Az emberi tudatot át lehet költöztetni egy számítógépbe vagy valami ilyesmibe?Igazam van,hogy megvalósíthatatlan?
Van egy olyan projekt,amibe előbb az emberi agyat ültetnék át szintetikus testbe,majd az agy tartalmát (mint pl.a szemilységet) tulajdonképpen letöltnék egy mesterséges agyba.
Viszont "Már ott gondban vagyunk, hogy a humán konnektom megismerésétől fényévekre járunk. „Egy légy parányi agyát feltérképezni nagyjából egy-két év, egy emberét a mai technikával pedig egyszerűen lehetetlen” – mondta dr. Ken Hayworth idegkutató a BBC-nek."
"De tegyük fel, hogy sikerül a lehetetlen, és megfejtjük agyunk működésének legnagyobb titkát. Hogyan alakítjuk ezt az elképesztő komplexitást nullákká és egyesekké? Dr. Miguel Nicolelis fizikus szerint sehogy, lévén olyan összetett szervről beszélünk, amit nem lehet számítógépes algoritmusok formájában „életre kelteni”. Ahogy a tudós fogalmazott:
nem tudod kódolni a szeretet és gyűlölet érzését. "
(Sajnos ennél hitelesebb forrást nem találtam ezzel kapcsolatban.)
Szerintem ez megvalósíthatatlan projekt,mert:
-Hogy ha átültetik az agyat egy ilyen testbe,akkor hogyan oldják meg a tápanyag ellátást (?).
-Az agyba másodpercenként több százezer kémia reakció zajlódik le és fényévekre járunk az agyunk teljes megértésétől.
-Szerintem nem lehet egyszerűen kódolni,letölteni a szemilységünket,tudatunkat.
Igazam van?
Ez az érzelmekkel operáló duma már kezdi megfeküdni a gyomromat.
A szeretetet és a gyűlöletet nem lehet leprogramozni?
Már hogy ne lehetne?
Egy ember sem egyéb mint egy program. Az érzetei, az emlékei, a készségei, a képességei mind-mind, nem többek egy programnál és adatoknál, amelyeket az agya tárol és dolgoz fel (futtat). Az az agy ami nem áll másból mint neuronok alkotta hálóból és az azt körülvevő zsírból. Maga a dns sem egyéb, mint néhány féle-fajta molekula rövidebb-hosszabb láncolata. Lényegében egy program, amit jobbára a keletkező élet hajt végre.
Ezt ne lehetne megalkotni mesterségesen? Ugyan miért ne lehetne? Nevetséges még a felvetés is.
Hát,én még nem láttam se szerelmes,se szomorú robotot. Szerintem az érzelmek nem ennyire egyszerűek,pl.:kellenek hozzá hormonok,hogy szimplán le lehessen programozni.
Az emberi agyról nagyon keveset lehet tudni. Szerintem nem lehet lemásolni,majd digitalizálni az emberi tudatot. 1 másodperc alatt,több mint 100 ezer kémiai reakció zajlik le.Elképzelhetetlennek tartom,hogy ezeket is lemásoljuk és digitalizáljuk.
"Hát,én még nem láttam se szerelmes,se szomorú robotot."
És még sok mást sem láttál, de ez csak téged minősít, a kérdést nem fogja megválaszolni.
Valszleg szomorú svábbogarat sem láttál, pedig a svábbogarak is gondolkodó lények, működőképes aggyal.
A mai robotok csak szimpla gépek. Úgy viszonyulnak az emberi agy komplexitásához, mint egysejtű az elefánthoz.
Az a tévedés abban, ahogy ti gondolkodtok, hogy felmagasztaljátok, istenítitek az emberi tudatot.
A mesterséges intelligencia már ma kenterbe veri, szénné alázza az emberi intelligenciát, s teszi ezt elég sok területen. Ráadásul, nem átlagembereket ver szarrá sakkban, Go-ban, egyéb dolgokban, hanem az emberiség legjobbjait. És nem tudunk semmit a világtól elzárt laborokban folyó fejlesztésekről, azok színvonaláról, csak annyit sejtünk, amit sejteni engednek Elon Musk és Steven Hawking figyelmeztető szavai.
"1 másodperc alatt,több mint 100 ezer kémiai reakció zajlik le."
És ez sok? Ne nevettess. A jobb számítógépek egy másodperc alatt műveletek 10 milliárdjait végzik el és még bőven van hova fejlődni. Maholnap itt a ternary computer, vagy a quantum számítógép ami teljesítményben, tárkapacitásban a ma kapható legkorszerűbb, legduhajabb számítógépet is nevetséges gyermekjátékká silányítja majd.
A Manchesteri Egyetemen nemrég építettek egy szuperszámítógépet, hogy mesterséges intelligencia (MI) segítségével modellt készítsenek az emberi agy felépítéséről. A SpiNNaker nevű gép különlegessége, hogy egymillió darab, másodpercenként összesen 200 000 milliárd tranzakció végrehajtására képes processzorból épül fel, azaz több idegsejt valós idejű modellezésére képes, mint bármely korábban épített rendszer. A gép azért is számít újdonságnak, mert üzemelése sokkal jobban hasonlít az emberi agy működésére, mint egy hagyományos számítógépére. Az agy és a komputerek felépítése és működése azonban eddig is több hasonlóságot mutatott, főleg memória szempontjából.
Az MI által generált adatok kezeléséhez pedig nagyon nagy teljesítményű, gyors tárolókra és bőséges RAM-kapacitást nyújtó szerverekre lesz szükség. Ennek érdekében például a Kingston már most DRAM- és SSD-fejlesztési projekteken dolgozik MI-re szakosodott cégekkel.
Köszönöm szépen a válaszokat.
Tény,hogy egyre jobb és erősebb MI-vel rendelkező számítógépek lesznek,de most az a téma,hogy az emberi tudatot át lehet költöztetni egy számítógépbe vagy valami ilyesmibe. Még meg sem értettük az agyunk mükődését,nemhogy letudjuk másolni és letudjuk lementeni.
"de most az a téma,hogy az emberi tudatot át lehet költöztetni egy számítógépbe vagy valami ilyesmibe."
Csak hát, a számítási kapacitás ezzel szorosan összefügg.
" Még meg sem értettük az agyunk mükődését,nemhogy letudjuk másolni és letudjuk lementeni."
Te nem érted meg, de ez amúgy is részletkérdés, mert az a polémia tárgya, hogy a tudattartalmat át lehet e transzponálni, az meg független az agy működésének megértésétől.
Attól, hogy én egy diesel motoros kamion rakományát tovább akarom szállítani mondjuk elektromos járművel, még nem kell ismernem a dízelmotor működési elvét.
Képesek vagyunk információt tárolni, azt feldolgozni, hasznosítani? Igen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!