Mivel jobb egy jégakku, mint egy PET palack 3/4-ig vízzel töltve?
Amúgy kérdező utánanéztem, ha már némi választ adtak rá és kíváncsi voltam. Ez is gondolom hasznos és talán az előbbi fizikában járas válaszoló majd részletezi. Elvileg akkor ilyen az eltérés közöttük energia felvétel per melegedés tekintetében.
"Néhány anyag fajlagos és moláris hőkapacitása"
Etanol 2,44
Víz 4,1813
Vas 0,450
Ez nem kis eltérés. A vasat nyilván csak egy példaként írtam és kérdésként, úgyhogy az itt is csak példa. Viszont az etanol és víz aránya az már nem kicsi, nagyjából a kétszerese. Ha jól értem (majd íra az előbb válaszoló), akkor az etanol kevesebb energiától is melegszik a vízhez képest, tehát az nem jó jégakkuba, hanem jobb bele a víz.
Bár ahogy tudom, és talán csak nem mellékes, ezekben víz van pár egyébbel, mint kék színezés és szilikagél, stb.
TappancsMancs - csak ott nézted be a témát, hogy a jégakkuk túlnyomórészt (termo-akkuk, stb.) fázisváltási-hővel dolgoznak, így teljesen mellékesek a "fajlagos és moláris" (akkor most melyik?) hőkapacitásról írt számaid, melyeknek nem írtad oda a mértékegységét sem - ami nagyon parasztos feelinget ad!
Ráadásul a termodinamika 3-ik főtétele értelmében csak egy bizonyos hőmérséklet szűk környezetében érvényesek ezek a számok:
"Minden adat 25 °C-on mérve, hacsak nincs külön jelölve."
Nem igazán néztem be mivel írtam is, hogy adaléknak és felvetésnek szántam, további magyarázatokhoz, vagyis inkább a kérdés (és téma) részletezéséhez. :) Érted... Valamint nem parasztos, hanem felvetés a témához... Okés?
És még így is a lényegi válasz hiányzik, inkább azt írd le konyhanyelven a kérdezőnek (szakszó meg elég zárólejben vagy magyarázattal együtt).
Mint például a "fázisváltási-hővel dolgoznak" szakszó még nem lesz érthető a válaszolónak a jégakku/víz összehasonlításához.
TappancsMancs - a legelső válasz írója vagyok, mely meglehetősen korrekten megválaszolja a kérdést:
"Bizonyos típusú jégakkukba olyan folyadékot raknak, melynek olvadáspontja 5-10-15 fokkal alacsonyabban van a víz olvadáspontjánál, ezért képes rendesen fagyasztva tartani a mellérakott dolgokat."
Most meg a gyakori színvonalának emelése érdekében dugulj el már végre - értem?
Kedves 14-es. Azt nem tudom, hogy a többit is te írtad-e, de tudtam válaszolni a mezőgazdaságban dolgozó szorgalmas emberek melítése nélkül. Láthatóan kihagytam a bárminek alapjainak megtanulását is. Kihagytam mindenféle benézést is és eldugulást is, hiszen nem ad választ semmire sem és mint írtam (idemásolom):
Megcsillagozom amit érdemes lenne olvasni a válaszokban.
6/
"Amennyire* tudom* víz van benne adalékokkal."
"Aztán, hogy ezek hogyan* jönnek* ki* jégakkuban azt* nem* tudom*,..."
7/
"Azért* hozzáteszem*, hogy szerintem* mincs jelentős* eltérés és inkább csak a kérdés* továbbviteléhez* szántam*."
10/
"Gondolom érted 8-as, hogy felvetésekként írtam választ."
"Hány százalék az eltérés és az jelentős-e? Nem tudom, csak így konkrétabb a válasz,..."
11/
"Ez is gondolom hasznos és talán az előbbi fizikában járas válaszoló majd részletezi."
"Ha jól értem (majd íra az előbb válaszoló), akkor az etanol kevesebb energiától is melegszik a vízhez képest,..."
Viszont a kérdés érdekes és a 14-eshez a kérdező helyett is rákérdeznék...
14/ "Bizonyos típusú jégakkukba olyan folyadékot raknak, melynek olvadáspontja 5-10-15 fokkal alacsonyabban van a víz olvadáspontjánál, ezért képes rendesen fagyasztva tartani a mellérakott dolgokat."
Ez akkor azt jelenti, hogy több hőt vesz fel mire a környezeti hőmérsékletet felveszi? Mert az olvadáspont a szakámab jártas embernek ad választ. Laikusnak az csak egy olvadáspont, csak úgy magában. Amúgy a kérdés szerintem is érdekes. És gondolom akkor több hőt vesznek fel a jégakkuk, mint a tiszta víz.
Az 1. válaszom értelmében a tisztelt kérdezőt alapból jóval intelligensebbnek tartottam, mint amilyennek "TappancsMancs" prezentálja magát a legutóbbi néhány hozzászólásában.
Részemről ennyi az ellenvetések bölcsészeti méltatása!
Kérdező akkor megfejtve az eddigieket :) egy válasz ami persze még javítható :)
Mivel jobb egy jégakku, mint egy PET palack 3/4-ig vízzel töltve?
- "Jobb mert nem víz van benne és több hőt vesz fel mire kiolvad."
- "Ezért ...%-kal jobb a hatásfoka, mint a vízjégnek."
Gondolom így érthető lenne a válasz. :) De csak kisütöttem az eddig elhangzottakból. :)
"Nagyságrendileg szerintem mindkettő felvesz 50 C foknyi hőt ahhoz"
Az a helyzet, hogy már rögtön az elején teljesen hiteltelenné váltál ezzel a kijelentéssel. Ugyanis világosan látszik, hogy NEM TUDOD miről beszélsz. Aki a termodinamikával egy kicsit is tisztában van, az tudja, hogy amikor "hő"-ről beszélünk, akkor kétféle dologról beszélünk.
Van a hőmennyiség, Q a jele (ezt lehet felvenni), mert ez extenzív, azaz összeadódó mennyiség. És Joule a mértékegysége SI-ben. Vagy nem SI-ben valami energia jellegű tag. Akár kWh is lehet.
És van a hőmérséklet. Ez intenzív mennyiség. Kiegyenlítődő. Ezt nem lehet felvenni! Mérhetjük C fokban is, de NEM LEHET felvenni 50 C foknyi hőt! Szóval sajnos a hővel kapcsolatos alapokkal sem vagy tisztában!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!