Ha az ember fejét hirtelen csapják le egy katanával, akkor a fej meddig lát?
> „Ha az ember fejét hirtelen csapják le egy katanával, akkor a fej meddig lát?”
Az orra hegyéig.
99% rögtön elájul a sokktól.
Pupillareflex még kiváltható, és néha pislogás is van.
Elvileg pár másodpercig még lehet tudatos működés, de valószínűleg rendkívül ritka.
"Akkor nyaktörésnél mindenki azonnal meghalna, de ez nem így van."
Nyaktörésnél nem feltétlenül szakad el a gerincideg.
Viszont az akasztásos kivégzés éppen azon alapszik, hogy a zuhanó testet hirtelen visszarántó kötél eltöri, és meg is rántja a nyakcsigolyákat, és így gerincideg szakadást idéz elő.
Még sehol sem olvastam olyanról, hogy az akasztott ember akár egy perccel is túlélte volna az akasztást, pedig egy ilyen esetet biztosan feljegyeztek volna.
Egyébként a gerincideg szakadást fiziológiai okok miatt lehetetlen túlélni. A gerinctörést, csigolyatörést igen, sőt azt gyógyítani is szokták. (Emiatt nem szabad elmozdítani, felültetni a balesetest.)
Érdekes módon sokakat érdekelt a történelem során, hogy pontosan hány másodpercig él az agy, ha a fejet levágják. És ma sincs elfogadott válasz. Természetesen van rá példa, hogy a fej pislog, grimaszol, akár látszólag reagál valamire, de a tudósok nem értenek egyet benne, hogy ezek nem csak reflexmozgások-e (amik agyhalál után is előfordulhatnak) és nem valódi reakciók.
Dr. Harold Hillman neurológus és kivégzés-szakértő szerint az öntudatvesztés valószínűleg 2-3 másodperc alatt beáll a vérnyomás hirtelen leesése miatt.
Persze vannak különféle történetek. Elvileg ha a szíve áll le valakinek, percekig tart, mire az agyhalál is bekövetkezik. Jó-jó, hogy egy testetlen fej kevesebb oxigént tud megtartani, de nem lehet, hogy mégis tovább képes életben maradni egyes esetekben?
Néhány történet:
- 2011-ben holland tudósok lefejezett egerekkel kísérleteztek. Eszerint akár 4 másodpercig is olyan aktivitást mutatott az agy, ahol az elektromos jelek hullámhossza a tudatos gondolkodást sugalló szinten maradt, és nagy testű állaoknál ennek még hosszabbnak kell lennie.
- 1989-ban egy amerikai veterán és a barátja taxibalesetet szenvedett, ami a barátot lefejezte. A veterán azt állította, hogy látta a fejet egyenesen ránézni, és faájdalmas arcot vágni, és kinyitni és becsukni a száját.
- Dr. Gabriel Beaurieux francia doktor így írja le egy gyilkos, Henri Languille 1905-ős lefejezésével kapcsolatos élményeit az "Archives d’Anthropologie Criminelle" c könyvben:
"...A guillotine alá került férfi szemhéja és az ajkai szabálytalanul ritmikusan összehúzódtak körülbelül öt vagy hat másodpercig. [Néhány másodperc múlva] a görcsös mozgás megszűnt ... Ekkor rászóltam erős, éles hangon: "Languille!" Láttam, hogy a szemhéj lassan felemelkedik, bármilféle görcsös összehúzódás nélkül. Külön ki kell hangsúlyozzam ezt a sajátosságot - teljesen egyenletes volt a mozgás, normális és hétköznapi, mint ahogyan az előfordul a mindennapi életben, amikor az ember éppen felébredt, vagy ha felriasztják a gondolataiból."
Beaurieux azt állítja, hogy a szem egyenesen ránézett, és amikor újra lecsukódtak volna, ismét kinyíltak az újabb szólongatásra. Harmadik próbálkozásra a már nem kapott választ. Mindez 25-30 másodperc alatt ment végbe.
- 1793-ban a francia forradalom alatt Charlotte Corday nemeskisasszon lefejezése után az egyik végrehajtó felvette és pofonvágta a fejet, ami szemtanúk szerint felháborodott tekintetet vetett az illetőre.
Ez után sokan mások is, akiket guillotine általi halálra ítéltek, megegyeztek, hogy pislogással jelzik majd, hogy még élnek. Egyes tanúk szerint volt eset, ahol a fej még 30 másodperccel a lefejezés után is tudott pislogni.
Döntsd el te, kinek hiszel :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!