Ha volt Ősrobbanás, és minden ami történik, az a véletlen műve, vagy csak simán, létre kellett jönnie?
Természeti törvény két fajta létezik:
- az egyik az van, és kész. Nem tudunk többet róla.
- a másik fajta viszont másik természeti törvényből, vagy valami mennyiségből következik.
Úgy gondoljuk, hogy például ilyen a fény sebessége.
Tehát ez egy másik világban akár eltérő is lehet.
Ilyen például a tömeg keletkezése a Higgs-mező hatására, amit viszont a Higgs-bozonok építenek fel.
Ilyen lehet még a különféle kölcsönhatások nagysága.
Ennél többet a tudomány egyelőre nem tud mondani.
Nagyon sokan és sokat dolgoznak rajta, hogy kiderítsék ezeket az összefüggéseket - mivel, ha ismerjük, azt ki is lehet használni.
Még ennek a témának a margójára:
Nagyjából két verzió lehetséges.
1, A természeti törvények csak úgy vannak. Ennyi, nincs okuk, nincs eredetük, alapvető létezők, vannak és kész. (Persze, egyes konkrét természeti törvények eredhetnek másikakból, lsd 11-es választ, de ez más kérdés.)
2, A természeti törvényeket valami istenség létrehozta. Ez az istenség alapvető létező, nincs oka, nincs eredete.
Mindkét esetben pont ugyanúgy felmerülhet a kérdés, hogy dehát milyen dolog, hogy valami eredet nélkül csak úgy van és kész. A különbség az, hogy a kettes verziónál beépítettünk a rendszerbe egy plusz lépést. Egy olyan lépést, aminek beépítésére semmi okunk, csak úgy miért ne alapon tesszük. Nagy fülöncsípés, mit ne mondjak :D
Ezzel az elgondolással azért alapvetően van egy nagy gond:
ha egy isten csak úgy létezett, aki a törvényeket teremtette - akkor ez az isten hogyan jöhetett egyáltalán létre, és hogyan működhetett törvények nélkül?
Törvények nélkül még káosz sem létezhet, de működő dolgok semmiképpen!
Ha pedig ő csak a törvények egy részét teremtette, más törvények őrá is vonatkoztak, és ezek eleve is léteztek - akkor ott vagyunk, ahol voltunk, tehát: akkor honnan vannak EZEK a törvények?
@13: Egyrészt igen.
De amúgy sok és alapvető gond van az egésszel. A tulajdonképpeni letisztult és egyszerű formája a kérdéskörnek az, hogy miért van valami a semmi helyett - csak itt kicsit máshogy van feltéve, de erre vezethető vissza. És a legnagyobb gond az, hogy ez egy értelmetlen, értelmezhetetlen kérdés, tekintve, hogy bármi válasz bármilyen miértre már eleve egy valamit feltételez. Így, bármennyiee izgalmas lenne ez a kérdés, kukába kell dobni és el kell fogadni, hogy a valami az van, csak úgy, ok és eredet nélkül. És nem az a megoldás, hogy továbbgörgetjük a kérdést egy szinttel, aztán azt hisszük, hogy megoldódott.
Tévedés ne essék, értem, hogy a kettes nem feltétlen magáról beszél, hanem általánosságban írta, hogy egyesek ide akarják bepaszírozni istent. Nem is személyesen neki szól, hogy ez nem stimmel, hanem magának az elgondolásnak és tényleges képviselőinek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!