Az elektrosztatikus vonzás is mágneses erő?

Nem "fémek közötti mágnesesség" - már csak azért sem, mert az vonzáshoz szükséges töltésmegosztás tipikusan szigetelő (nemfémes)testekben volt előidézve a régebbi korokban.

Innen ered az "elektron" és az "elektromosság" (elektronosság) fogalma, mely a görög nyelven köztudottan a dörzselektromosságot produkáló borostyánkő nevéből ered.

Borzalmasan nyakatekert lett az előző válaszom, ezért kijavítom:

"Mely fogalom köztudottan a dörzselektromosságot produkáló borostyánkő görög nevéből ered."

Klasszikus közelítésben (elektrodinamika) a Maxwell-egyenletekkel kell számolni. Ebből kiindulva #5 (18:23) válaszát nem értem, mert egy töltéseloszlás energiája kiszámolható (skalárpotenciál és töltéssűrűség alapján), vagyis annak megváltozása (akár infinitezimálisan) származtatható. Persze lehet, hogy csak nem értettem meg.

A sztatikus szó az idő állandóságát biztosítja. Időállandó esetben a Maxwell-egyenletek szétesnek elektrosztatikára és magnetosztatikára. Mivel megszűnik a kapcsoltság, ezért pusztán elektrosztatikus esetben nincs mágneses tér semmilyen formában, tehát bármilyen erőt kifejtő hatás csak az elektromos térből származik (lásd Lorentz-erőben zérus mágneses indukcióvektor). Maximum elektromos tér van, ha egyáltalán létezik egy töltéseloszlás (lokálisan, ha ilyen közelítésben maradunk). Ez megfelel mind makro-, mind mikroszkopikus szintnek, illetve tetszőleges közeget választhatunk, bár akkor polarizálhatósággal számolni kell (de a Causius-Mosotti-egyenlet erről is számot adhat).

Képletesen szólva: az elektromos és a mágneses kölcsönhatás ugyanazon érmének a két oldala.

Az "érme" az elektromágneses kölcsönhatás.

De a "fej" nem "írás" és az "írás" nem "fej".