz, akkor csodálkoztak rá, hogy jééé...

És az első válaszolóval egy kicsit vitatkozva elmondom még, hogy nem tartom különösebben rossz embernek magam. De egy-egy ilyen alkalmi segítségnyújtás kapcsán nem ritkán olyan emberekkel volt módom megismerkedni, akik emberségben magasan felettem állnak. Volt, aki élelemben már visszafogta a saját fejadagját, hogy a macskájának legyen mit ennie. Megdöbbentő és megrendítő emberi nagyságok tárulnak fel néha egy-egy alkalmi segítség kapcsán...