Mi az a szerelem pontosan?

Attól függően, hogy viszonozatlan vagy viszonzott, az egyik legletargikusabb vagy legeuforikusabb élménye.

Amikor borzalmasan vágyódsz valaki iránt se fogalmad sincs hogy, mért. Emellett egy olyan érzés ami csodálatos. Ezt nem lehet leírni... Majd hidd el hogy mikor rá keül a sor egyből észreveszed a dolgot :))))

#4 Nekem pontosan olyan érzés a szerelem mint mikor egész nap pang a tüdőm és pont van időm elszívni egy cigit míg várom a csatlakozást.

Naggggyonn pozitív, felemelő -örülsz a másik létezésének, de minden nap, szinte vagy ténylegesen minden percben hálát adsz érte, hogy van:) Általában föl lehet ismerni, de olyan is van, hogy mikor már elmúlt, akkor jövünk rá, hogy az szerelem volt ; mert rájön az ember, hogy nem csak az tartható, nevezhető szerelemnek, amikor tökéletesnek is tartjuk a másikat. Tehát nem kell feltétlenül tökéletesnek tartanunk a másikat hozzá, hogy szerelemnek nevezzük, annyi elég, hogy mindenki felett kimagaslóan imádjuk, és vonzódunk is hozzá külsőleg is. Nagyon magasra felemelő érzés, szinte szárnyal az ember, télen pedig, ha húúúde lángol, a szerelem át tudja fűteni a testet, és rájössz az út felénél, hogy télvíz idején úgy indultál el a buszhoz, hogy a kabát a kezedben volt, mert siettél, de amire rádöbbensz, hogy nem is fáztál addig sem, amíg erre nem jöttél rá. A tökéletességhez mégegy gondolat; van az idea, a mindenki által tökéletesnek tartott-verzió -ez valószínű, hogy nem is létezik, de ha mégis, akkor viszont nagyon ritka, de szerintem nincs ilyen, aki mindenkinek a számára az ideát testesíti meg; akár külső-akár belső terén nézhetjük. És van a szerelemhez elég mértékű "tökéletesség", na szóval, amikor az ember minden elképzelésének megfelel, minden elvárási szempontjának megfelel; pl valakinek az nem hátrány, ha a másik rendetlen, pl keresésnél szétpakol, úgyhagyja egy darabig, nem rögtön rakja újra össze; na szóval neki ez nem elvárás, tehát rendetlen emberrel van, aki simán kezd, ha amúgy egyébként működik a kémia. Na szóval van tehát ez, amikor az összes egyéni szempontunknak megfelel az illető, az a fajta tökéletesség is. Na és van olyan is, hogy tudjuk a másikról, hogy még fejlődhetne egy picit, mert időnként füllent azért, hogy mások megveregessék a vállát, hogy mennyire jó, mert pl meséli, hogy neki egyből sikerült valami, ami közben kamu, na szóval, hát olyan emberbe is bele lehet ám szeretni. Ott viszont már nem beszélhetünk tökéletességről semmilyen szinten, de attól még nagyon lehet szerethető az az adott valaki. Na és akkor ez az, amikor még pl azt gondoljuk, hogy "erkölcsileg még fejlődhetne a másik, ő nem a szerelmem", de közben meg odáig vagyunk érte, szeretjük külsőleg-személyiségileg; de az észszerűség azt mondja, hogy "nem a szerelmem, mert van még hova fejlődnie". Na, ilyenkor fordul az elő, hogy utólag jövünk rá, hogy az mégis szerelem volt:D De mondjuk van aki tudja, van aki a tudatával is rájön, hogy "nem baj, ha nem hibátlan, én akkor is imádom." Tehát amikor tényleg tudatilag is ráeszmél arra, amit a szíve már tud, hogy "Ő az", mármint hogy pontosabban "Ő annyira olyaaan...." :) Mert amúgy több ember is lehet egy embernek a szerelmi ideálja, mármint több olyan ember is lehet, aki az esete az adott illetőnek természetesen, és fúúúde imádja, és totál oda van érte, és nem is kell tehát a másiknak tökéletesnek lenni, ahhoz, hogy ilyen rajongó lángoló szenvedélyes szerelemmel szeressük. Szóval lényeg amúgy, hogy a másik már a puszta létezésével is örömet okoz, nem is kell már semmit csinálnia, elég, hogyha csak egy helyben ül, és meg se szólal. :) De mondjuk ebben még van vonzódás is, mert ez még a sima szeretetnél is igaz, tehát örömet okoz a másik létezése, és maga ez az öröm; ennyi a szeretet, és ehhez még plusszban jön a vonzódás is. Remélem, a saját elvárásaimnak megfelelően fejtettem ki:D

(*mert most nem olvastam újra az egészet egyben, amit írtam)

7;8vagyok;azt még le szeretném írni, hogy nekem volt olyan, amikor nagyon szerelmes voltam, hogy elhaladt mellettem az illető én meg olyankor mindig elpirultam:)