Lehetséges, hogy az ember egyszerre két kézzel írjon?
Azt tippelem, hogy biztos megtanulható, de azért kéne kisérletezni, a technikával, hogy a két kéz ne zavarja egymást. És ahogy elképzelem, a folyoirás nem működne, tehát egymástól függetlenül irná a betüket. De lehet hogy a szavankénti megosztás hatékonyabb lenne, és akkor menne a folyoirás.
Mutatványnak jó lenne, és biztos fejleszti az agyat.
Az igazán durva az lenne, ha két különbőző szöveget irna jobb és balkézzel. Lefogadom hogy valamelyik autistának ez simán megy. :)
Azzal, hogy betűnként váltogatod a kezeidet, azzal sebességet vesztel, mert ugyebár minden egyes betű után át kell tenned a kezed a másik kezeden, hogy írd a következő betűt, majd a második betű leírása után áttenned az első kezeden, hogy írhasd a negyedik betűn. Ez a sok ugrálás rengeteg idővesztesség, majdnem biztos, hogy ilyesmivel senki sem próbált meg gyorsírni, max szórakozásból (többek között én is, bár én szavanként váltogattam, mondjuk így is k* lassú volt.)
Ám a kétkezesség nem ritka dolog, Saint Germain grófról is feljegyezték, hogy: "Tökéletesen használta szinkronban mindkét kezét. Megfigyelték, hogy képes volt egyszerre jegyzetelni jobb és bal kezével."
Ez azt jelenti, hogy hasonló sebességgel azonos dolgot képes volt leírni, ami előnyt jelentett abban a korban, ha pl. egy adott szöveget több ismerősének akart elküldeni, és nem volt nyomdája (akkoriban ez még luxus lett volna).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!