Orvosi egyetemből miért nincs levelező képzés?
Bocs nekem az a véleményem, hogy egy ápoló, vagy mentőtiszt BSc orvosi szempontjából egy nulla. Azt meg kötve hiszem, hogy egyetemi docensek hadai szeretnének orvosi diplomát szerezni... de megjegyzem igenis ők is nyomják le a hat éves képzést! Találkoztam velük egyetem alatt. Az elméleti intézetekben dolgozóknak halvány lila gőzük sincsen az orvoslásról, a saját diszciplinájában, meg egy két határterületben jó, a többiből meg nulla, szóval akkor már inkább a gimnazista, aki tiszta lappal indul, és nem a molekulák az elsők a számára, hanem a beteg. Továbbá akinek ilyen ambíciói vannak, annak az egyetem elvileg számos tárgyat el tud fogadni, tehát az alapozó modul egy részét megspórolhatja.
Ó és még egy kérdés, hogyan oktatnál levelezőn, ha hétvégén megáll az élet a kórházakban? Nem igazán van lehetőség a gyakorlatokra. Ami meg a rugalmasságot illeti, nem az egyetem dolga fényesre nyalni a hallgató seggét. Az orvosinak így is több hallgatója van, mint kellene.
Az orvosi egyetem általános orvosi (MD) szaka ugyanolyan mester szintű egyetemi képzés, mint a többi műszaki, jogi, agrár, bölcsész, közgazdász szak, vagy az egészségügy területén a gyógyszerész, fogorvos, biológus, állatorvos, fizikus, vagyész, orvosi biotechnológus, klinikai laboratóriumi kutató MSc stb.
Ha más szakokon megszervezhető többféle képzési rendszerben a képzés, akkor orvosi szakon is megszervezhető (ahogyan ez a világon máshol meg is történik).
Az, hogy valaki milyen felkészültségű szakember az nem a tanulmányok módszerétől, tárgyak sorrendjétől (...) függ, hanem attól, hogy milyen tudást gyűjtött össze és abból milyen követelményrendszer szerinti vizsgát tett le. Ha valaki kiváló eredménnyel le tudja tenni egy szak szigorlatait és záróvizsgáját, akkor alkalmas ugyanannyira mint a másik, aki ugyanazt a vizsgát tette le sikeresen. Nem azt mondtam, hogy más tartalmi követelmények szerint szigorlatozzon, vagy államvizsgázzon az akinek már van előképzettsége, hanem azt, hogy más képzési rendszerben is tanulhasson.
Az az állítás, hogy egy mentőtiszt vagy diplomás ápoló tudása nulla orvosi szempontból, vagyis a 3-4 éves egyetemi képzése során nem tanult semmi hasznosat egy érettségizett gimnazista tudásához képest az szerintem nonsense.
Nem kívánom azt az állítás megfogalmazójának, hogy súlyos balesete után mentőtiszt, vagy diplomás ápoló helyett egy képzetlen gimnazista nyújtson számára elsősegélyt, vagy kezelje az kórházba szállításig, mert nem kívánok senkinek rosszat. Azt hiszem át kellene újra gondolni ezt a mondatot!
Haha, be is b*szna :DDD
Tegyük fel, hogy első két évben az olyan tárgyakat, mint az biofizika, biokémia (esetleg az élettan) meg lehetne tanulni levelezőn. Na de az anatómiát, patológiát, klinikai tárgyakat, betegvizsgálatot, vizsgálati módszereket - magyarul a rutint azt levelezőn hogyan kellene elképzelni? A gyakorlati oktatás még így sem túl erős (kevés az idő, sokan vagyunk), de ha ennyi sem lenne, akkor végképp katasztrófa lenne az egész.
Ezenkívül lehet, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, de a 6 éves képzés alatt ki kell alakulnia egy attitűdnek. Rengeteget változik (jó esetben) egy orvostanhallgató, mire az első évtől eljut a diplomáig.
Ehhez az kell, hogy folyamatosan ebben a közegben mozogj, orvos szerepben kommunikálj betegekkel... Sajnos hozzátartozik a sok szívatás, napi gyűrődések is.
Egy másik dolog, hogy orvosin tényleg töménytelen mennyiségű a tananyag, ennek egy jelentős része olyan, amit nem lehet pusztán könyvből, internetes segédanyagokból megtanulni. Így is rengetegen kiesnek/csúsznak (főleg első 2-3 évben), hogy folyamatosan bejárnak az egyetemre, tanulnak év közben. Akkor mi lenne, ha levelező lenne a képzés?
"Az orvosi egyetem általános orvosi (MD) szaka ugyanolyan mester szintű egyetemi képzés, mint a többi műszaki, jogi, agrár, bölcsész, közgazdász szak, vagy az egészségügy területén a gyógyszerész, fogorvos, biológus, állatorvos, fizikus, vagyész, orvosi biotechnológus, klinikai laboratóriumi kutató MSc stb."
Ez meg nem igaz, a fogorvost leszámítva. Egy orvos képzése teljesen más jellegű, mint egy jogászé vagy mérnöké. Jelentősen gyakorlatorientált.
Ó és hogyan rakja le a drága levelezős hallgatók a gyakorlati vizsgákat? Hogyan megy át tetemsétán? Vagy betegvizsgálaton? A hatodévet hogyan csinálja meg, amit lehetetlen levelezőn hiszen az egész év kórházi gyakorlat? Semmit nem tudsz az orvosiról csak lököd a hülyeséget.
Nem lenne hülyeség a BSC és MSC képzés különválasztása az orvosin is.
Mondjuk BSC -s orvos elég lenne háziorvosnak. Ahhoz elég, lenne, hogy elküldjön szakorvoshoz meg megfázásra írna fel valamit és akkor nem lenne akkora nagy hiány orvosokból. Mert amennnyit használ egy háziorvos az egyetemen megszerzett tudásból és kb. amennyire emlékszik pár év után...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!