Bajban vagyok! 18/F Lányok, ne hagyjátok figyelmen kivul ti se! Kialudt belőlem a tűz, ha mondhatom igy. Többi lent. Ötlet?

Előre is szeretnék elnézés kérni a helyesirási hibákért, külföldi notebookot használok és néhány betű nincs a billentyűzeten. Egy rövid sztori/ismertető bevezetése után rátérek a kérdésre. Nade ugorjunk is seggest a szögesd deszkába! Szóval amit rólam tudni kell, nagyjából 12 éves koromtól kezdve nagyon gördülékényen társalogtam lányokkal, nem vagyok szégyellős cseppet sem, bármibe belekérdezek, bármit megválaszolok. Többnyire csak idősebb lányokkal "kavargattam, dumáltam, én ilyen korán érős fiúcska voltam. Kb 1-2 évvel ezelőttig tartott ez a dolog. Rámenős voltam, ha valaki tetszett, nem haboztam, a kiszemelt személyiségétől függően "adtam elő magam", tehát úgy közeledtem mindig a kiszemeltjeimhez, hogy az nekik is "kényelmes" legyen. Ha kellett, mindjárt meg is mondtam neki, hogy "anyukam, te aztán nem vagy semmi, majd megveszek érted, olyan szép vagy" stb-stb. Viszont voltak olyan csajszik is, akik inkább a lassú tempót igényelték. De bármi volt, ha nagyon akartam valakit, megtudtam hóditani. Nem azt mondom, hogy nagy nőcsábász vagyok, mert ez nincs igy, sőt nagyon kevés olyan lány van, akitől komolyabban szeretnék/szerettem volna valamit, mert bármily meglepő, én is válogatós vagyok. Na de sajnos ez a gördülékenységem már valahogy nem működik. Tudok a jelenségről régóta, de ma bizonyosodtam meg igazán róla. Ma késő este jöttem haza vonattal, helyet foglaltam, majd nem sokkal később egy elég csinos (feltételezem 16-18 éves) szemüveges leányzó ült le elém. A pillanat hevében szinte "mikro szerelembe" estem, mert volt egy nagyon érdekes és jó kisugárzása, emelett tényleg nagyon csinos is volt, jó stilus, gyönyörű arc. Nézegettem, szemügyre vettem a kisasszonyt, szugeráltam, ha mondhatom igy, de persze a jó izlés keretein belül, szóval nem bámultam. Nagyon kattogtam rajta, hogy megszólitsam, de egyszerűen képtelen voltam. Pedig a tekintetemet is elkapta a lány, visszanézegetett rám, de ennyi. Összenéztünk egy párszor, rámosolyogtam, de nem mosolygott vissza. Ha a régi önmagam lennék, kérdés nélkül megszólitottam volna és elkezdtem volna neki nyomni a hülyeségemet. (jól improvizálok és a dumám is jó, nem saját véleményből mondom). De egyszerűen nem ment. Beért a vonat leszálltam és ennyi volt. Egy kissebb traumaként hat rám ez a jelenség. Hogy tudnék újra közvetlen lenni a lányokhoz? Vagy hogy szólitsak meg hasonlo szituban egycsinos lányt? Nagyon röstellem, hogy bárki véleményét is kikérem erről, tényleg értettem a lányok nyelvén, most meg másokat kérdezek, hogy mit hogyan... Borzasztó családi életet élek, hullámvölgyökkel, és a szakitásra is érzékeny voltam nagyon, sokáig hevertem ki azt a néhány kapcsolatomat ami volt, de nem pár hetes dolgokról beszélek. Lehet, hogy emiatt lettem úgymond visszafogottabb? Köszönöm előre is a válaszokat és azt is, hogy sikerült idáig elolvasnod ezt a borzalmat.