Nem tudom mit tegyek. Miért vagyok ilyen nyomorult?

Lehet picit hosszú lesz, de muszáj kiírnom a kérdést,szükségem van nem elfogult véleményekre.

Nemrégiben visszautasítottam egy elképesztő fiút. Randiztunk párszor, nagyon jó volt vele, nagyon régóta tetszik is.

De akkora hülye vagyok, hogy elküldtem a fiút, úgy éreztem, hogy míg majdnem exemre gondolok egyszer is addig nem lehetek senkivel. Igen csak majdnem exem, egy viszonzatlan szerelem miatt szenvedtem közel 2 évet, az átvert és megvezetett, közben ez a fiú megtetszett körülbelül egy éve. Tényleg egy csodálatos ember, jobbat nem is kívánhatnék.

Kedves, okos, jóképű, éreztem, hogy SZERET és szerelmes belém, úgy nézett rám, mint eddig senki soha. Egész nyáron míg dolgozott, külföldön is volt, mindig beszélt velem közben, sosem hagyott magamra, törődött velem, kapcsolat előtt is.

De mégis visszautasítottam emiatt, hogy tartottam az egész kapcsolattól, nem akartam bántani, nem akartam hogy szenvedjen a kétségeim miatt, azt meg főleg nem hogy én szenvedjek. Önző voltam, nem kellett volna bele sem kezdenem míg túl nem vagyok a régi dolgon, de azt sem értem 1 év után, mikor végre elhív randizni az a srác, akiért odavagyok, felébrednek a sötét emlékek és tönkre tesznek mindent.

Mikor felhívott, vagy írt facen utána, hogy akárhogyan érzek, ő mellettem lesz és nem ad fel engem. Én pedig bunkóztam vele. Miért vagyok ilyen hülye pic sa? Teljesen összetörtem a fiút, pedig csak szeretett volna szeretni. Én pedig vágyakoztam rá sokáig, mikor minden valósággá válna elrontok mindent, lehet életem legrosszabb döntését hoztam, lehet olyan embert veszítek most el, akivel lehet egy életet letudnék élni.

Teljesen kikészültem. Egész hétvégén sírtam,mert feleszméltem végre, hogy mennyire rossz döntést hoztam, mert érzem szeretem ezt a fiút. Hiányzik. Nagyon. Hiányzik ahogy átölelt, ahogy várt a buszmegállóban nagy mosollyal az arcán, hiányzik ahogy beszélgetett velem. Csak már túl késő szerintem. Megbántottam, eltiportam, hogyan tudna engem szeretni ezután, hogyan tudna úgy rám nézni, mint azelőtt?

Ő 20 éves, van annyira férfi már és szerintem van annyi tartása, hogy hiába próbálnék meg küzdeni érte, hogy hülye voltam, nem fogadna vissza, tudom. Én csak egy 18 éves ÉRETLEN kislány vagyok ezek szerint.

Azt hittem akkor fogok szenvedni, ha vele leszek, mert nem tudom így megszeretni. De úgy látszik egy lehetséges szép szerelmet törtem össze ezzel az ő és saját szívemet is.

Zokogok most is. Mi a baj velem, hogy nem akartam magamnak jót és most aztán tényleg szenvedek? Elképzelni sem merem, hogy mit érezhetett akkor vagy mit érezhet, ha még érez valamit miattam, irántam.

Fogalmam sincs mit tegyek. Hibásnak érzem magam és az is vagyok, bár jóvá tehetném. Szerintetek?