Ez lenne a rák ellenszere?
Az a baj, hogy eddig van ötszázcsilliárd olyan szer,ami laboratóriumi körülmények közt megöli a ráksejteket, az ebolát, az AIDS-vírust meg ezerféle más nyavalyát, csakhogy az élő emberi testben másként viselkedik.
Az is lehet, hogy megöli a rákot, de ugyanannyi egészséges szövetet is tönkretesz. Olyan, mintha sörétessel lőnéd szét az ablakodon a legyet, és ennek hála bejön száz másik. Így is van az orvosságoknak elég mellékhatásuk.
Azt ugye tudod, hogy a rákos sejtek el tudnak rejtőzni az immunrendszer elől? Szóval innentől az egész nem stimmel, amit írsz...
Tudod, a rákos sejtre nincs ráírva nagy betűkkel az, hogy RÁK. Sőt: eléggé hasonlít is egy normál sejtre. Még az is lehet, hogy álcázza magát
A szervezetnek először is fel kell ismernie, hogy ez egy rákos sejt.
De még ha fel is ismeri, utána is van egy olyan gond, hogy ebben a sejtben már nem működik az automatikus öngyilkosság - tehát hiába kérik fel rá, nem megy. Meg kell ölni valahogy úgy, hogy ugyanez a módszer ne végezze ki a normális sejteket. Ez sem egyszerű.
Ha ez működne, akkor még mindig ott van, hogy ezeknek a sejteknek egy rész már védekezik az ilyen gyilkos módszerek ellen - nagyon sokféleképpen. Ami az egyik ilyen sejtet megöli, azt a másik már röhögve kibírja.
Ezt kutatják gőzerővel jelenleg is, hogy mit lehet itt csinálni.
Na ezek után csak egyre válaszolj: ki titkol el és mit?
Olyan betegség, hogy "rák" nincs. Ez rengeteg különböző daganatos kórkép összefoglaló neve.
"Ugyebár köztudott, hogy a rákot azok kapják el, akiknek gyenge az immunrendszerük..."
Tudnál linkelni bármilyen referenciát erről, mert én például ezt nem tudtam. Ráadásul attól, hogy valami "köztudott", még nem lesz igaz is.
"mivel egy normál immunrendszer automatikusan megöli a rákos sejteket."
Ezt szintén nem tudtam, érdekelnének referenciák.
"mindössze nagymennyiségű fehérvérsejtet, és különböző vírus/baktériumölő nyiroksejtet kell a testébe juttatni."
És honnan vennél nagy mennyiségű fehérvérsejtet? Ha másik emberből juttatnál fehérvérsejteket a betegbe, akkor a szöveti összeférhetetlenségről hallottál már?
Az is érdekelne, hogy szerinted a 'vírus/baktériumölő nyiroksejeknek' mi köze a daganatokhoz.
A példa, mint minden példa, sántít, de ad némi képet.
Van egy számítógéped, kitéve vírusfertőzésnek.
Te meg akarod óvni minden vírusfertőzéstől, ezért agyontelepíted az összes jobb víruskereső és -irtó programmal.
Lesz ebből egy tökéletesen működő géped?
Nem.
Egyrészt nincs olyan vírusirtó, ami a világ összes vírusát ismeri. Mindig ott marad az esély, hogy ismeretlen új bejut.
Másrészt a sok vírusirtó lefogja a géped működését, ütik egymást is, plusz, ha elég paranoiássá sikerül tenni őket, árnyékra is vetődnek és ártalmatlan hasznos progikat is leírtanak (autoimmun betegségek?).
Harmadrészt nem feltétlenül veszik észre, ha a már "barátnak" ítélt programok kezdenek mutálódva vírusként viselkedni.
És akkor még nem is kerültek sorra azok a vírusok, amelyek kifejezetten a vírusölőket gyilkolják először. (nyirokrendszer rákja?).
Mondom, ez csupán egy sánta hasonlat.
De a lényeget már írták.
Nem minden rákfajta rendelkezik az immunrendszer által felismerhető és támadható jelekkel.
Lehet akármilyen kigyúrt, minden küzdősportot ismerő testőröd, ha nem tudja, kit kell pofán vágni. És teletolhatod adrenalinnal, attól még nem fog jobban testőrködni, csak felzrikálva azt is pofán vágja, akit nem kéne.
Egyre több ráktípusra születik gyógymód. De rengeteg van, amelyek teljesen eltérő módon kaphatóak csak el.
És most már tényleg nagyon sokra van nagyon sikeresnek tűnő kezelés, de ezekre is vonatkozik a szigorú sokéves tesztidőszak, amíg a betegekhez kerülhet.
Arról nem is beszélve, hogy a kifejlesztés és gyártás költségeit valakinek fizetnie kell. A végeredmény lehet olyan ár is, ami sajnos jelenleg nagyon sokaknak megfizethetetlen (és bizony az államnak, a TB-nek is).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!