A mesterséges intelligencia mint ember?

Szét kell választani a jelen tényeit és a jövő sci-fijét. Ma még nincs olyan MI, ami akár csak megközelítené az általános emberi intelligenciát. A jövőben elképzelhető, de annak a működési mechanizmusát még nem tudhatjuk. Úgyhogy egyrészt technológiai kérdés, hogy mi módon oldható meg, mennyire lesz hasonló felépítésű az agyhoz (bár valószínű, hogy más lesz), másrészt filozófiai kérdés, hogy mennyire lehet az emberi viselkedéssel összehasonlítani, egy lapon említeni.

A másik, ami már korábban több kérdésnél is felmerült, hogy az öntudatot nem lehet vizsgálni, ellenőrizni. Külső szemlélő semmilyen módon (bármilyen vizsgálattal) nem tud különbséget tenni egy öntudattal rendelkező, és egy azt csak szimuláló entitás között. Úgyhogy hiába építünk majd emberi szintű MI-t, nem fogjuk tudni, hogy rendelkezik-e valódi öntudattal.

> A mesterséges intelligencia mint ember?

Ettől még nagyon-nagyon messze vagyunk.

> Engem viszont elgondolgodtat,hogy lassan felülmúl-e minket.

Általánosságban nem. Egy bizonyos célra létrehozott MI az adott területen felülmúlhat minket. De ez nem csak az MI-re igaz, egy számológép sokkal gyorsabban kiszámolja két 10 jegyű szám hányadosát, mint egy ember, de pl. főzni nem tud.

> A mesterséges intelligenciának vannak érzelmei?

Nincsenek. Illetve idővel az a kérdés fog felmerülni, hogy az embernek egyáltalán vannak-e, ha az MI-nek nincsenek.

> A MI tényleg mindenhez is ért, vagy csak ahhoz ért, amire be van programozva?

Vegyünk egy példát. Mondjuk vannak képek úgy az interneten. A legtöbb kép mellett nincs szöveg, amiből kiderülhetne, hogy mit ábrázol a kép, a számítógépnek a kép meg pixelek sorokba és oszlopokba rendezve. Az ember intelligens, látott már fát, egy képre ránézve meg tudja mondani, hogy az egy fát ábrázol. De egy szoftver erre képtelen. Lehet írni olyan szoftvert, ami előre meghatározott kritériumokat keres a képen. Mondjuk legyen a kép felső része zöld. Az alsó részén meg legyen középen valami barna, stb… De egy ilyen szoftver annyit fog tudni, amennyire a megírója kreatív tudott lenni. És lehet, hogy egészen jól fogja felismerni a fákat, de ha almákat kell felismerni képeken, akkor lehet újra ötletelni, hogy mégis milyen képi elemek fordulnak elő egy almán, azt hogyan lehet algoritmizálni.

Az MI esetén meg nem írjuk meg, hogy mitől lesz egy fa fa. Kvázi összehuzalozzuk a pixeleket egymással, az így kapott csoportokat is egymással, és a végén összehuzalozzuk azzal az 1 bitnyi információval, hogy van-e a képen fa, vagy nincs. Ezután beadunk a programnak egy csomó képet – mint bemenetet – egy csomó ismert kimenettel, aztán majd a program elkezdi felismerni, hogy milyen pixelcsoportok milyen jellemzői vannak kapcsolatban azzal, hogy a képen van-e fa, vagy nincs. A program tanul. Minél több fát ábrázoló és fát nem ábrázoló képpel taníttatod be, annál pontosabban fogja felismerni, hogy van-e a képen fa, vagy nincs.

A dolog egyik előnye, hogy nem kell kitalálni, hogy mik egy fát ábrázoló kép jellemzői, azt hogyan kell leprogramozni. A dolog másik előnye, hogy minél több adattal tanítod be, annál pontosabb lesz. A harmadik előnye a dolognak, hogy mindenféle változtatás nélkül ugyanezt a programot lehet használni almák, templomok, tengerpartok, kismacskák felismerésére, csak nyilván ilyen jellegű képekkel kell betanítani a programot.

Igazából ez nagyon messze van attól, amit az ember intelligenciának nevez a hétköznapokban. De olyan szempontból helytálló az intelligencia szó használata az MI esetén, hogy az intelligencia alapvetően minta-, szabályfelismerő képesség. A tanulás is közel áll az intelligenciához. De ettől ez még egy program. Ha így írták meg, akkor a bemenete x darab pixel, a kimenete meg egy „igen” vagy egy „nem”, arra a kérdésre válaszolandó, hogy a képen fa van-e vagy nincs. De a program nem fog tudni semmit a fákról, nem fogja tudni, hogy amúgy ezek élnek, hogy növekednek, hogy a levelük puha, hogy a törzsük kemény, hogy asztal készül belőlük, stb… Egyszerűen azért, mert ilyenre nem tanítottuk be, és nincsenek ilyen információról bemenetei. Az MI egy program, ha nem tanítják, akkor nem tanul, ha nem használják, nem fog csinálni semmit, nem fog unatkozni. Nincsenek céljai, érzései, vágyai, stb… Hasonlóan ahhoz, ahogy a számológép sem fog megtanulni főzni, nem fog unatkozni, nem fog fellázadni, hogy márpedig ő nem akar többet számolni.

> Van véleménye, teljesen önálló gondolatai?

Ez viszont egy érdekes kérdés. Alapvetően nincsenek. De amilyen céllal írták, abban a rendszerben meg tud látni olyan összefüggéseket is, amiket az ember képtelen átlátni, felfedezni. Egy sakkozó MI a betáplált sakkjátszmákban felfedezhet nagyon komplex összefüggésrendszert is, így léphet nagyon váratlan, szokatlan lépéseket is, amik lehet, hogy elsőre furának, sőt hibásnak tűnhetnek, de a végén kiderül, hogy mégis jól jött ki belőle. Mert az embernek a mintafelismerése korlátozott, a programé meg nem. A program ugyanolyan könnyen vesz észre 52 különböző paraméterrel rendelkező összefüggést egy lépés, és a megy megnyerésének esélye között, mint egy 3 paraméterrel rendelkező összefüggést. Így aztán egy sakk nagymesterben azt az érzetet fogja kelteni, hogy az MI nagyon ért a sakkhoz. És pont ez az MI ereje, mert egy klasszikus sakkprogramnak vagy x lépéssel előre minden lehetséges lépést végig kell számolni, ami nagyon számításigényes, vagy a programozó fogja meghatározni azokat a kritériumokat, amik esetén egy lépés már kellően jó, vagy kellően borzalmas ahhoz, hogy ne kelljen még két lépéssel tovább számolni. Ilyen módon a sakkprogram annyira lesz okos, mint amennyire a programozója. Viszont az MI megírásához nem is kell tudni sakkozni még csak közepesen jól sem, sőt ha úgy írják meg, akkor a leprogramozásához még a sakk szabályait sem feltétlenül kell ismernie a programozónak ahhoz, hogy olyan MI-t írjon, ami megveri a világbajnokot.

De sakkozó MI az sakkozik. Semmi mást nem csinál, és semmi másra nem alkalmas.

Amit ma MI-nek hívnak, az semmi mást nem csinál, mint minták alapján felállít bizonyos szabályokat és ezek alapján von le következtetéseket.

Pl mutatsz neki 1000 képet, amin kutya van meg 1000-et ami macska. Ez alapján tanul a rendszer. Majd mutatsz egy új képet amit addig nem látott és viszonylagos nagy bizonyossággal megmondja, hogy kutya vagy macska van-e rajta.

Még egy gondolatsor. Sokszor alapvetően az MI nem annyira intelligens, mint amilyennek az ember véli. Pl. vannak személyi asszisztensek. Szóban elmondod, hogy „állíts be ébresztést reggel 6-ra”, akkor meghívja az ébresztes_beállítás függvényt a 6:00 paraméterrel. Ha azt mondod neki, hogy „állíts be ébresztést 6-ra”, akkor meg lehet, hogy visszakérdez, hogy reggel 6-ra, vagy este 6-ra, és a válaszod alapján hívja meg az ébresztés_beállítás függvényt 6:00 vagy 18:00 paraméterrel. És az embernek az az illúziója, hogy a személyi asszisztensnek van fogalmi koncepciója az időről, az idő méréséről, az este és reggel fogalmáról.

Pedig az MI számára valahogy úgy néz ki a dolog, hogy megtanulta, hogy ha azt hallja, hogy „szebékelj kiszera méra nin”, akkor neki meg kell hívni a szeb_kisz_mer függvényt a „nin” paraméterrel. Megtanulta, hogy ha valaki azt mondja, hogy „szebékelj kiszera méra bávatag”, akkor meg meg kell hívni a szeb_kisz_mer függvényt a „bávatag” paraméterrel. Ha meg valaki azt mondja, hogy „szebékelj kiszerra méra”, akkor meg vissza kell kérdezni, hogy „nin vagy bávatag”, és amit válaszolt, azzal kell meghívni a szeb_kisz_mer függvényt. De hogy mit jelentenek ezek a szavak, arról ugyanúgy nincs fogalmi koncepciója neki sem, mint ahogy neked sem. Csak neki a az „állíts be”, a „reggel” az „este” szavakról sincs fogalmi koncepciója, neked viszont van.

~ ~ ~

Anno voltak próbálkozások chatbotok írására, még MI nélkül. A legtöbb elég béna volt, de néha egészen értelmesnek tűnt egy-egy beszélgetésrészlet. Szinte már azt az illúziót tudta kelteni, hogy a számítógép értelmes. Pedig lehet, hogy egy teljesen merev sablont követett. Mit szólsz a következő beszélgetéshez?

Aladár: Mi a foglalkozásod?

Béla: Asztalos vagyok.

Aladár: Az jó. És pontosan miből áll a munkád?

Béla: A legtöbbször egyedi konyhabútorokat készítek megrendelésre, néha bejön egy-egy polcrendszer is.

Aladár: Nagyszerű! Én mindig is béna voltam az ilyenekhez.

Aladár intelligens? Annak tűnik. De mi van, ha a következő beszélgetés zajlik le?

Aladár: Mi a foglalkozásod?

Béla: Sajnos nincs munkám, egy baleset miatt elveszítettem mindkét lában.

Aladár: Az jó. És pontosan miből áll a munkád?

Béla: Te hülye vagy? Most mondom, hogy nincs munkám, itt ülök egy rohadt kerekes székben egész nap.

Aladár: Nagyszerű! Én mindig is béna voltam az ilyenekhez.

Aladár még mindig intelligensnek tűnik? Kevésbé. De még nem teljesen kertén, lehet, hogy szimplán csak bunkó. Viszont mit szólsz a következő beszélgetéshez?

Aladár: Mi a foglalkozásod?

Béla: Paprikás krumpli.

Aladár: Az jó. És pontosan miből áll a munkád?

Béla: 3 óra 40 perc.

Aladár: Nagyszerű! Én mindig is béna voltam az ilyenekhez.

Aladár nyilván egy kukkot sem ért abból, amit írnak neki, egyszerűen csak követ egy sablont, egy forgatókönyvet. Az első beszélgetésben azt, hogy „Az jó”, vagy azt, hogy „mindig is béna voltam az ilyenekhez”, azt valójában mi töltjük fel az intelligencia feltételezésével, mi képzelünk mögé érzelmet, személyiséget, akkor is ha nincs mögötte. Az első beszélgetés keltheti az intelligencia tökéletes illúzióját, de ez illúzió. A dolog ott szokott viccessé válni, mikor egy amúgy egész normálisan válaszolgató chatbotot összeeresztenek egy másik egészen normálisan válaszoló chatbottal. Az eredmény roppant komikussá tud válni, a legtöbbször belefut valami ilyesmibe:

- És mi a véleményed a zenéről?

- Nem tudom. Nem akarok erről beszélgetni, beszéljünk inkább másról.

- Meglehet.

- Nem egészen értem, de sebaj.

- Inkább váltsunk témát.

- Lehet. Ezen még nem gondolkodtam.

- Nos…

- Inkább beszélj magadról.

- A fene tudja…

Sablon semleges, vagy kitérő mondatok egymás után…

Anno MI tanárom (mármint MI-t tanított) mesélt egy esetet, amikor fejlesztők a fentihez hasonló chatbot-szerű algoritmussal kísérleteztek, és amikor emberekkel beszélgetett, meglepően jó eredményt produkált. Nem volt tökéletes, de valami beszélgetéshez hasonló párbeszéd zajlott.

Aztán kipróbálták úgy, hogy két ilyen algoritmust engedtek össze, hogy egymással beszélgessenek. Az eredmény totális káosz volt, értelmetlen mondatokat dobáltak egymásnak, gyakran teljes zagyvaságba fulladt a párbeszéd, és sehogy nem sikerült megoldani, hogy valódi, emberi jellegű kommunikációt folytassanak.

Az a helyzet, a mesterséges intelligenciával, hogy jelenleg sokkal butább, mint mi. Olyan előfordulhat, hogy egy-egy részterületen megelőz.

Van viszont egy hatalmas előnye velünk szemben: irgalmatlanul gyorsan fejlődik hozzánk képest!

Tehát viszonylag hamar le fog előzni. Először csak néhány témában - aztán ezeket össze is kapcsolják majd.

𝐇𝐀𝐂𝐒𝐀𝐊 közben az emberi agyat nem fejlesztik GMO-val - egy idő után teljesen esélytelen lesz, hogy versenyezzünk vele.

Ezzel együtt az nem valószínű, hogy ember lesz belőle. Nem ez a fejlődés útja.

A vonatokból sem lett ember, az űrhajóból sem, pedig már mennyivel gyorsabbak nálunk, és a robotok sem akkor leghatékonyabbak, ha ember formájuk és viselkedésük van.

Az MI fogalmát mindenki használja, szinte alig ugyanúgy. Ennek egyik oka, hogy a legtöbben en mis tudják mi az, másfelől még nem olyan régi, hogy felmerüljön a konszenzusos (tömegesen elfogadott) meghatározása.

Ehhez mindenekelőtt a nem mesterséges intelligenciát kéne pontosan definiálni.

Az ember elég régóta használ gépet saját munkája megkönnyítésére. Mintegy 100 éve olyant, amit (úgymond) programoznak egy adott feladatra. Ezt alapvetően két okból teszik. Egyfelől, hogy munkát váltson ki, másfelől hogy gyorsabban (pontosabban stb.) végezze el a feladatot.

Amikor egy ilyen gép több célfeladatot tud ellátni, azt már MI-nek szokták nevezni. Ha olyan sok és bonyolult feladatot képes ellátni, amit emberek tömegei nem látnak át, kialakul egy misztikum, amely szerint az MI az embernél okosabb, jobb, vagy más tulajdonságokkal ruházzák fel.

Az emberi érzések, asszociációk működési mechanizmusa még nincs felderítve. Egyes hordozókat, néhány kémia reakciót ismerünk, de ez még messze nem elégséges. Márpedig az ember ezen tulajdonságaihoz hasonlatos gépet csak akkor tudunk készíteni, ha ismerjük a "technológiát". Azonban az kérdés, az ember akar-e konkurenciát önmaga számára. Ha nem, akkor tekintetbe veszi (és továbbfejleszti) Asimow robotika törvényeit.

Tudjuk, hogy bármely eszköz működését (ennyiben az ember működését is) a cél határozza meg. A kést lehet kenyérszelésre használni, de emberölésre is. A drog öl és gyógyít. A MI még inkább. Minden rajtunk múlik.