Az érvágásnak volt értelme?
Egyfelől a vérben lévő kórokozók, mérgek ezzel a módszerrel hamarabb kiürültek a szervezetből, másfelől csökkentette a vérnyomást.
Hasonló okokból használtak piócákat.
Gutaütésnél volt értelme, ha a páciens vörös volt.
Minden más esetben KÁROS!
Köszönöm a válaszokat!
#2 ilyesmire én is gondoltam. Gondolom ilyenkor (nagyon lebutítva) a"rossz vér" mennyisége csökken, és helyette "jó vér" termelődik.
#3 igen, ebben az esetben talán segített csökkenteni a károsodást.
#4 és 5 szerintem ebben az esetben maximum pillanatnyi segítséget jelenthetett.
A régi orvosoknak fogalmuk sem volt az emberi test működéséről, nem kell mai fejjel értelmet keresni a babonás gyógymódokban, amiket alkalmaztak. Az érvágás a legtöbb esetben kifejezetten káros volt, ahogy a piócák is. Egy fertőzésből nem lehet úgy kigyógyulni, hogy a vér egy részét kiengeded, a vérveszteség pedig gyengíti az embert, a dehidratáció is gyengíti az embert, sőt sok betegségnél egyenesen halálos lehet.
Nem véletlen, hogy ma az érvágásnak pont az ellenkezőjét csinálják (infúziót adnak, ha pedig szükséges, vért is).
"Hasonló okokból használtak piócákat."
Ott azért van némi plusz is, a piócák a vérbe juttatnak valami alvadásgátló anyagot meg ha jól tudom, valami érfal-puhítót is, szóval többet ér magas vérnyomásra, mint a böllérkés.
Amúgy kismértékű ideiglenes vérnyomáscsökkentésre jó a vákuumozott poharas módszer is.
A "kivéreztetés" többet árt, mint használ, ahogy #7 is írta (a piócás részt azért kiemeltem, az más téma, ott a vérveszteség minimális, ott az számít, amit fentebb írtam).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!