Az olyan kommunista országokban, ahol rossz volt az élelmiszerellátás (pl. Lengyelország, Románia) miért nem kísérleteztek a panelekben lakók a lakásban élelmiszer-termeléssel?
Most láttam a Mentőexpedíció (A marsi) című filmet, amiben egy űrhajós a Marson ragad pár évre. A bázis egyik szekrényében talál pár krumplit, és beveti vele modul padlóját.
Ha jól tudom, a kommunizmusban (főleg a 80-as években) Lengyelországban és Romániában egész fejlett volt a technika, tehát az emberek lakásokban éltek, volt áram stb, egyetlen nagy probléma volt, hogy olyan kevés ételt lehetett kapni, hogy szinte éheztek.
Ha volt pl. krumpli a boltban, vagy a piacon, akkor pár satnyább krumplit, amit úgyse ettek volna meg, miért nem vetettek be egy virágfölddel teli szemetes zsákba, és tették ki az ablakba, vagy az erkélyre?
Gyűjthettek volna erdei gombákat, ezeket szintén bekeverik virágfölddel és trágyával, majd berakják a pincébe vagy egy szekrénybe, és egy idő után nőttek volna a gombák.
Ha tényleg olyan kevés hús volt, mint a vicc tartja (mikor lát a román kutya csontot - ha nyílt törése van) és ráfanyalodnak, különféle ehető rovarokat is tenyészthettek volna konténerekben.
A románok simán megoldották :))
A házak közötti zöld területeken nem fű volt, hanem veteményeskert.
"Gyűjthettek volna erdei gombákat, ezeket szintén bekeverik virágfölddel és trágyával, majd berakják a pincébe vagy egy szekrénybe, és egy idő után nőttek volna a gombák. "
Ez nem így működik. Sterilizált táptalajra. És kiválasztott gombafonalra (micéliumra) van szükség, hogy más pl mérgező gombával még véletlenül se oltsd be a táptalajt.
Másrészt a mikroklíma szabályozott kell hogy legyen, a pince azért jó mert stabil a mikroklímája (páratartalom, hőmérséklet) de nem a legjobb, ma már lég kondicionálnak! A szekrényben meg egyáltalán nem jó erre a célra.
Erdei gombát az gyűjtsön aki valamennyire ért is hozzá, és be is tudja (van hol) vizsgáltatni mielőtt megeszi.
Szerintem ródd föl nekik.
Háztáji gazdaság a VI. emeleten, a lifttől jobbra, a szemétledobóval szemben.
Amúgy itt ebben az országban valóban már szerintem megérné elkezdeni kísérletezni ezzel. A szerencsétlen csövesek akiket már kiraktak a lakásukból igazán elkezdthették volna, csak magukra vethetnek. De sebaj! Az utcán egyszerűbb, és több napot kap a termés (főként nyáron). A parabola antenna helyire meg föl lehet rakni a malomkereket.
De a kádban tényleg volt aki már termesztett (hasyst)
Nem teljesen idevág tudom. De pont mostanában gondoltam ha nem is élelemtermesztésre, de egy kis ablak alatti kertre:
http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__torvenyek-jog__72817..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!