Lehet még belőlem valaki a tudományos életben, ha közel a harminchoz kezdek neki?

Sosem késő egyetemre menni.

24 évesen váltottam, 29 befejeztem az MSct, 32 évesen PhDt csinálom, természettudomány+orvosi műszaki témában.

Semmi gond ha neked 38 évesen jön ez össze.

Viszont az érzelmi instabilitással kell valamit kezdeni, mert a kutató pálya, a vadkapitalizmushoz hasonló publikációs stressz, a források pályázása, a brutális hullámvölgyek és motiváció elvesztése, komplett projectek teljes elbukása, mindez itthon szánalmasan kevés pénzért stb... kb ez a kutatás. Az egyik legnehezebb munka ezt jól csinálni. Általában nagyon sokan kiégnek, fokozódik a depresszió, állandó szorongás, pánikrohamok, 200 órás munkahét. Felőrli az embert. Általános ez külföldön is, 10 év alatt öregszel 40 évet kb :)

Sok sikert

1. Mohamed 40 éves koráig jelentéktelen arab kisvárosi kereskedősegéd volt. Csak utána jött a kinyilatkoztatás és a prófétai elhívás.

2. Albert Einstein-t még egyetemi oktatói sem tartották annyira tehetséges kutatójelöltnek, hogy legalább asszisztensnek vagy tanársegédnek meghívják maguk mellé. Egy jelentéktelen szabadalmi kistisztviselőként írta meg korszakalkotó cikkeit.

Sohasem késő.

Szolgálni meg elérni valamit két külön dolog.

Rengeteget publikálja, azt mérik az az "elérés".

Én kb kihagytam ezt a felét, de sok tehetséges fiatalt igyekeztem jó pályára állítani.

Nem bánom, hogy nincs komoly nemzetközi hírem, csak vagy 26-28000 egyetemista a hátam mőgött.

" és rettenetesen félek attól, hogy valamitől örökre elestem"

Hát, ez motivációnak a már elkezdett, de az érzelmi hullámvasút miatt félbehagyott egyetemek újra-kezdésére vajmi kevés. Ez csak egy érzés, amitől szorongsz. Az meg, hogy szolgálni szeretnéd a világot tudományos felfedezésekkel, az gyerekes álmodozás. A tanuláshoz, és a kutatáshoz ennél sokkal több kell! Szedd össze magad, fordulj szakemberhez, tedd rendbe az érzelmi életedet, és küzdj! Szóval cselekedj. Az álmodozás helyett!