Miért érzem úgy, hogy nekem kell egy pasi? És még néhány dolog.

15 éves vagyok. Tudom, hogy fiatal, meg hogy ráérek, és akkor legyen barátom, ha szerelmes leszek. Ezt felfogtam. Nem járok bulizni, konkrétan alig mozdulok ki, akkor is anyummal vásárolni, meg ilyenek. Szóval nem járok el sehova, és emiatt úgy érzem, hogy rengeteg dologról lemaradok. Osztálytársaim buliznak, élik az életüket, én pedig ülök a szobámban, és csinálnék sok mindent, de nem tudok, mert nem engednek.

Azt mondom, hogy szeptembertől jobb lesz, de tudom, hogy nem, és hogy ez főként az én hibám. Szerencsére nagyon jó osztályom van, és jól is érzem magam köztük, de valami hiányzik. Vannak barátaim, de mintha ez az egész csak időtöltés lenne, unaloműzés. Valószínűleg pasira is azért vágyok, mert akkor hátha tényleg szeretnék valakit. De valamiért nem tudom elképzelni hogy hogy lehet ennyire szeretni valakit, jobban, mint bárki mást, olyat, aki nem családtag. Nem emlékszem hogy ténylegesen lettem volna valaha szerelmes. Inkább csak ilyen "benyögök egy nevet, hogy mindenki békén hagyjon ezzel" dologról volt szó. Sose izgattak a lányos csevejek a szexi fiúról a buszmegállóban, a műkörmök is teljesen hidegen hagynak. Szóval röviden tömören: Szeretnék pasit, de nem tudom elképzelni hogy nekem valaha lesz, és azt se tudom mit csinálnék vele. Ezt ahogy így leírtam, olyan, mintha egy tárgyról beszélnék. Ez durva. És szomorú.

Nem vagyok meleg. Szerintem. Mert érdekelnek azért a fiúk, megjegyzem ha kiemelkedően helyes, de hogy róluk beszéljek egész nap... Ez nekem sok lenne. Ettől függetlenül a lányok is itt vannak. Nem tudom hogy el tudnám-e magamat képzelni egy lánnyal, hisz a saját alsófelem is gusztustalannak tartom, de... Nem tudom ez mi. Mintha semelyik se érdekelne igazán, de valamelyiket választani akarom, és már az se érdekelne ha rosszul döntök, míg nem maradok egyedül. Közben meg mégis érdekel milyen lehet mikor egy fiú megcsókol... Értitek. Vagy nem. Én se.

De félek, hogy egyedül fogok maradni.

Félek, hogy ha kiderül, hogy a barátnőimre egyszerű időtöltésként gondolok, csak hogy ne legyek egyedül, itt hagynak. És teljesen igazuk lesz. Valahogy mintha komolytalannak érezném őket, közben meg sokkal tágabb a világuk, mint nekem. Egyszerűen más körülmények között nőttem fel, talán emiatt nem foglalkozok olyan (számomra kis) dolgokkal, mint a kivágott gatyás swag-gyerekek. Olyan, mintha a korosztályom nem lenne nekem való, de az idősebbekhez meg még túl gyereknek érzem magam. Egyszerűen mintha teljesen más körökben mozognánk. Talán épp ez az. Érti valaki ezt?

Sokszor úgy érzem, hogy már nagy vagyok, máskor pedig mintha most lennék 1 éves.

A személyiségem eléggé el aszott. Tudok róla.

Vagy lehet, hogy ez az egész csak azért van, mert tini vagyok? Vagy mert anyám homofób? Vagy mert nem lehetek önmagam, mert nem akarok csalódást okozni neki?