Megvalósítható a molekuláris összeszerelő?

Szerintem nem. Az hogy bármilyen eszközt is építenél az is önmaga molekulákból és atomokból fog állni.

Ez a tény viszont rendkívüli módon csökkenteni szűkíteni korlátozni fogja hogy hogyan és mi módon megoldható a molekulák egymáshoz képesti piszkálása és összeillesztése.

#2 igen vagy más vírusokkal baktériumokkal. De ezek mind direkt az adott feladathoz kitalált specifikált dolgok.

És nem is lehetséges "univerzális" megoldás az ilyesmire.

Ez is ad így egy jó nagy problémát a kérdéssel kapcsolatban.

Ha "mindent" összeszerelni képes berendezést akarna valaki építeni akkor kb mindenről kellene egy egy ilyen specifikált összerakó mechanizmus. Vagyis temérdek mechanizmust tartalmazna a gép, ami azt jelenti hogy irdatlan tömegű és méretű gépet kellene építeni. Ami ráadásul számos olyan mechanizmust tartalmazna ami mondjuk 10 évente egyszer fog kellene vagy sohasem.

Remélem így már érthető hogy "mindent" összeszerelni képes gépet miért lehetetlenség építeni.

Mindemellett azt nem lehet kizárni, sőt biztosan lesznek specializált molekuláris összeszerelők. Tehát mondjuk valami egyszerűbb dolgot, pl csak tojásfehérjét, vagy csak pókselymet építenek majd.

De hogy mindent építeni képes és azon belül is rendkívül összetett dolgokat, na annak nagyon kicsi esélyt jósolnék a jelenlegi technológiákból és azok fejlődési irányaiból fakadóan.

Persze nem lehet kizárni azt sem hogy talál az emberiség olyan megoldásokat és teljesen új ma még megjósolhatatlan beláthatatlan technológiákat is amelyek lehetővé tennének ilyesmit is.

De még ezeket is csak olyan időtávlatokban tartom lehetségesnek ami biztosan nem fog érinteni minket és nem is fogunk már róla tudni.

Számomra már az is jó kérdés, hogyan volt lehetséges kifejleszteni olyan alkatrészeket, amik sokkal finomabb mérettűrésskálájúak, mint amit emberi kéz megalkothat.

Egy géppel ugyanis szerintem(!) általában nem lehet saját mérettűréseinél precízebb tűrésű tárgyat gyártatni. Vagy mégis? Vagy teljesen másban keresendő a megoldás?

#4 jogos a felvetés, ám vedd figyelembe hogy bármely egyszerű gép fáradhatatlanul képes pontosan ugyanazt a műveletet végezni gyakorlatilag végtelen ideig. (Ellenben az emberrel.)

Emiatt már eleve nagyobb pontosságú lesz a késztermék is mint amit kézi erővel valaha is elő lehetne állítani.

Tehát kézi erővel elő lehetett állítani olyan gépet ami jóval nagyobb pontosságú terméket képes gyártani.

Aztán ha ez a gép legyártotta egy még pontosabb gép még precízebb alkatrészeit, akkor lépett még egy szintet a dolog.

Mert az így épült gép még az eddigieknél is sokkal pontosabb készterméket eredményezett.

És így tovább, és így tovább...

Pontosan. Ha nem így lenne, sosem jutottunk volna túl a kőbaltán.

Annyi igaz, hogy egy sorozat- vagy tömeggyártásban általában a gyártóeszköznek nagyobb pontosságúnak kell lennie, hogy a késztermék méretszórása is a tűréseken belül legyen.

Ez sem mindig igaz, régen a szovjet Lada gyárban a hengerfuratok és a gyűrűzött dugattyúk gyártási szórása lehetetlenné tette a sorozat-kompatibilitást, ott ültek a sor végén nénikék, akik a pluszos dugót a pluszos hengerbe dugdosták, a mínuszost meg mínuszosba.

A molekuláris összerakó megvalósulásában amúgy én sem bízom, legalábbis belátható időn belül.

Szerintem az akadály a működés sebessége és energiaigénye. Atomonkénti üzemmódban minden egyes atom-behelyezés időt és energiát igényel, ugyebár mólonként 6X10^23-szor.

Az energiaigény egyben eléggé kérdésessé teszi a szerelő szerkezet méretének csökkentését.

Ma elektronmikroszkóppal tudunk atomokat hurcolgatni.

Soktonnás szerkezetekkel, amik elég rendes energiaigényűek.

Valószínűleg a folyamat több lépésére is forradalmian új megoldás kell, a jelen módszer szerintem zsákutca.

"Aztán ha ez a gép legyártotta egy még pontosabb gép még precízebb alkatrészeit, akkor lépett még egy szintet a dolog."

Itt azért volt egy fontos lépés amit kihagytál. Ez pedig a válogatás volt. Legyártottak X darab alkatrészt, lemérték mindegyiket, és ami a legpontosabb volt abból építették a még pontosabb gépet. Aztán megint legyártottak Y darab alkatrészt, lemérték mindegyik és abból válogatták a legpontosabbakat. A kevésbé pontosakat vagy elhasználták kevésbé pontos igényekhez, vagy simán beolvasztották és újra...

És ebben az esetben nem arra volt szükség, hogy a gyártógép legyen sokkal pontosabb, elég volt ha a mérő eszköz volt sokkal pontosabb. És így lépésről lépesre egyre pontosabb dolgokat lehetett gyártani. De ugyanígy készültek az egyre nagyobb és nagyobb gépek is.

#7 valóban van ilyen módszer ma is használják olyan helyeken ahol a költség kevésbé számít, vagy a készterméknek olyan értéke van az anyagköltséghez képest hogy ez még megéri. (Pl gépalkatrészek, mikroelektronikai alkatrészek stb...)

Egy nagy bökkenő van benne a mérés nagy pontossága nem csak a mérőműszer pontosságán múlik (amit persze szintén a lehető legpontosabb alkatrészekből kell legyártani) hanem a mérés technikán is. Tehát ha jól szét akarsz válogatni pontosság alapján bármit akkor mindegyik darabon sok mérést kell elvégezned több különböző módszerrel és több különböző műszerrel. (És aztán az ugyanazon darabon végzett sok mérést beátlagolva lehet megmondani tényleg mekkora különbség van egy másik darabhoz képest.) Csak mindez jelentős idő és költség (pl műszerekben) igényt támaszt.

Minél nagyobb pontosságot akarsz elérni annál jobban nő az ilyen költség is. Tehát minden termékre belőhető egy bizonyos precíziós szint, ami felett már nem éri meg gyártani. Minél magasabb ez a szint ez a határ annál közelebb lesz.

Az eredeti kérdésre visszavetítve a dolgot ha atomi szinten kellene visszaellenőrizni hogy egy molekuláris mindent összeszerelő gép tényleg azt gyártotta -e le amit szerettünk volna, akkor ennél a molekuláris összeszerelő gépnél egy még nagyobb és még drágább gépet vagy gépeket kellene építeni hogy ezt vissza is ellenőrizd.

Már amennyiben tényleg szükséges ekkora pontosságot elérni.

De amennyiben nem szükséges ekkora pontosság akkor minek vesződünk atomi vagy molekuláris összerakással?

A "hagyományos" gyártósorokon is lehet csinálni szinte bármit néhányszor 100 atom differenciákkal az egyes alkatrészek között.

Nagy költségen de ez már megvalósítható.

Az 1 atom alatti pontosságú molekuláris összeszerelőt továbbra sem tartom megvalósíthatónak a normalitás határain belül. Vagy ész szerű méretek és költségek között.

Jelenleg nem is tudunk olyan helyet mondani ahova ekkora pontosság kellene.

(Ha a pénz mennyiség és az elpazarolt anyagmennyiség nem számítana és a cél csak az lenne hogy maga az összeszerelő megvalósuljon és nem számít végül mit gyárt (akár súlyos deficites gyártással is) akkor egy icipici esély azért lehet rá. De ennek kicsi a valószínűsége hogy ennyi minden nem számítana. )

Szerintem jobb út a megfelelő alapanyag létrehozása, ami valamilyen szintű "önösszerakó" képességet hordoz magában.

Ennek egy primitív elődje a kétkomponensű polimer ezernyi fajtája, ami ilyen-olyan külső hatásra képes polimerizálódni folyékonyból szilárdba.

Szóval szerintem a molekulatervezés lesz az igazi út az ilyen technikához, nem pedig a molekula-szintű építkezés.