Hogyan ill. átlag mennyi idő alatt lehet ráállítani az agyat a Celsiusról a Fahrenheitre? (Pl. annak, aki Amerikába költözött.)
Én ezt most, mind egyszerű érdeklődő ember kérdem elméleti szinten. Hiszen nekem (a legtöbb európai emberhez hasonlóan) annyira ráállt az agyam a Celsiusra, hogy már kapásból tudom, hogy a 0 °C az hideget, a 15 °C az enyhén hideget, a 25 °C viszonylag meleget a 45 °C pedig rendkívül meleget jelent.
De ha mondjuk átmegyek Amerikába és egyből hasonló értékekkel találkozom Fahrenheitben, akkor mondjuk furcsa lesz, hogy a 0 fok az valójában -17 a 45 fok az meg mindössze 7 °C. De az is furcsa lesz, hogy amikor a 100 fokos értékkel találkozom, akkor egyből a víz forráspontjára asszociálok, holott az csak a 38 °C-os nagyon meleg időt jelöli.
Állítólag az ember ha idegen nyelvű környezetbe kerül, akkor jobb esetben fél év, rosszabb esetben min. 1 év alatt tanulja meg a nyelvet.
Viszont mi a helyzet a mértékegységekkel? Hogy, ill. mennyi idő alatt állhat rá az agya az embernek az olyan mértékegységekre, mint a Fahrenheit vagy a mérföld (esetleg a yard) holott azelőtt csupán Celsiusban és km-ben gondolkodott, mivel gyerekkorától is így tanították?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

2/2
"Ha már számok, nekem sokkal nehezebb feldolgozni, hogy más a pénznem és más a dolgok értéke. Hiába számolom át, hogy mennyi lenne forintban egy kiló kenyér vagy krumpli, vagy mennyiért vágja a fodrász a hajamat, mert ezek egymáshoz viszonyítva teljesen más értékűek, mint itthon."
Ez érdekes, mert én folyamatosan követem a forint ill. a dollár inflációs értékének árváltozásainak különbségeit, ezért ez számomra pl. nem okozna nehézséget. Továbbá figyelem az amerikai élelmiszerpiac árakat is már jópár év óta - csak úgy kedvtelésből:
Ezért szerintem nálam - amennyiben én kijutnék az Egyesült Államokba - könnyebben menne a nyelvre és a helyi valutára lévő átállás, mint pl. a helyi mértékegységekre történő átváltás. (Pl. ha azt látnám a hírekben hogy a "mai napon átlag 35 °F lesz a hőmérséklet", akkor én már ösztönösen a nyári kánikulára asszociálnék.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
"én már ösztönösen a nyári kánikulára asszociálnék"
Igen, először mindenki, de csak idő kérdése.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!