Irodalomhoz kéne Mi a vers fő motívuma? Hogyan válik versszervező tényezővé? Bontsd ki hogyan jelenik meg a páratlan, illetve a páros versszakokban? Vers: Juhász Gyula:Tiszai Csönd

Irodalomhoz kellene: Segítsetek, legyetek szívesek!

Vagy valami ehhez hasonló.

[link]

A vers fő motívuma: a hajó

Ez jelképezi Juhász Gyula szülőföldjét, otthonát és őt, saját magát is.

A Tiszai csönd című verse az otthon töltött vakációs napok valamelyikén születhetett. A tájat saját érzéseivel tölti meg, így a költemény egészét a kettősség jellemzi. A táj valós: szegedi tanyavilág - költői érzésvilág. A táj idillikus szépsége nem a boldogság, hanem a nosztalgia idillje. A magányról és ugyanakkor a magány feloldásáról szól a költemény. A versben egyszerre szólal meg a csönd, a nyugalom, a békesség, a harmónia és a fájdalom, az egyedüllét. Kulcsszava: "hajó", mely a költő számára egyszerre jelent otthont, szülőföldet és benne saját magát. A tiszaparti este varázslatos hangulatát finom metaforával érzékelteti: "Hálót fon az est, a nagy barna pók,". Hálót fonó pók képében ereszkedik rá a költőre a sötétség s veszteglésre kényszeríti a hajókat. A képi sík mellett megjelenik a fogalmi sík: a bénult mozdulatlanság gondolatköre.

A csöndet teljesebbé teszik az élet apró jelei, rezdülései: "Egyiken távol harmonika szól, | Tücsök felel rá csendben valahol.". A hangjelenségeket térbeli érzettel kapcsolja össze: "távol", "valahol". Így szinte az egész világot befonja a bénultság. Keverednek a városi (harmonika) és a falusi (tücsök) élet elemei, ezzel is mintegy tágítva a mozdulatlanság terét. Megszemélyesítéssel folytatja a verset, ezzel áthumanizálja a természetet: "Az égi rónán ballag már a hold.". S ezt tovább folytatja a melegség, az otthonosság érzését keltve: "Tüzeket raknak az égi tanyák, | Hallgatják halkan a harmonikát.". A fények, színek, finom hangok szinte mindenütt átjárják az impresszionista képeket. A vers alaptónusát a mély magánhangzók és a lágy mássalhangzók határozzák meg (h-alliteráció). A jambikus sorok nyugodt lüktetése is erősíti az esti csöndesség érzését. Az utolsó két versszakban megjelenik a lírai én, a költő, aki szintén a veszteglés, a mozdulatlanság állapotát érzi át: "Tiszai hajók, néma társatok!". A természeti képeket átjárja a szomorúság, a verszárásban mégis oldódik a költő árvasága, szelídül magánya: "ma nem üzennek hívó távolok, ma kikötöttünk itthon, álmodók!". Tehát a magány csak időleges, a költő még bízik lehetőségeiben, belső tartalékaiban.