Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok! összejönnétek hikikomori sráccal?
A hikikomori (japánul: ひきこもり vagy 引き籠もり) szó jelentése körülbelül az, hogy „elzárva lenni”, és egy alapvetően Japánban megfigyelhető, több évtizedes társadalmi jelenség – és a hozzá köthető emberek – megnevezése. A japán egészségügyi minisztérium hivatalosan is definiálta a fogalmat; minden olyan személy, aki elzárkózik otthonába, és több mint 6 hónapig fenntartja ezt az állapotot.[1] A hikikomorik, vagy röviden csak hikky-k elbújnak a világ elől, és hónapokig, esetleg évekig (nagyon ritka esetekben akár több mint egy évtizedig) szó szerint alig mozdulnak ki a lakásukból. Ezt alapvetően az emberektől, emberi kontaktustól, az esetleges negatív reakcióktól való félelmük okozza, ezért a biztonságérzetet, a külvilág kizárását választják. Ilyenkor is például csak élelmiszerért mennek el a legközelebbi nonstop kisboltba, jellemzően sötétedés után, rejtve a nappali tömeg elől.[2]
Tanulni, dolgozni nem járnak, ha mégis dolgoznának, az általában valamilyen nagyon egyszerű, otthonról is végezhető munka, vagy valami olyan, képesítést nem igénylő, de fizetett feladat, amihez minimális emberi kontaktus szükségeltetik. A hikikomorik vagy a szüleikkel élnek, vagy egy olcsóbb albérletben, utóbbi esetben a megélhetéshez szükséges pénz szülői forrásból és/vagy szociális juttatásokból származik. Idejüket olyan hétköznapi dolgokkal múlatják, mint a tévénézés,[1] internetezés,[2] videójátékozás,[1] zenehallgatás, rajzolás, evés, és sok alvás, általában egyéni, sajátságos időbeosztás szerint.[3] A visszahúzódás ezen formája nem kizárólag Japánra jellemző; amikor a BBC leadott egy műsort a hikikomorikról, több nézői visszajelzés is érkezett különböző nemzetiségű emberektől, akik közvetlen környezetükben találkoztak a jelenséggel.[3]
"amúgy miből gondolod hogy gyerek vagyok 20 évesen?"
Mert ilyen kérdést teszel fel.
Szerinted Magyarországon minden működne full online? Innen látni, hogy gyerek vagy, pl egy új személyit nem tudsz online csináltatni.
Homofficos munkáknál is meg kell jelenni időnként a munkahelyen.
De nézzünk egy egyszerűbb példát: egyedül élsz bezarkozva.
Ki viszi le a szemetet? Ha kalyhaval fűtesz ki hozza be a fát es viszi ki a salakot? Lehetetlen amit akarsz.
Azt mondtad, hogy szociális fobiad van, az a pánikbetegség egyik fajtája.
Te rettenetesen buta vagy, ha ez komoly.
Ha még troll vagy annak nagyon gyenge.
A nálad fényévekkel életrevalóbb emberek is nehezen találnak párkapcsolatot. Akkor te miben reménykedsz? :D
Ha te így jól elvagy, és képesnek mutatkozol valahogy életben maradni, akkor legyél vele boldog. De ez épeszű emberek számára szánalmas, és kerülendő.
Egyébként hogyan tervezel így élni? Azt hiszed, minden megoldható otthonról? Gondolom a szüleid tartanak el. Ez még egy óriási érv, hogy fussanak leöled a nők.
De tegyük fel, hogy megnyered a lottót, és soha nem leszel pénz szűkében. Soha nem fog megtörténni, de a példa kedvéért tegyük fel. Szociófóbiás vagy, oké, egész nap otthon vagy egyedül. Mit teszel, ha mondjuk csőtörés van otthon? Félsz majd szerelőt hívni? Félsz majd beengedni a házban? Inkább megszokod, hogy lassanként úszómedencévé alakul a lakhelyed?
Egyébként vicces, hogy minden baromságra most már szakszavakat találnak ki. "Hikikomori." Normális nyelven ezt végtelen gyávaságnak, lúzerségnek, elveszettségnek, és életképtelenségnek hívják. Az élet lényege, hogy beleállj a nehézségekbe. Ne hidd magad áldozatnak, mindenkinek egyformán nehéz az élete. Csak valaki megküzd benne. Legyőzi a félelmeit, a gyávaságát, és küzd az életéért, erről szól az evolúció és a civilizáció is. Tanulj meg élni, vagy tengődj tovább a szüleiden egyedül, amíg még lehúzhatod őket.
Nem bántásból írom, csak azért, hogy a világ egy kicsivel szebb hely legyen, és egy élősködő végre élő legyen.
"Gondolom a szüleid tartanak el. Ez még egy óriási érv, hogy fussanak leöled a nők."
20 évesen hogyan éljek másképp??? képzeld el, szakmát tanulok, ha végzettség nélkül dolgoznék, minimálbérből hogy maradjak életben azt elárulod?? ha kibérelnék egy lakást, maradna max 2 hétre elegendő kajára pénzem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!