Mi lenne a fair díjkiosztás ebben az esetben?
Egy elméleti szituációról van szó ahol a díj kiosztását nem olyan egyszerű kiosztani, mert nem csak egy paraméter játszik szerepet.
Vegyük példának a tésztahidak esetét, ahol ugyan van egy keret hogy a hidak súlya mettől meddig terjedhet, de nem a legnagyobb sújt bíró híd nyeri meg feltétlenül a versenyt, ugyan is számításba veszik hogy ha egy kisebb de még a versenyben kijelölt súly határain belül megépített, tehát versenyképes híd ugyan pár grammal kevesebb sújt bírt el a teherbírás során, de arányosan leosztva a másik nehezebb de nagyobb súlyt bíró hídnál jobb teherbírás-tésztamennyiség arányt tudott elérni, akkor értelemszerűen a kisebb nyeri a versenyt.
Ez eddig csak két paraméter volt: súly és teherbírás. De ha versenyen való legjobb teljesítésért nem csak két paraméter játszik szerepet, hanem sokkal többet kell számításba venni: még pl. ragasztó menyiségét stb. akkor előfordulhat hogy az új verseny indulóinak kiértékelésekor a bizottság úgy dönt, hogy nem megfelelő a jelenlegi értékelési rendszer ahogy a paraméterek összegzését végzik az indulók kiértékeléséhez. Ebben az esetben előfordulhat hogy az új mód amivel számításba veszik az indulók paramétereit, egy több évvel ezelőtti versenyképes híd kerül első helyre a jelenlegi versenyzők helyett.
Ebben az esetben szerintetek mi lenne a fair díj kiosztási mód?
Ha nem kapna a régi versenyző díjat akkor nem lenne unfair vele szemben? Hisz övé volt a legjobb híd csak régebben csinálta.
Ha viszont értesítenék és kapna díjat az ez évben rendezett versenyen való indulás nélkül is akkor nem lenne unfair ha az ez évi nyertes nem kapna díjat? Ki kéne osztani mindkettőnek?
Esetleg le kéne számolni visszamenően minden év új értékelési rendszer szerinti nyertesét és azoknak is kiosztani?
Szerintetek mi lenne az díjkiosztási megoldás ami semmilyen valaha induló versenyzővel szemben nem lenne unfair?
"unfair" = méltánytalan, magyarul.
Szerintem ebben az esetben a jelenlegi indulók között kell kiosztani a díjat.
Az előző versenyen induló esetleg vigaszdíjat kaphat.
Erősen zavaros, amit írtál, de ez egy egyszerű többváltozós szélsőérték feladat (a szélsőérték ez esetben az első helyezés, de lehetne más is). Szélsőérték számításkor mindig meg kell mondani a feltételeket, vagyis hogy mi számít "jobbnak", "többnek", "fontosabbnak" két eset (versenyző) között. Amíg ezt nem határozzuk meg, az lesz az első, akit csak akarok. Ha viszont ezt megmondtuk, akkor a matematika ezernyi módszert tud ennek egyszerű kiszámítására. Sőt, azt is meg tudja mondani, hogy a többi mennyivel "rosszabb". ÉS azt is, milyen minőségű az az "elsőség".
Röviden szólva ezt a problémát az ember egyszerűbb (de többváltozós) esetekre több ezer éve ismeri, mára pedig egészen bonyolult és rafinált esetekre is pillanatokon belül (számítógépekkel és jó programokkal) megmondja tévedhetetlenül. Unfairség kizárva. Hacsak nem szándékosan csinálták.
Ez egy játékelméleti kérdés.
Úgy tudom, az ilyeneket először a felvilágosodás korában kezdték megoldani, először kártyajátékokra.
Ebben semmi erkölcsi probléma nincs. Ebben kizárólag annak van problémája, aki nem érti a helyzetet.
Zavaros élethelyzeteket bárki fantáziálhat, az nem a valóság. A valóságos versenyeken (és az életben, ha normálisan szervezik) egy eseményre előre rögzített szabályok vannak. Ennek ismeretében lehet részt venni, és a jelentkezés pillanatától a szabályok érvényesek. Nincs probléma, se erkölcsi, se más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!