Melyik a legfejlettebb technológia amivel rá lehet látn iarra ,hogy a kezdetben, teremtéskor mi történt?
A legfejlettebb technológia erre a Biblia olvasása, ugyanis az foglalkozik a teremtéssel, meg persze több vallásnak is van saját teremtéstörténete. A tudomány nem ismer teremtést (legfeljebb a teológia).
Ha nem erre vonatkozik a kérdésed, akkor viszont fejtsd ki bővebben.
A világunk kezdetét egyrészt a csillagászat tudja vizsgálni, ezen belül is legjobban az új távcső. Ott a korlát az, hogy mekkora felbontással és érzékenységgel lát - másrészt a kezdet után plazma volt, több 100000 évig, az nem átlátszó.
Másrészt a részecskegyorsítókban tudjuk kicsiben modellezni az elemi folyamatokat. Ott pedig az a baj, hogy ilyen kis nyomáson, ami a világunkban van, semmi nem marad egyben sokáig.
Jelenleg a JWST a legújabb műszer.
Felőlem nevezhetjük az ősrobbanást teremtésnek, ezen nem akadok föl.
Azért a tudományban nem kéne.
Mindent a maga helyén.
Lehetséges.
De ez nem tudományos téma, úgyhogy nem itt kéne megbeszélni.
Lehet, hogy tényleg teremtés volt, annyi mindent mondanak, csak azt nem tudom, hogy a Rózsaszín Egyszarvú, vagy a Spagettiszörny csinálta e?
Ám mivel ezt már lehetetlen megtudni, engem nem is ez érdekel, hanem az, hogy hogyan történt.
Most néztem meg a 2022-es Utazás a végtelenbe c. filmet és abban semmilyen Bibliával nem foglalkozik a tudomány, szerintem hamis az egész.
Totális káosz: Egy életünk van, 100 milliárd év múlva nem lesz élet, pedig reménnyel indultam...
"Létezik a végtelen? Megtapasztalhatjuk-e a végtelent? Ebben az animációs filmben, amelyet 10 ország művészei készítettek, tudósok és matematikusok a végtelen és annak az univerzumra gyakorolt észbontó következményei után kutatnak a világ legmodernebb eszközeivel."
"Az első fél óra nem túl acélos annak, aki kicsit is képben van. Utána kezd érdekesebb lenni, mely alapján még a laikusoknak is feltétlenül ajánlott. Külön kiemelném a 42:30-tól tartó elmélet boncolgatását!"
Üdv.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!