Mit tennél, ha egy barátod lecsapna vagy éppen lecsapni készülne arra a lányra, aki 3 éve már a kiszemelted, plusz a többi lány is elutasítana?

Sz@r ügy és borzasztó szomorú vagyok...

A lányba azóta szerelmes vagyok, amióta gimnazista lettem... Sajnos elvileg közvetlen közelről nem ismerem, de a gyakorlatban igen. Úgy beszéltünk egymással, illetve találkoztunk össze, hogy nem tudtuk egymásról, hogy kik vagyunk. Akkor szerettem bele igazán, hisz láttam, hogy milyen gyönyörű lelke is van neki, korábban csak a gyönyörű külsőjét láttam, meg az okosságáról hallottam, ami alapján csak szimpatikus volt, de úgy igazán még nem voltam szerelmes belé. Sajnos nem ismerkedtem meg vele úgy, hogy tudtuk is egymásról, hogy kik vagyunk, mivel nem volt rá soha sem alkalom, nem akartam tolakodó, meg semmi hasonló sem lenni. Plusz kétszer volt a csaj korábban tényleg szerelmes, de akkor is elutasította a fiúkat, mert "nem érezte magát késznek", illetve többször kijelentette, hogy nem akar még kapcsolatot, az ideje sem engedné, neki most a tanulás az első stb. Plusz az is hozzájárult ahhoz, hogy nem kezdeményeztem, hogy kegyetlen módon önbizalomhiányos vagyok. Nem vagyok semmilyen téren sem elégedett magammal. Csúnyának, férfiatlannak, udvariatlannak, bunkónak, meg semmilyen téren nem hozzá méltónak érzem magam... :-/ Megnyugtattam magam, hogy ok, nincs mit veszteni, próbálok fejleszteni magamon, ő úgyis szabad lesz még minimum egyetemig, hisz ő maga mondta, hogy nem akar még párkapcsolatot...

Aztán erre jött az deus ex machina: látom az egyik barátommal ölelkezve, meg hogy a barátom randizni hívja stb. Úgy látszik mégsem zárkózik el annyira a dologtól, mint mondta...

Hát ok... Volt más lány is, aki szimpatikus volt (de a többi nem ennyire, mint ő)... Hát azok meg először kimutatták, hogy érdeklem őket. Aztán dobtak vagy mert nem léptem vagy mert találtak ők is jobbat... :-(

Még jobban utálom magam, mert tudom, hogy mennyire undorító vagyok, egyedül fogok megdögleni... :-( Mindet elvette tőlem a sors. Eddig ürügy volt számomra is, hogy a tanulás az első, abba ölök minél több erőt, különösen a fontos tantárgyakba. Aztán kaptam még néhány pofont: már a legremekebb tanuló barátaimnak is volt vagy van barátnője... Az is ürügy volt számomra, hogy egyenlőre a családommal legyek, hisz hamarosan kirepülök. Aztán láttam ünnepekkor a képeket a barátaimtól, amint a családjukkal és a párjukkal töltötték az ünnepeket, magyarul nem zárja ki egymást ez sem. Aztán, hogy a hobbik miatt nem lenne amúgy sem időm... Aztán annak a barátomnak is volt már barátnője, aki sportol, ír, tudományos körökbe jár, minden tanulmányi versenyen elindul és eredményesen szerepel, hangszeren játszik, főz, dolgozik suli mellett stb. Gondoltam még sok hasonlóra, de minden elmélet megbukott... R*hadt sz@rul érzem magam, mert ez is csak azt szemlélteti velem, hogy mennyire nevetséges srác vagyok, csakis a személyem miatt van minden, nem a tanulás, a család, a hobbik, az önfejlesztés, meg a szervezgetés az oka semminek...

Kérlek ne írjátok, hogy magamnak köszönhetem, meg hogy lúzer vagyok, mert tudom magamtól is, ezért rühellem is magam.

Mit tennétek?