Van CO2 veszély? Egy fő, kb 25 m2-es szobába aludva, ahol precízen zár az ablak, redőnnyel, szobanövény sincs, de az ajtón van egy milliméter rés (csukottan).
Elnézést, ha furcsán hatna a kérdésem, de nem vagyok járatos ezen a téren. Csak annyit tudok evvel kapcsolatban, hogy -összehasonlításképpen mondom- egy borospincébe azért mennek le gyertyával, mert a CO2 nehezebb a levegőnél, így a helyiség alján kezd összegyűlni és kiszorítja az oxigént.
Avval tisztában vagyok, hogy a borospince esete nyilván potenciálisan sokkal veszélyesebb (a mustgáz miatt), mint pusztán az, ha egy ember egy hálószobában CO2-t kilélegez és nincs szobanövény és rések is alig vannak a szobában, de mégis érdekel az utóbbi esetén a kockázat foka.
Szóval a borospincés esettel analógiában érdekel, hogy a hálószobában -ld a paramétereket a kezdő kérdésemben- 8-10 óra alatt csukott ajtónál tud számottevő CO2 összegyűlni, azaz tud veszélyessé válni bármelyik nap is a CO2?
Hiszen szobanövény tehát nincs az érintett szobában, én meg ugye CO2-t lélegzek ki, mint minden ember (és állat), így nyilván gyűlik a CO2, azonban nem tudom, milyen arányban (veszélyes arányban-e, 8-10 óra leforgása alatt).
(Javítsatok ki, légyszíves, ha valamit rosszul tudok szerintetek.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Fejfájás, rossz alvás lehet belőle. Meghalni nem fogsz ennyi idő alatt.
Ill. ha nem szellőztetsz ki naponta alaposan, akkor még a radon is felgyűlhet.
Csak szólok, hogy ha lenne szobanövény, az éjjel csak rontana a helyzeten.
Értelek, de akkor mi a megoldás? Ajtót hagyjam pár centire nyitva éjjel? Vagy kizárólag a bukóra nyitott ablakot látod megoldásnak?
Ezen kívül, légyszi magyarázd el, a szobanövény miért ront a helyzeten? Pl ha a szomszéd szobában vannak szobanövények, rosszabb, mintha nem volnának ott?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A szobának biztosan van magassága is. tehát térfogata, ami számít.
Egy éjszaka biztosan nem gyűlik össze annyi mennyiségű CO", hogy halált okozna.
Kezdeti rosszullét esetén pedig úgyis felébredsz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A növények is lélegeznek, méghozzá oxigént be és széndioxidot ki. Ami oxigént (és a növény számára egyéb értékes szerves anyagokat is) előállít, az a fotoszintézis, de ahhoz fény is kell, az meg ugye éjszaka...
A szoba bármennyire is van szigetelve mégsem űrhajó vagy tengeralattjáró, azaz a gázok ki-be áramlása biztosított. Nem csak az ajtó és az ablak, hanem a falak és a mennyezet is átengedi a gázokat. Nyilván ettől huzat nem lesz, de jelentős mennyiségű gáz áramlik át rajtuk (és igen, a földből a padlón keresztül pedig radon szokott a szobába kerülni). Ráadásul minél több a szobában a széndioxid, annál intenzívebb lesz a kiegyenlítődés. Természetesen nem árt naponta egy rövid alapos szellőztetés (a radon mellett a páratartalom csökkentése miatt is), de azt elhagyva sem fogsz soha megfulladni egy jó nyílászárókkal felszerelt lakásban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mi ketten vagyunk egy kb ugyanekkora szobában, és még sosem lett semmi bajunk. Mondjuk reggelre eléggé el tud fogyni a levegő. Ha sokat alszunk egyhuzamban (9-10 órát egy húzósabb hét után), akkor kis fejfájás tényleg lehet reggelre, amúgy nem gáz. Amíg ébren vagyunk, 1-2 óránként szellőztetünk, meg elalvás előtt is, úgy általában azért tudunk normálisan aludni.
Egyébként több helyen lehet kapni ablakkeretbe építhető szellőzőt, automatát meg manuálisat is. Mi eredetileg a penészedés ellen kezdtünk ilyesmiben gondolkodni (a hőszigetelt ablak miatt jó párás a lakás), de valószínűleg ezen is segítene valamelyest.
Köszönöm a válaszokat, bár az első válaszok között akad néhány, kissé gyanús pontatlanság.
Ugyanis a növények előállítanak oxigént.
Azt tehát még mindig nem tudom, mi a baj a szobanövényekkel, az egészség, anyagcsere, veszélyek szempontjából, az első válaszoló szerint? Mert éjszaka inkább CO2-t termel a növény? Erre értetted?
De akkor tanácsos az emberek számára szobanövényektől mentes szobában aludni inkább? Ki mit javasol?
Egyébként idézhetek is pár weboldalról vonatkozóakat:
"A növények a fotoszintézis során szén-dioxidból állítanak elő oxigént, de emellett természetesen lélegeznek is. Ha megvizsgálnánk egy üvegbúra alá zárt növényt azt tapasztalnánk, hogy napközben az oxigénszint emelkedik, sötétben a szén-dioxid."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Állítsd az ablakot vasalati résszellőző állásra. Ez alapvetően benne szokott lenni a bukó-nyíló ablakokban, csak az emberek nem ismerik. Ez hasonló mint a bukó állás de csak egy rést hagy.
vasalati résszellőző
"Ha az oldalnyíló funkció vízszintes kilincsállása és a bukó funkció függőleges állása közé 45o-ba állítjuk a kilincset akkor aktiválódik a vasalati résszellőzés funkció, mikor az ablak zárva van, de egy minimális rés keletkezik a tok és a szárny között, szellőzik a belső helyiség."
"Általában a korszerű ablakok alapárban tartalmazzák a vasalati résszellőző funkciót, a tetőtéri ablakok pedig a manuálisan nyitható résszelőző funkciót."
lásd itt vagy gugli:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!