Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A radikális, modern, feminista, férfigyűlöletet és az erős, hímsoviniszta, nőgyűlöletet vallók azért ilyenek, mert sikertelenek az ellenkező nemnél?
Még soha nem láttam ilyen radikális feminista vonzó lányt vagy éppen jóképű hímsovinisztát. Általában mind külsőleg a legalsó kategória, belsőleg pedig elviselhetetlen.
Azért ilyenek, mert nem kellenek senkinek?
Amúgy pedig apámtól, jó pár kijelentést tudnék írni ami nálam is kicsapta biztosítékot, például nem egyszer mondta el, hogy "egy nőnek háromszor annyit kellene dolgoznia, mint egy férfinak", de egyszer elmondta, hogyha lánya lenne őt hogyan nevelné, az sem tetszett nekem.
No de, hogy a 8.-nak odaszúrjak, meg tudnék nevezni egy két rossz tulajdonságot ami igaz rá, de két dolgot szintén tudok, hogy szexuálisan nem inzultálna egy nőt és hogy nem tud hazudni. Egyszer elmondta azt, hogy egyik előző munkahelyén volt egy fiatal kolléganője aki nem akart feltakarítani, amit apám szóvá tett neki és ezen durván összevitatkoztak. Egy hét múlva apámat kirúgták, mert a kollegina úgy adta elő a dolgot a főnöknek, hogy apám alányúlt, közben őt meg se kérdezték az esetről. Ennyit arról, hogy a férfiak veszélyeztetik a nőket.
Sosem voltam hímsoviniszta pasasként, sőt, mindig is szerettem a nőket, segítettem, támogattam őket.
Amióta van internet, azóta ütötte fel a fejét ez a feminizmus nagyon, na akkor egy hatalmasat csalódtam a nőkben, amikor általánosítva terjesztették a férfiakról a feminista hülyeségeiket.
Mindet magamra vettem, és nagyon idegesített.
De pl tegnap beszéltem egy nővel, akiről azt hittem, erősen osztja ezeket a feminista nézeteket, hát olyan szinten szidta a feministákat, hogy meglepődtem.
Pont, mint a férfiak ahogy az inceleket szokták.
És igen, általában a sikertelen ők, férfiak, leszbikusok, melegek, stb-k, ezek nincsenek kibékülve az ellenkező nemmel, és szapulják őket, ahol lehet.
Amúgy láttam szép feministát is, na az meg erősen leszbikus volt, azért gyűlölte a férfiakat.
#16 Itt az ideje bevenni a xanaxot, maci.
Ahogy már írták, még a legradikálisabb feministák sem mennek és gyilkolnak, eroszakolnak, vernek férfiakat, innentől pedig csak ego fűtötte hisztike, fütyizörej a "legmélyebben lévő szennynek" hívni őket.
A modern feministákra panaszkodsz, de pont, hogy régen, sok-sok évtizeddel ezelőtt éltek azok a feministák, akik tényleg gyűlöltek volna téged. A mai generációnak nincs már Valerie Solanasa.
Akkora spermaagy pedig ne legyél már, hogy a velény nyilvánítást a b..szhatósághoz kötöd. Felfogod, hogy ez mekkora baromság? Felfogod, hogy milyen megalázó arra a szintre süllyedni, hogy azt kell magyarázni egy kifejlett homo sapiens sapiens hímnek, hogy "dde hallgasd meg ezeket a nőket, mert esküszöm, hogy van férfi, aki beléjük mártaná a farkát!!!"
Kuss. Megvolt a hiszti, most menjél szépen a szabad levegőre. Megártott a fejednek hogy a neten élsz, és lassan elszakadsz a valóságtól. Beszélgess nőkkel. Beszélgess olyanokkal is, akikre nem kezd el bizseregni az impotens kis farkad.
Hidd el, hogy jobban érzed majd magad ettől, mint attól, hogy az életedet hímsoviniszta oldalak és pornóoldalak váltogatásával töltöd.
"Itt az ideje bevenni a xanaxot, maci."
Ha nekem Xanax kell, akkor neked minimum altatómaszk vagy egy ágy, amire le lehet szíjazni.
"Ahogy már írták, még a legradikálisabb feministák sem mennek és gyilkolnak, eroszakolnak, vernek férfiakat, innentől pedig csak ego fűtötte hisztike, fütyizörej a "legmélyebben lévő szennynek" hívni őket."
Kivéve az, aki igen. A női börtönök is tele vannak és nem egy lotyó k*rva volt, aki megölte a saját gyerekét. Sőt, azok az abortuszpárti feministák is mind gyilkosok, akik végeztettek már el abortusz. Az pedig eléggé a 20. század diktatúráit idézi, valamint spártai, ha egy nő azért veteti el a gyerekét, mert fogyatékossága van NAGY ESÉLLYEL, "a haladó liberális" elveikkel együtt.
Amúgy nem csak ők vannak a legmélyebben a szememben. A BLM, az LMBTTQQIAAP+, a gender-elmélet, genderizmus, a hippik, a fat acceptance, meg az összes többi libsi gondolat, meg persze az incelek.
"A modern feministákra panaszkodsz, de pont, hogy régen, sok-sok évtizeddel ezelőtt éltek azok a feministák, akik tényleg gyűlöltek volna téged. A mai generációnak nincs már Valerie Solanasa."
Az említett színész, író, rendező és k*rva (direkt nem írtam, hogy nő sehova) egy évvel a magyarországi rendszerváltás előtt halt meg, ami nem olyan régen volt, ahhoz képest, hogy élnek a 110-es éveikben járó emberek is, de ma már a 100 éves kor is általánosabb. Mellesleg az okádék testét is azoknak a "mocskos férfiaknak" adta el, szóval neki pofa be.
Amúgy nem vagy túl képzett a feminizmus témakörében. A feminizmusnak több hulláma volt és mindig új célokat tűzött ki maga elé. A feminizmus először a liberalizmushoz kötődött, legalábbis ez az eszme vívta ki a legtöbb követelését, ezért nem is véletlen, hogy a liberalizmussal együtt, a feminizmusnak is új céljaik lettek. Az 1. hullám alatt a cél a nők és lányok szavazati joga, a nők és lányok tanulási lehetőségeinek kivívása, valamint a nők önálló személyként való kezelése volt. Aztán jöttek az újabb célok. Bizonyos részei elszakadtak a liberális feminizmustól, például a marxista feminizmus (Rosa Luxemburggal), a fasiszta feminizmus (Evita Perónnal és Mrs. Rotha Lintorn-Ormannal) stb. A sokadik hullámnál már az 1. és 2. hullámot pocskondiázták, jelszóval, elsősorban a fehér nők érdekeit képviselte. Ma meg már ott vagyunk, hogy már a saját lustaságuk miatt kövér nőkre sem lehet azt mondani, hogy csúnya, illetve a leszbikusságot is el kell fogadni. Amúgy az általad említett nőstény is egy ilyen sokadik hullám gondolkodója volt, illetve a jelenlegi egyik elvi beindítója.
"Akkora spermaagy pedig ne legyél már, hogy a velény nyilvánítást a b..szhatósághoz kötöd. Felfogod, hogy ez mekkora baromság? Felfogod, hogy milyen megalázó arra a szintre süllyedni, hogy azt kell magyarázni egy kifejlett homo sapiens sapiens hímnek, hogy "dde hallgasd meg ezeket a nőket, mert esküszöm, hogy van férfi, aki beléjük mártaná a farkát!!!""
Csak egy tényt mondtam. A mai, modern, radikális feministák általában undorítóan néznek ki. Lehet, hogy nem mind, de azok többsége, akik meg is nyilvánulnak, bizony nagyon igénytelenek. Én meghallgatom őket, csak sokat elárulhat az ideológiai hovatartozásáról a hajszíne az embernek... XD A külső, meg eleve elárulja, hogy milyen. Na, vajon milyen lehet, egy teljesen egészséges, de elhízott ember? ...
Max. a nagyon igénytelen "férfi".
"Kuss. Megvolt a hiszti, most menjél szépen a szabad levegőre. Megártott a fejednek hogy a neten élsz, és lassan elszakadsz a valóságtól. Beszélgess nőkkel. Beszélgess olyanokkal is, akikre nem kezd el bizseregni az impotens kis farkad."
Ki is akar másokat elhallgattatni? :-D XD
Én ugyan nem élek a neten, mindig csak a magad nevében nyilatkozz!
Ilyen femináci nőstény kocákra gondolsz?
Az pedig miért baj, ha egy férfinak egy nő, vagy egy fiúnak egy lány tetszik? Ez a természet rendje... Másrészt nem vagyok 10-12 éves, kiéhezett, kisfiúcska, hogy felálljon legelsőre, minden lányra. És udvarias is vagyok az igazi nőkkel és lányokkal.
"Hidd el, hogy jobban érzed majd magad ettől, mint attól, hogy az életedet hímsoviniszta oldalak és pornóoldalak váltogatásával töltöd."
Szerintem kettőnk közül inkább te éled az életed az everydayfeminism.com -hoz hasonló femináci oldalakon. Könyveket olvasok a társadalomtudományok témakörében, miden nézet és oldal szemszögéből, valamint ismerem a történelmet, és így nekem is kialakult a véleményem.
A pornót köszi, de hanyagolom. Nem kell az életembe az ilyen szennyezett méreg. Vallásos, keresztény vagyok, tiltott is minden ilyen tartalom és cselekedet, nyilván nem véletlenül. Teljes mértékben felesleges és káros dolognak tartom, ami függőséget és sok más kárt is okoz az emberben, még élettani szempontból is.
Szóval hímsoviniszta férfiak kontra feminista nők. Ennek nagyon sok oka lehet. Az tény, hogy férfiban és nőben is van egyaránt okos, toleráns, értékes, szép, stb. és van gonosz, aljas, ostoba , csúnya is. Még a XX. század elején is elfogadott volt, hogy a férfi a teremtés koronája, ő tartja el a családot, a nő engedelmességgel tartozik neki, sőt , meg is verheti a feleségét éppúgy, mint a gyerekeit. Az indiai, a kínai és az iszlám világban még most is ez van nagyon sok helyen, valamint az Orbán-családban is. Ahogy a nőknek sikerült kiharcolniuk, hogy egyetemre járhassanak, az I, vh-ban ó, míg a férfiak a fronton voltak, a nők a fegyvergyárban, a kórházakban vagy más helyeken láttak el szolgálatot, így gyakran többet kerestek, mint a katonák, és így sok országban a szavazati jogot is kiharcolták. Sokszor az volt, hogy amit egy fiú/férfi készen megkapott, azért egy lánynak/nőnek meg kellett harcolnia Ezt sok hímsoviniszta férfi hisztikézésnek minősíti. Ha megfigyelitek a történelmet, akkor az uralkodók szinte minden esetben férfiak voltak: ha viszont nő került trónra, akkor rendkívülinek kellett lennie.
Egyébként van olyan is, hogy valaki azért lesz hímsoviniszta vagy feminista, mert a másik nemnél nincs sikere. Lehet, hogy azért, mert csúnya, jelentéktelen külsejű, vagy épp valami fogyatékossága van, vagy csak egyszerűen félénk. De van, akinek volt keserű csalódása is: olyan nő, aki agresszív pasit választott vagy olyan férfi, aki egy könnyűvérű nőt talált, aki csak kihasználta. Innen jöhetnek az általánosítások: minden férfi agresszív állat vagy minden nő olcsó lotyó. A másik dolog pedig a hírek: a mai ember, akár férfi, akár nő, sokat lóg a világhálón, és ha egy nő megint azt hallja, hogy ez és ez a férfi megölte, megfojtotta, feldarabolta a feleségét/barátnőjét/élettársát, akkor, főleg, ha szingli, előmozdíthatja benne a feministát. Tudjuk, hogy nem minden férfi szörnyűséges gyilkos, de az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetője többségükben férfi.
Persze a férfi hírnéző-hírolvasó is felkapja a fejét, ha arról, hall, hogy egy nő öli meg a férjét/barátját, sikerül bebizonyítania, hogy jogos védelem volt, mert a férfi támadt rá,és ezért a nőt felmentik, és akkor a férfi igazságérzete sérülhet. A nők, hogy bebizonyítsák, hogy ők is érnek annyit, mint a férfiak, egyre-másra mutatják meg magukat férfias szakmákban: lesznek katonák, villanyszerelők, rendőrök, mérnökök, stb., míg a férfiak egyre inkább azt érzik, hogy kiszorítják őket a társadalmi pozíciókból. Unokatesóm, aki férfi mindig azt hajtogatta, hogy azért több a férfi főnök, mert a férfiak okosabbak, mint a nők. ez nekem mint nőnek és mint az ő angoltanárának, aki hozzásegítette a sikeres angol szóbeli nyelvvizsgájához elég rosszul esett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!