Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ilyen ronda lennék?

Figyelt kérdés
Egy 19 éves srác vagyok, akinek nem volt még eddig semmilyen párkapcsolata.. Internetes távkapcsolataim voltak, de találkozás után mindig elutasítottak, illetve letiltottak az adott oldalon mint mostanság.. Rengeteg társkeresőn fent vagyok, de a lányok szóba sem állnak velem, pedig normálisan írok rájuk.. Nincsenek nagy igényeim.. Átlagos lányoknál próbálkoztam/próbálkozok, de már lassan kezdem feladni.. Nemrég megismerkedtem egy lánnyal, akivel egy városban lakok. Minden jól ment, egész nap beszélgettünt, de találkozás után letiltott minden "OK" nélkül, pedig nem mondtam neki semmi rosszat.. De volt már olyan is, hogy facen bejelölt 1-2 lány, akik rám írtak, hogy tetszem nekik és, hogy ismerkednének, de kiderült, hogy csak szórakoztak velem.. Ugyanis a barátját rám írt azzal a szöveggel, hogy zaklatom a barátnőjét és, hogy hagyjam békén... Aztán a lány még azt írta, hogy, hogyan is gondolhattam azt, hogy ő járna velem.. Meg elhordott mindennek, ami nagyon rosszul esett... A legrosszabb, hogy nem ez volt az első.. Kezdek depressziós lenni ez miatt.. A szépséghibám az, hogy kisfiús arcom van és a füleim elállnak.. A nagy göndör frizurámmal takarom.. Legszívesebben megműttetném, de az anyagiak miatt nem lehetséges.. Magamról még annyit, hogy 175 cm magas vagyok és vékony, de igyekszem hízni, csak nehezen megy.. Előre is elnézést kérek a hibákért telefonról írok.. 19/F (Júliusban leszek 20..)

2016. máj. 14. 11:29
1 2 3 4
 21/36 anonim ***** válasza:
Ha akarsz küldhetsz nekem is:D Biztos nem vagy olyan ronda csak kevés az önbizalmad és a történt dolgok ezt elhitették veled. 16/L
2016. jún. 20. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/36 anonim ***** válasza:
Ha gondolod, kuldhetsz nekem is :)
2016. jún. 20. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/36 anonim ***** válasza:
Sziaa! Nekem is dobhatsz egy kèpet, hátha tudok segíteni 😊
2016. jún. 20. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/36 anonim válasza:
tudom màr nem aktuális de azért ide írok ha nem baj.....nem tudom hogy mi bajuk veled ...főleg hogy göndör hajad :3 :D
2016. jún. 20. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/36 anonim ***** válasza:

Nekem is kuldhetsz kepez,vissza fogok irni:)

15/L

2016. jún. 20. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/36 anonim ***** válasza:

Nekem is küldhetsz ha gondolod, visszaírok:)

16/l

2016. júl. 1. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/36 anonim válasza:
Ide is jöhet a kép, ha gondolod! Szívesen adok őszinte választ! L/23 :) Így látatlanban csak annyit tudok neked mondani, hogy nagyon sok fiú barátom van, akikkel középiskola óta tartom a kapcsolatot. 19 éves fiúk általában nem a világ szépei, persze vannak kivételek akiket a középsuliban csak úgy esznek a lányok... Most pár év elteltével azt látom, hogy azok a fiúk akik régen a "csúnya" kategóriába tartoztak, mára úgy megemberesedtek, hogy leesik tőlük az állam! Komolyan mondom!!! :) Egyik-másik kifejezetten tetszik mióta lett egy kis szakáll, néhol férfias izomzat, ami középsuliban még nem volt... Illetve ellenpélda is van. A szappanoperaszereplő kinézetű fiúk sem néznek már ki úgy mint hajdanán, némelyikre rossz ránézni ;) Szóval ne aggódj, ha nem is vagy most a lányok álma ( szerinted... de ki tudja :) ) ... lehet hogy pár év múlva kibontakozol te is ezen a téren.
2016. júl. 1. 01:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/36 anonim ***** válasza:

Egy képnek én is örülnék

Amit látatlanban is le tudok rólad írni az az, hogy sugárzik rólad az önbizalomhiány. Minden egyes találkozás előtt tudatosítsd magadban, hogy "Jó pasi vagyok. Na nézzük azt a szerencsés illetőt.". Tapasztalataim szerint egy randi előtt az egódnak az egekben kell lennie, mert főleg ha alapból nincs önbizalmad az a bátorság jelentős része elszelel, viszont még marad pont elegendő. Idővel pedig kialakul egy egészséges önbizalmad az illető társaságában. A hosszú göndör haj király, viszont lehet egy modernebb frizura sokat dobhat. Ruházkodás területén kerüld a feliratos, mintás cuccokat. Ing, szűktett farmer és ha beköszönt az ősz akkor utcára egy zakó, amit szigorúan ne gombolj be. A cipő talán az egyik legmeghatározóbb ruhadarab, késő ősz-tél-koratavasz időszakban egy elegáns barna bőrcipőt tudnék ajánlani. Nyárra slip-on shoes, szűk fazonú rövidnadrág+egyszínű gallérospólók, feltűrt (nem rövid ujjú!) ingek, egyszerűbb pólók (kerüld a túlzottan mintás, túl sok feliratosakat, fehér és világosszürke alapúakat keress enyhe felirattal)

2016. júl. 1. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/36 anonim válasza:

Szia!

Küldhetsz nekem is képet, segítek, hogy min tudnál változtatni :) Szerintem biztos nem kell semmilyen műtét...


18/L

2016. júl. 16. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/36 anonim ***** válasza:
Szia! Nekem is kuldhetsz kepet, ha gondolod! Oszinte leszek, es sosem rohognelek ki vagy bantanalak meg...:)
2016. júl. 17. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!