Létezik már a hibernálás? Van rá példa, aki sok idő múlva kelt fel belőle?
Hogyan képes erre a szervezet? Hogyan nem halnak el a sejtek?
Vagy folyamatosan tolnak a szervezetbe tápanyagot és oxigént?
De a fagyasztás miatt nincs mozgás, így emésztés sem, sejt szinten sem. Viszont hogy nem halnak el, vagy képesek újra működni?
Illetve az aggyal mi a helyzet? Akit felkeltettek hónapok után, emlékezett bármire? Tudott beszélni, stb?
Végtére is a megtermékenyített petesejtek lefagyasztása is hibernálás.
Természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy beteszed a mélyhűtőbe.
Bizonyos állatok képesek a hibernálásra. A téli álmot alvás is egyfajta hibernálás.
Vagy ott vannak a medveállatkák is, ők még az űrben is képesek életben maradni (volt egy kísérlet, hogy kirakták őket az űrbe, és az oxigénhiányt és a sugárzást is túlélték néhányan közölük). Persze minél egyszerűbb egy organizmus felépítése, annál könnyebben tud hibernálódni.
Jelen állás szerint az ember ehhez túl bonyolult. A lefagyasztás mindig gond nélkül működik, a kiolvasztással vannak problémák.
Az emberben még megvan az a gén, ami a fagyállót termelné, csak már nem működik.
Ezt sem ártana helyreállítani génsebészettel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!