Lesz nekem valaha valakim? (Több lent)

Utolsó, tévedsz... Vannak olyan személyek akik a békéjükre a magány útján lelnek.

Maga a kérdező nem biztos, hogy ilyen, de például képzeld el azokat akik egész életüket önellátva egy hegyen töltik. Imádkoznak, olvasnak és írnak, olykor vadásznak, stb.

Nem az emberi kapcsolatok körül forog a világ, én állítom.

A 3-as válaszolóval részben egyetértek! Az ember alapjába véve társas lény, de nem mindenki igényli. :-) Én nem félek attól, hogy esetleg nem találom meg a párom és egyedül kell lennem, mert tök jól elvagyok, békében vagyok saját magammal és szerintem ez a legfontosabb. Ha élvezed saját magad társaságát, soha nem leszel egyedül! :)

A másik véglet a társfüggő, pl húgom, ha 'ne adj isten egyedül maradna, szerintem belebolondulna, annyira nincs szerintem megbékélve saját magával.

Szerintem ezen ne aggódj, a lényeg, hogy élvezd az életet és minden úgy alakul majd ahogyan annak lennie kell!

21L

Jaj kicsit sok lett a szerintem, elnézést!

21L

Én 20-22 éves koromban már annyira elvoltam keseredve hogy nem lesz nekem soha senkim hogy jóformán feladtam majdnem az egész életemet és eléggé nagy depresszióba estem. Nem mentem pszichológushoz meg semmi szakemberhez, hanem egy napon amikor nem bírtam aludni éjjel, elkezdtem gondolkodni hogy ha már úgy is élek meg minden akkor használjam ki a lehetőségeket és kezdjek magammal valamit. Első sorban elkezdtem sportolni és fogyókúrázni. Találtam magamnak egy jó hobbit amivel lefoglaltam magam. A munkahelyemen a munkatársaimmal is időnként eljártunk hülyülni. Én rájöttem hogy nem szabad rágódni egyes dolgokon inkább örüljek annak ami van és használjam ki, éljek a lehetőségeimmel. Én úgy döntöttem 22 évesen hogy amit kínál nekem az élet azt kihasználom és minden tőlem telhető erőt beleteszek azért hogy a szép sorban kitűzött céljaimat elérjem. Sosem tűztem ki hű de nagy célokat, mindig kicsiket és ezeket jobban elértem, jobb lett az önbizalmam, a fogyással jobban s néztem ki, és a stílusom, a modorom is sokat változott amit a körülöttem lévő emberek jobban értékelnek.

Szépen lassan megváltoztam pozitív irányba élem az életem ami van csinálom, már saját autóra össze tudtam spórolni pénzt, segítek a szüleimnek, meg olyan rokonnak, ismerősnek akinek csak tudok segítek. A saját életem alakítgatom, kapcsolatokat építek. 24 évesen már azt elértem hogy csoportvezető lettem a munkahelyemen mert mindenre nyitott voltam, megcsináltam mindent amire megkértek de nem hagytam kihasználni sem magam, aminek az lett a következmény hogy feljebb léptem mert ismerem az összes gyártási folyamatot a részlegen így már vezető beosztásba kerültem amiért igaz megdolgoztam keményen semmi pénzért meg az oktatásokat is vállaltam amit a cég állt mert kellett az előrelépéshez.

Jelenleg már ezerszer jobb az életem és nem sima munkásként rohadok a gyárban aki rohangál összevissza, csinálja a gyártást és alig keres valamit. Igaz az összevissza rohangálás most is megvan időnként nekem is részt kell vennem minden munkába ha minimális létszámot sem érjük el egy műszakba de nem haltam bele ebbe és ilyen fiatalon sokat értem el önmagamhoz képest amiért igaz irigykednek is rám, de sokan nem sajnálják tőlem a jót mert látják hogy mit össze melózok sokszor és mellette normál hangnemben, kulturált stílusban beszélek a kollégákkal, mindenkinek jót akarok amit értékelnek is.

Másfelől ugye ez a magánéletemre is kihatással lett, mert jobb lett a megjelenésem, pozitív a kisugárzásom és érdekes módon amikor egy ismerősöm bemutatta nekem a húgát rögtön szimpatikusak lettünk egymásnak és egyből rátalálta szerelem.

Az életemen kellett picit változtatnom hogy a szerelmi életem is sikeresnek mondható legyen. Nem hagytam hogy teljesen magamba forduljak hanem csináltam amit adott az élet kihasználtam. Még fiatal vagyok a párkapcsolatom is fél éves de vannak már terveink de nem sietjük el.