3 db sorba kötött AAA elem sokkal kisebb áramerősséget képes leadni, mint egy 4.5 voltos laposelem, az ún zsebtelep?
Most ismerkedek az elektronikával és egyszerű kísérleteket végzek.
Első projektnek kitaláltam, hogy készítek egy zsebtelepet, mivel van egy 4.5 voltra készült zsebizzóm, de nincs zsebtelepem.
Így aztán összeszigszalagoztam egymás mellé három AAA elemet (mivel AA-t nem találtam itthon), úgy, hogy a középső elem fejjel lefelé van.
A szigszalagozás előtt, mindhármat ellenőriztem multiméterrel és mindhárom leadni a 1.5 voltot, tehát mindhárom full töltés körül lehetett, nem a lemerülés határán.
Rájuk forrasztottam vezetékeket úgy, hogy sorba legyenek kötve. Sikerült, mert az első elem teteje (pozitív pólus) és a harmadik elem alja (negatív pólus) között 4.5 voltot mért a multiméter.
Viszont amikor az így elkészült telepet a zsebizzóra kötöttem, akkor felgyulladt ugyan az izzó, de nem valami fényesen világított, tehát nem úgy, ahogy egy zseblámpában kéne égnie, hanem valamivel halványabb volt, a fény színe is inkább narancssárgás volt, mint citromsárgás-fehéres.
Ez amiatt van, mert nem igazi zsebtelepet használtam, hanem AAA elemeket? AA elemekkel fényesebb lett volna?
Igen.
Minden áramforrásnak van valami belső ellenállása. Az AAA mikro elemnek nagyobb egy jó kapcsolóüzemű tápegységnek kicsi.
Másik példa. 8 darab ceruzaelem névleges feszültsége 12V. Annyi mint egy feltöltött autó akkumulátoré, de 8 ceruzaelemmel nem tudsz beindítani egy autót.
Én a problémád abban látom, hogy az égő nem 4,5V-ra volt, hanem 6,3V-ra, vagy az elemek már eléggé lemerültek voltak.
Jobbl lett volna megírni, milyen az égő fogyasztása, vagy milye áramot vesz fel. Azon is sok múlik.
Mérd meg úgy is a feszültséget, amikor pislákolt az izzó.
Ha megvan a 4,5 volt úgyis, akkor több kell az izzónak.
Ha nagyon leesett a feszültség, akkor vagy az elemek vannak lemerülve vagy akkora áramerősséget vár az izzó, amit az AAA nem tud biztosítani.
A párhuzamos kapcsolás kísérletezéshez jó ötlet. Gyakorlati használathoz kevésbé jó ötlet, mert ha nem pont egyformák az elemek, akkor nem egyformán fognak merülni. És ha nem egyforma a feszültségük, akkor egymást is tölteni fogják, ami nem egészséges.
Mekkora egy AAA elem belső ellenállása? Nem nagyon akad a neten használható adat. Nincs más hátra, mérni kell.
Az alap:
Ha alap alján lévő formulát átrendezzük, EMF helyett U0 -t (üresjárati feszültség) írunk :
Rb = U0/Uk*Rk - Rk
,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
Bocs, nekem idő van . később folytatom.
Szóval, megmértem néhány elem üresjárati feszültségét, majd összeállítottam az ábrán látható kapcsolást.
Rk-nak 100 ohmos 1%-os (" ötcsíkos ") ellenállást használtam.
A következő eredményeket kaptam:
a) Új AAA cink-karbon elem. U0=1,652V , Uk=1,620V
b) Erősen használt AAA cink-karbon elem. U0=1,405V , Uk=1,350V
c) Kissé használt "lapos" cink-karbon elem. U0=4,77V , Uk=4,67V
Kiszámoltam az belső ellenállásokat, de nem írom le mennyi.
Számold ki te is! Mérj te is! Vond le a következtetéseket!
Azért vagyok veled szadista, hogy fejlődj.
.
Még egy megjegyzés: Ha elemeket kapcsolsz sorba, a belső ellenállások össze adódnak. /Kirchoff/
Annak, aki kíváncsiságból nézegeti az oldalt:
Új AAA elemre 1,975 ohmot, használt AAA elemre 4,074 ohmot, "lapos" elemre 2,141 ohmot kaptam.
Az eredmények kb. 1,5 - 2 % pontosságúak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!