Mikor megszűnt a római birodalom a kis falvak lakói meg a pusztán a népek honnan tudták hogy új főnök van?

Bemondta a Szabó család.

Egyébként nem hiszem, hogy különösebben érdekelte őket, ma ki veri őket (szó szerint és képletesen). Lehet, egy generáció is felnőtt, mire mindenhova eljutott a hír. Egyébként nem egyik napról a másikra szűnt meg.

Nemigen gondolkodhattak sokat azon, hogy ki lehet az új lovasok főnöke. Ha nem jelent meg a régi főnök csapata elzavarni az újakat, jobb híján fizettek.

Biztosan voltak akik több-kevesebb sikerrel ellenálltak, erről szólt a rómaiak idejében is a háború a "barbárokkal".

Ezt hosszan ki lehetne fejteni, a lényeg az, hogy a Római Birodalom (mármint a nyugati fele) bukása egy hosszú folyamat volt, a provinciákban fokozatosan épült le a központi hatalom szerepe, és ezzel párhuzamosan fokozatosan épültek ki a helyi uralmi rendszerek. Igazából már a 4. századtól megindult az a folyamat a provinciákban, hogy a városok elnéptelenedtek, az emberek vidékre költöztek, önellátásra rendezkedtek be és egy-egy katonai vezető, helyi hatalmasság védelme alá vonták magukat, aki meg tudta a közösséget szervezni, helyi katonai védelmet tudott szervezni. A központi hatalom így egy "messzi-messzi" valami lett, igazából a hivatalnokaik és katonai képviselőik csak adót beszedni jártak a provinciákra, és gyűlöltek voltak.

Ahogy felerősödtek, állandósultak a barbár támadások, úgy tudta a központi hatalom egyre nehezebben a kapcsolatot tartani a provinciákkal. Pl. Britannia provinciát az 5. századra teljesen magára hagyta a birodalom, vagyis az ottani romanizált népesség onnantól kezdve önmaga számára szervezte meg az életét, amelyet a helyi hatalmasságok irányítottak, ahogy írtam. Talán az egyetlen kapocs a világhoz az egyházszervezet volt, amely önmagában is egy közösségi szervező erő maradt, és segített a közös kultúra fenntartásában is.

De mivel ezek a folyamatok nem egyik napról a másikra történtek, hanem évek, évtizedek eseményei, ezért olyan markánsan nem volt élménye az akkori embernek, hogy megszűnt felettük a birodalom.

Ahogy betelepült a germán vezető réteg, úgy fokozatosan kialakultak a germán királyságok is a volt provinciák területén, de a kisember szintjén ez csak annyit jelentett, hogy eddig is valamilyen hatalmasság védelme alatt volt, és azután is hatalmasságok védelme, uralma alatt maradtak. A helyi hagyományos latin és germán elit réteg egyébként egybeolvadt, tehát még a germán királyságok kialakulása sem volt annyira szembetűnő. A korai germán királyságok idején egyébként a latin eredetű népességre a hagyományos, birodalmi időkből származó római törvények vonatkoztak, a germánokra pedig a germán szokásjogok. De idővel ezek is egybemosódtak, mert a germán etnikum feloldódott a helyi őslakosságban, a római jogból és germán szokásjogból pedig helytől függően sajátos törvénykezés, szokásjogrendszer jött létre, és a társadalmi viszonyok is helyi jellegzetességektől függően alakultak. A vallás tekintetében sok helyen könnyű volt a helyzet, mert addigra már a germán népek is felvették a keresztény hitet és az egyházrendszer részévé váltak, probléma akkor adódott, ha egy adott germán nép pl. ariánus volt.

De mint írtam, ez az egész hosszan elnyúló folyamat volt, a 300-as évektől kezdtek elnéptelenedni a városok, kialakult a vidéki élet egy-egy hatalmasság szárnyai alatt. A birodalom megszűnését a lakosság csak úgy érzékelte kb., hogy megszűntek a központi hivatalnokok és központi hadsereg zaklatásai a szörnyű adóterhek ügyében. Igazából a kisember számára ez jó is volt. Aztán létrejött a germán fennhatóság, de ez a kisember életvitelét nagyban nem befolyásolta, mert egyrészt a germán uralkodóréteg egy-két generáció alatt teljesen beleolvadt az alaplakosságba, másrészt számottevően a 4. századtól kialakult életmód, hatalmi viszonyok nem változtak, mert a germánok inkább lehet mondani, hogy beleilleszkedtek a helyi sajátosságokba, és ez alapvetően nem fordítva történt.

Az #5-ős egész jól leírta. Ez tágabban nézve egy több száz éves folyamat volt, de szűkebben értelmezve is több évtizedes, nem egyik napról a másikra történt. Egy generáció alatt nem történt oly mértékű változás, hogy az nagyon látványos lett volna.

Névleg még akkor is volt császár, mikor valós központi császári hatalom nyugaton már nem volt. A törvények is sokáig megmaradtak. Addig se a császár járt adót szedni, utána se. Azt mindig a helyi hivatalnokok, elöljárók tették, majd küldték tovább eggyel fölfelé azt a részt, ami nem az övék volt. Ezen nem változtatott az, hogy ki van legfelül.

Ahhoz képest, hogy "egész jól" leírtam, szépen le lettem pontozva. Bezzeg az #1-es válaszoló "bemondta a Szabó család" válasza meg fel van... Mutatja ez a gyk színvonalát.

De a pontozás mindegy is, inkább arra lennék kíváncsi, hogy aki lepontoz, az mit tudna hozzátenni, esetleg vitatkozni, mert szívesen eszmét cserélek bárkivel, aki másképpen látja.

Tényleg hosszabb folyamat volt a római és a nyugat-római birodalom bukása.

Rengeteg lázadás volt a történetében, eleinte a lázadók magát a császári trónt célozták meg, néha sikerrel, egy idő múlva a birodalomtól való elszakadás sarkallta őket.

A hivatalos bukáskor már Rómának nem is volt több egyetlen provinciánál, mert a többi korában már sorra leszakadt róla és azokban a meglévő hatalom megtartotta pozícióját.

A birodalom utolsó uralkodói gótok voltak, akik nem nevezték már magukat császárnak, de egy ideig megtartották a római szenátust és a kormányzásban részben rájuk támaszkodtak. Székhelyüket sem Rómában tartották, hanem Ravennában és onnan kormányoztak.

Most nem kívánok belebonyolódni a korábbi csatákba, trónkövetelőkbe, a népvándorlás barbár hordáiba, például a vandálokéba, meg a többi korábbi huzavonába, ennek megvan a története.

Csupán annyi történt ekkor (476-ban), hogy a ténylegesen uralkodó gót Odoaker felvette az Itália királya címet és ezzel megszűnt a korábbi császárság, de lényegében semmi nem változott az akkori kialakult helyzetben, bár az utolsó császári címet a megbuktatott Julius Nepos még négy évig , a meggyilkolásáig viselte, de már nem volt tényleges hatalma régen.