Szerintetek huszonéves fiatalként van értelme abban reménykednem, hogy még halálom előtt lesz olyan fejlett a technika, hogy robottá válhassak?
Abban bízok, hogy egyszer eljutunk arra a szintre, hogy létre lehet hozni mesterséges emberi testeket, amiknek nem kell oxigén és táplálék, csak elektromosság, nem öregednek, és lényegében halhatatlanok, ha karbantartják őket.
Egy ilyen testben drámaian lecsökkenne az emberiség erőforrásigénye elsősorban azért, mert nem kéne ételt termeszteni, a jövőben pedig olyan bolygókat is kolonizálhatunk terraformálás nélkül, ahol nincs élet és légkör pl. a Marsot.
Szerintetek mennyire reális ez a jövőkép, és van-e esély arra, hogy akár én is ilyen robot lehessek mielőtt meghalok?
Ha a robotokká vált emberek DNS-ét adatformában megtartjuk a feltöltésük után, akkor elvileg virtuálisan eljátszhatjuk a DNS-el a meiózis folyamatát, majd megtermékenyülést szimulálunk két ember virtuális ivarsejtsejtjéből, és az utód virtuális DNS-e által kódolt agyi tulajdonságok felhasználásával leszimuláljuk az agy és az idegrendszer kialakulását.
Így kb. elérhető lenne egy virtuális "szaporodás", ahol az utód tartalmazza a két szülő tulajdonságait.
Az a probléma, hogy nem tudjuk, hogy ezek a jövőbeli robotemberek hogyan tekintenének a világra, ha drámaiak megnő az agykapacitásuk a mienkéhez képest.
Lehet, hogy afféle "kaptártudatban" lesz a jövő, mint ahogy az előző oldalon leírtam, hogy a jövőbeli androidok úgy kezdik látni, hogy egységben az erő, ezért személyiségüket feladva összeállnak egyetlen nagy intelligenciává, ami keverve tartalmazza az össze feltöltött ember tulajdonságait és gondolkodásmódját, de mégis képes egyként gondolkozni.
Az áttöltést pedig úgy képzelem el, hogy fokozatos lenne, volt egy korábbi kérdés erről,
http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__egyeb-kerdesek__75..
Ebben olvasd el a 16-os választ, szerintem ez jó megoldás lenne a tudat folytonosságának megőrzésére. Valahogy "átvernénk" a biológiai agyat, hogy fokozatosan egyre több robotagy-beli alkatrészt használjon fel, míg végül már kizárólag a robotagy működik.
Olvasd el Zsoldos Péter: A feladat c. regényét.
Ott sem fogsz konkrét választ kapni a kérdéseidre, de a lényeget érteni fogod, és ilyeneket már nem fogsz kérdezni.
A sci-fikkel az a baj, hogy nem tudományosan próbálja végiggondolni egyes felvázolt fejlesztések eredményeit a jövőre nézve, hanem az író nézeteit csomagolja futurisztikus köntösbe.
Ott vannak például a Csillagkapuban az emberszabású replikátorok és az Asuranok. Simán kerekedhetett volna belőlük egy normàlis faj, akik abban különböznek az emberektől, hogy nem szerves élőlények, hanem robotok, de az író úgy gondolta, egy végtelenségig ismételgetett klisét felhasználva gonosszá teszi őket.
Szerintem még nem olvastál igazi sci-fit. Az tudományos fantasztikum.
A csillagkapu űrmese.
A star wars is.
A tudományos szó ott a háttérben marad.
Olvasd csak el azt, amit linkeltem.
Olvastam értékeléseket a könyvről, amit javasoltál, elég érdekesnek látszik, szerintem elolvasom.
Általában szkeptikus vagyok azzal a nézettel szemben, hogy irodalmi alkotásokból próbáljuk megjósolni a jövőt, de ezt a könyvet az egyik legkomolyabb sci-finek értékeli több oldal is.
Arthur C. Clarke-ra sem lehet éppen rámondani, hogy tudománytól elrugaszkodott lenne.
Esetleg ajánlanám még John Scalzi regénysorozatát, amely a Vének háborúja regénnyel kezdődik. Ugyan ott csak történeti kiegészítő szál, de elég jól és érdekfeszítően foglalkozik a tudatáthelyezéssel, testből testbe és testből gépre is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!