Programozást miért soroljak matematika egyik ágazatába?
Általánosságban igaz, hogy a tudomány egy adott állapotában bizonyos szakterületek bizonyos kutatói területük bizonyos részeit mélyebben feltárják. Aztán ezek elkezdenek önálló életet élni, saját belső törvényszerűségeik alakulnak ki (amelyek már eltérnek az eredeti terület szabályaitól, és nem is érdemes oda begyömöszölni).
Magyarországon az 1960-as években jelent meg a számítógép, ekkor indult meg a számítástechnikai képzés is, értelemszerűen a matematikán belül (lásd korábbi válaszok). Néhány évtizeden át számos okból a matematikusképzés egyik ágazata volt (nem volt elég számítógép, nem volt pénz az oktatására, kevés volt a szakértő stb.). Maga a számítógép is a 90-es években kezdett komolyabb eszköz lenni, megjelentek a hálózatok, ehhez szerverek kellettek, a számítástechnika is elkezdett részekre bomlani, továbbá a gazdaság és az igazgatás számos területe egyre több problémára igényelt megoldásokat. Így megkezdődött a szakosodás magán a számítástechnikán belül is, ezért szükségessé vált a leválása a matematikai ágazatról, létrejött az egyetemeken is informatika néven egy új tudományág, később egyetemi szervezet (ma már egyetemi kar).
Ez a terület rendkívüli gyorsasággal szélesedett, egyben mélyült is, ma már itt is részterületek vannak, és nem magától értetődő az átjárás. Azonban a matematikához kötődés részben történelmi okokból, részben természetes módon nyilvánvaló. Hiszen a számítógép alapvető lényege különféle problémák megoldásának automatizálása, azaz matematikai modellek alkotása. De ahogy az utógyártás lényege a sebesség növelése, tehát különféle erőátviteli rendszerek létrehozása a tömeg gyorsítása érdekében, így az is kötődik a fizikához, miközben abszolút önálló tudomány egy jó autó előállítása, így az informatika és a matematika kapcsolata se évül el soha. De ez minden specializációra igaz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!