Hol tudnám megtalálni az igazit? Bővebb téma, lent kifejtem

Sziasztok!

Úgy érzem muszáj kitennem ezt a kérdést, mert már nagyon frusztrál a dolog egy jó ideje, és itt a anonímitásba burkolózva a legkönnyebb megosztanom bárkivel.

16 éves lány vagyok és még nem volt kapcsolatom. Alapjáraton nem gondolom azt, hogy annyira szörnyű természetet vagy külsőt tudjak magaménak, hogy azért nem megy a dolog, de egyre jobban elbizonytalanodom. (Tudom, hogy az általános iskola ilyen szemmel egy óvoda, de ott például több osztálytársam is szimpatikusnak talált, erre alapozom a korábbi megállapításom.)

Az a helyzet, hogy nem tudom, hol lenne lehetőségem bárkivel is találkozni. Bálokba, bulikba nem járok mert se nem iszom, se nem táncolok (azt hiszem számomra nem létezik a ritmus kifejezés). Máshol is leszólítana egyáltalán valaki? Úgy gondolom nem csak ott lehetne ismerkedni, de akkor hol máshol? Interneten is sok olyan közösségben jelen vagyok, ami engem érdekel, szeretem hátha ott találok egy hasonlelkű férfiút, de nem. Azt meg megértem, hogy az utcán sétálva, vagy a buszon ülve senkit nem veszek rá arra, hogy megszólítson. Osztályban, suliban meg nem hiszem, hogy bárkivel is kikezdenék, mert egyszerűen rettegek bármi féle pletykától, esetleg a srác csak szórakozna velem.

Nem tudom... Ti hol ismerkedtetek meg a párotokkal? A nyár alatt egyszerűen félelmetesen rádöbbentem, hogy egyedül vagyok, hogy most már talán vagyok olyan érett lelkileg, hogy igénylem valakinek a szerelmét, aki nem barátnő vagy családtag. Félek, mert nem is tudom magam elképzelni egy kapcsolatban, ahogy ölelek, vagy csókolok. Nem tudom, ki illene hozzám, ki az akihez én illenék. Annyira felőröl ez az kettős érzés, hogy akarom is, de közben tudom, hogy rengeteg mindent nem ismerek a szerelemről, vagy inkább semmit sem.

Ehhez még hozzá jön, hogy kezdem azt érezni, hogy ez a dolog megmérgezi a barátságomat. Sokszor irigy és féltékeny vagyok, habár ezt nehéz bevallani magamnak. A barátnőmet állandóan megtalálják az emberek. Vagy egy bevásárló központban szólítják le, keresik meg facebookon, vagy az utcán, vagy a buszon. Én tudom, hogy ő szebb nálam és lány a javából, de neki is vannak olyan külső tulajdonságai, ami szerintem nem vonzó. Egy másik osztálytársamért meg rajonganak, amit nem tudok megérteni se, mert egy önálló gondolata nincs a lánynak.

Igen, lehet a gonoszság beszélt most belőlem, de még rosszabb arra gondolni, hogy engem csak elviselnek az emberek, hogy én nem férek bele a normába. Mert nem vagyok 160-70 centi, mert nem vagyok ropi, mert nem sminkelem szét magam, hogy hazudjak arról hogy nézek ki, mert nem gondolkodom teljesen úgy, mint az átlag, mert van véleményem és van egyéniségem.

Őszintén úgy érzem, hogy kilógok a sorból, hogy tényleg csak velem van valami baj és egy szégyencsomag vagyok. Mindjárt itt a suli és csak erősödik az az érzés, hogy úgy érzem, hogy a többiek árnyékban élek, hogy nem is vagyok olyan pozícióban a társaságot tekintve, mint azt hittem. Úgy érzem beleringattam magam olyan tévképzetekbe, amelyek hamisak és erre rájőve ez nagyon fáj.

Szerintetek mi van velem? Talán ez az egész monológ inkább Önismereti kérdések közé való lenne, de... az egésznek az alapja az, hogy nem tudom hogyan tovább.

Köszönöm, hogy elolvastad.