Ti mikor vesztek magatokon bátorságot odamenni megkérdezni a kiszemelteteket, hogy van-e kedve elmenni veletek randizni?

Akkor venném bátorságot, ha látom, hogy nem vagyok közömbös számára. Tehát, ha közelében leszek, akkor szégyenlősen viselkedik, sokszor szemez velem, meg esetleg mosolyog rám...

Én kissé félénk vagyok, de csak igy tudok lépni felé...

Személy szerint teljesen random nálam. Ha elsőre nagyon megfog a személy külseje, akkor eléggé hamar szoktam cselekedni. Ilyenkor nagyjából egy héten belül háborús haditerveket meghazudtoló módon tudok tervet kitalálni arra, hogy hogyan, hova, és mikor hívjam el az illetőt randizni.

Aztán van a másik véglet, amikor csak úgy azt mondom, hogy "jól néz ki, csinos" , ilyenkor van, hogy több hét is eltelik mire ténylegesen elkezdek felé nyitni, érdeklődni.

Amúgy nálam nem tudom, hogy mitől függ. Néha vannak olyan napjaim szimplán, hogy "fuh de jó lenne már valaki" , és ha van kiszemelt, akkor szimplán elnyomom a fejemben a túl analizált gondolatokat kettőnkről, és szimplán ráírok / oda megyek és beszélek vele, és megpróbálom kibírni azt a néhány percet, amíg elhívom valahova ismerkedés céljából.

Egyébként ajánlani tudom a szemtől szemben való érdeklődést. Engemet elkap egyfajta "ezt most megcsináltam" érzés, hogy oda mertem menni, és nem a négyszögletes képernyőn keresztül hívtam el. :D

19F

Amikor már elegem van a semmittevésből, abból hogy nem változik semmi. (Ha valaki tetszik nekem, akkor az hosszú-hosszú hónapig, tetszik) Így ha ezt megunom, lépek én.

16/L

Én még álmomban sem vagyok képes erre :D

16/L

Randizni, tapasztalat miatt már soha.

Ismerkedés céljából, ugyancsak tapasztalat miatt nagyon ritkán /szinte soha.

28F