Egyre többször hallani a kijelentést: Semmi para, ha tönkrevágtuk a Földet, fölkerekedünk és máshová költözik az emberiség. Végiggondolta már valaki ennek a forgatókönyvét?
Műszaki lévén, engem elsősorban kérdésben említett forgatókönyv technikai oldala érdekelt. A logisztikai feladat, amivel egy ilyen méretű exodus megvalósítható lenne.
"...Igen, végiggondoltam -> X év alatt kifejlesztünk egy űrhajót, és irány a Mars. "
"...ha már elkerülhetetlen lenne a dolog, és van megfelelő technikai háttér, irány egy másik bolygó."
Ilyen vélemények olvastán végeztem egy kis számítást, a számok nem hazudnak.
Lehet, hogy kissé szélsőséges a példa, de az eredmény talán elgondolkodtató.
Tegyük fel, rájöttünk hogy rövid időn belül el kell menni a Földről... valahová...
Addigra az emberiség létszáma 7 300 000 000 (7,3*10^9) főre nőtt.
Mondjuk egy űrjárműn 10000 ember számára szánunk helyet.
Ekkor 730000 járműre lenne szükség.
Ha 10 év alatt szeretnénk végrehajtani a költözést, akkor évente 73000 db-ot kéne gyártani.
Ez azt jelenti hogy NAPONTA 200 db-ot kellene előállítani!!!
Olyan eszközökből, amik maximum a sc-fi írók képzeletében működnek!
Erősen kétlem, hogy bármikor is képesek lennénk erre a mutatványra.
Ez csak a mennyiség, a többi problémát - tudás, kipróbált eszköz, nyersanyag, energia stb. - nem is érdemes taglalni.
Döntse el mindenki maga, hogy ez nevetséges-e vagy sem.
******
"... minden rendszert tönkre lehet vágni, és ha szétnézel egészen azon vagyunk..."
Elhitettük magunkkal, hogy mi vagyunk a világ urai, és legyőzzük a természetet. Ennél beképzeltebb kijelentés nincs a világon! A természet köhent egyet, és több százezer ember meghal a szökőártól, városokat söpör el egy földrengés. Jártunk a Holdon, de esik fél méter hó, és megbénul egy fél ország, és még lehetne sorolni. Mire vágunk fel? Ha eltűnne az elektromosság, kezdhetnénk újra a kőbaltánál...
Ahelyt, hogy együttműködtünk volna, ellenségnek tekintettük.
Anélkül, hogy megismertük volna a természet szabályzó folyamatait, hályogkovács módjára belepiszkáltunk a milliárd évek alatt kialakult rendszerbe. Az igaz, hogy eddig is többször érték a földi ökoszisztémát pusztító változások, a magasabb rendű élet csaknem eltűnt, de a Föld "rendezte sorait", és új rendszereket kialakítva működött tovább.
Ezt a saját készletéből merített eszközökkel tette, de mostanára sajnos az ember "áldásos" tevékenysége folytán olyan elemek kerültek be a rendszerbe, amelyek az eddig megszokott működést megzavarták, labilissá tették, ami egyre nagyobb kilengésekkel válaszol.
Nem kell félteni a Földet, velünk vagy nélkülünk is tovább fog élni, esetleg a vírusok lesznek az uralkodó faj...
Az együttéléshez meg kellene tanulni végre együttműködni, és nem harcolni. Ha még nem késő...
DeeDee
mindet = minket
Hozzáteszem valószínűleg mi is túl élnénk egy következő jégkorszakot. Ez sikerült az ősembereknek is, akkor nekünk kötelező gyakorlat. A félreértések elkerülése végett: én a ti pártotokon vagyok, és a világ is lassan ezen az oldalon lesz, csak nem kell túl reagálni a dolgokat.
A számítás annyiban pontatlan, hogy maximum néhány száz embert (de inkább kevesebbet) mentenénk ki. És az idöintervallum ehhez évtizedekben mérhetö reálisan. Így korrigálva szerintem még mindig kivitelezhetö a dolog, tehát kb 100 éven belül, kb 100 embert a Marsra tudnánk juttatni és ott a megtelepedésüket biztosítani.
Amit pedig az együttélésröl mondasz elég álszent dolognak tünik, mert gyanítom, hogy magadat jónak tartod, csak a "mások" szennyezik a bolygót. Minden zöld mozgalom jelszava, hogy "gondolkodj globálisan, tégy lokálisan", azaz kezdd magadon a fenntartható fejlödés biztosítását. Meglepödnél ha tudnád hányszorosan több eröforrást használ egy átlag magyar, mint amennyi a fenntarthatósághoz szükséges lenne.
Uh reklamálni könnyü, tenni ellene nehéz. Ha te tenni szeretnél, akkor kezdd magadon.
Idepiszkítunk és elpucolunk?
Nem etikus.
Én is hiszek Gaia szabályzó erejében, az Élet elpusztíthatatlanságában.
Az evakuálásról annyit, hogy meg kell nézni, hogy zajlik ez a földi katasztrófáknál, háborúknál, stb. Egy-két stratégiai légiszállítógép (pl. C-17) elviszi a fontos embereket és kész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!