Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy tehették ezt velem? 😭
Szia!
Elsősorban szeretném, ha tudnád, hogy nagyon sajnállak. Másodsorban szeretném elmesélni a saját történetemet.
17-18 éves voltam, mikor megismertem egy lányt. Lelkileg akkor még úgy gondoltam, hogy jobbat nem is találhatok, a külseje meg nem érdekelt. Szépen alakultak a dolgok, találkozgattunk, megtaláltuk a közös nevezőt. Akkoriban úgy gondoltam, hogy teljes csődtömeg vagyok és úgy gondoltam hogy magányos leszek még sokáig (a mai napig nem volt még barátnőm, a teljes hitemet elvesztettem a lányokban). Az egyik találkozásunkkor egy ölelésből váratlanul csók lett. Az volt az első csókom. Annyira boldog voltam, boldogabb nem is lehettem volna. Aztán rá 2 napra, megtudtam, hogy pasija van, már 2 éve. Nagyon elkeseredtem, nem tudtam hogy mit kezdjek magammal, undorító féregnek tartottam magamat, mert ezt tettem a barátjával. Ennek ellenére folytattuk a találkozgatást. Nem tudom, hogy miért, de folytattuk. Közöltem vele, hogy vagy a barátját választja, vagy engem (szerencsére nem engem választott). 3-4 napig húzta a döntést, ez idő alatt rengetegszer megpróbált rávenni a szeretkezésre, de az a maradék becsületem, ami megmaradt visszatartott. Aztán végül választott. Az akkori pasiját választotta, csakis azért, mert nem akarta kidobni azt a 2 évet, amit vele töltött.
Akkor nagyon fájt, hetekig, hónapokig tartott, de elmúlt a rózsaszín köd. Akkora foltot hagyott bennem, hogy a mai napig úgy látom, hogy nincs olyan lány, aki tényleg szeret, aki magamért akar velem lenni. Soha sem volt barátnőm és miatta valószinű, hogy nem is lesz egy darabig.
Fel a fejjel, egyszer jobb lesz minden. Ha esetleg szeretnél valakivel beszélni, akkor vegyél fel nyugodtan Facebookon: www.facebook.com/richard.toth.9235
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
bunkó paraszt...
a "barátnőd" meg egy Ribi
megérdemlik egymást, hogy a görcs rángassa őket a vonat alá...
téged viszont nagyon sajnállak :(
próbálj meg nem szomorkodni miatta, egyikük se ér annyit, majd találsz magadnak egy rendes palit, és egy igazi barátnőt :(
még nekem is fájt az amit az a féreg mondott, ilyen emberi élőlény nem mondana
csak kitartás és ne szomizz..
ha akarsz beszélni írj nyugodtan, meghallgatlak
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Elég durva story.
Hidd el az Isten ma rád mosolygott, mert megmentett két gusztustalan embertől.
Kitartás <3 Lehet úgy tűnik, hogy kihasználtak, de ez egy tanuló lecke volt, és nem arra, hogy bezárkózz, hanem arra, hogy olyan emberekkel vond körbe magad, akik tényleg szeretnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!