Kezdőoldal » Tudományok » Alkalmazott tudományok » Az emeletes törtekben az...

Az emeletes törtekben az osztások sorrendje miért önkényes módon, alulról felfelé történik?

Figyelt kérdés

Általános iskolás és középiskolás matematika könyvekben gyakran találni ilyen feladatokat, ahol emeletes törtekkel kell számolni úgy, hogy a törtvonalak ugyanakkorák, tehát nem lehet eldönteni, melyik osztást kell előbb elvégezni. Ez így néz ki:


3

_


1

_


2


Folytassuk pl. a 3/1/2 emeletes törttel, amit a jelenlegi matek oktatás szerint úgy kell értelmezni, hogy:

(3/1) / 2 ennek az eredménye pedig 3/2 (vagyis 1,5). Értem én azt is, hogy átrendezhető ha reciprokkal szorzunk, tehát (3/1) * (1/2) és így javasolt levezetni és kiszámolni a tanulóknak.


Na de miért egyértelmű, hogy ezt kéri a feladat? Lehetne az is, hogy az alsó 1/2 jelentené a nevezőt, amivel a 3-at (számláló) el kell osztani, szóval zárójelezve így néz ki: 3/(1/2). Ekkor pedig már egészen más eredmény jön ki: (3/1)/(1/2) = (3/1)*(2/1) = 6/1 = 6.


Ugyanis az osztás művelete nem asszociatív (nem lehet tetszőlegesen zárójelezni, mert megváltozik az eredmény). A törtvonalas formában a zárójel helyett a törtvonalaknak hosszával szokták szemléltetni, hogy először melyik osztás elvégzendő. Tehát így kéne kinéznie:


3

_


1

____


2


A kérdésem még egyszer: Mire jók az ilyen típusú feladatok? Miért mindig alulról felülre számolunk? Mire jók az ilyen típusú feladatok? Miért kell a gyerekeket összezavarni egy önkényes módszerrel (alulról felfelé), ha később a való életben soha nem fog találkozni ilyen nem egyértelműen felvázolt (egyforma hosszúságú törtvonalas) pontatlan feladattal?



2016. jan. 20. 21:19
1 2
 11/12 Wadmalac ***** válasza:

"a linkemet is nézted, vagy még nem teljesen kecmeregtél ki a write-only módból?... :-)"

Néztem ,de azt az esetet, amikor az egyenlőségjel elhelyezése meghatározza, melyik a főtörtvonal, én nem is említettem, ez nekem evidens volt. A kérdésből számomra nem derült ki, hogy ilyen esetről lehet szó, éppen azért írtam ,amit írtam. Jó lett volna, ha a kérdező belinkel képet a kérdéses problémáról, mert én TÉNYLEG abból indultam, ki, hogy semmi nem mutatja, melyik a főtörtvonal.

2016. jan. 22. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 BringaManó ***** válasza:

a tudomány(om) mai állása szerint olyan állat nincs :-)


(mármint lehet csinálni olyat "direkt", de normális feladatban nem csinálnak, hiszen éppen azt tanítják, hogy mi alapján tudod megállapítani. maximum beugratós kérdés lehet, amire az a válasz, hogy nem tudjuk, melyik a fő törtvonal. szerintem)

2016. jan. 22. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!