Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon lehet még valami belőle? Mit tegyek?
12 vagyok és lány. Nem kérek olyan válaszokat, hogy "túl fiatal vagy a szerelemhez". Szüleim, családom, barátaim, tanáraim szerint is túlérett vagyok, illetve nem "pasizok" és emiatt hanyagolom el a sulit. (Nem volt még barátom)
Tehát, most vagyok hatodikos, egy osztálytársam igazából 4.es korom óta tetszik.
Amúgy egy bunkó, perverz állat, de velem olyan aranyos...és pár napja tudtam meg barátnőmtől, hogy konkrétan neki(?!) mondta, hogy én tetszek neki. Egyszer beszélünk, egyszer nem, de barátaim szerint egyértelmű. Úgy tud rámnézni, hogy egyből elolvadok. Nem is igazán a külseje fog meg, hanem amilyen ő igazából. Voltam depressziós is(családi problémák, nem részletezném) és akkor ő mindig ott volt mellettem. Aztan egyszer otthagyott es közölte velem hogy önsajnáltató p*csa vagyok...kicsit igaza is volt, így utólag visszanézve. Újra jóba lettünk...áh, teljesen bele vagyok esve.
Talán igaza van azoknak, akik szerint nem tudhatom mi a szerelem. De az osztályban mindenki egy párként kezel minket, pedig nem beszélünk sokat(najoo, csak az órán végig:'D) meg sulin kívül sajna nem szoktunk találkozni.
Apukámmal élek, mondanom sem kell, szerinte gyönyörű vagyok(szerintem sem vagyok csúnya, nincs bajom magammal), de ha rajta múlna, még 30 évesen se lehetne barátom:"D Tehát, fiatal vagyok de érett.
Ugyan mit tehetnék most? Nem vagyok boldog. Hiányzik valami az életemből, és ez valószínűleg anyukám, de mégis hogyan pótolhatnám? Próbáltam mindent, új hobbik, de a barátaim is sorra fordulnak el mellőlem... Tesom utal.
Megis mit tehetnék??
12L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"túlérett vagyok"
"Tehát, fiatal vagyok de érett."
"Nem is igazán a külseje fog meg, hanem amilyen ő igazából."
"Amúgy egy bunkó, perverz állat"
"Aztan egyszer otthagyott es közölte velem hogy önsajnáltató p*csa vagyok..."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#2: bocsánat, hogy senkihez nem fordulhatok:)
Most először írtam ki ide kérdést, mert apám levenné a fejem, anyám meg a világ másik felén, Mexikóban vagy az Isten tudja hol van. De ha akkora baj...akkor nem kell válaszolni. Bocs, hogy élek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Megbocsájtok, csak ne kérdezz többet kérlek, írritál a létezésed, (én nem kérek bocsánatot, mondtam hogy nem tartom magam felnőttnek)
De azért egy tippet adok, ne hangoztasd hogy mennyire érett vagy, mert akkor pont az ellenkezőjét fogják gondolni mások, láttál már felnőttet aki azt mondja mindig, hogy felnőtt vagyok, érett vagyok.. Szerintem nem, én sem, nah jó 1 et már láttam, de ő mentálisas nem volt egészséges.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hű ez nehéz helyzet. A szerelemről nem tehetsz hiába mondják h "korán van!"☺
Anyukád elhagyott titeket? Nehéz lehet,az apák sokszor nem akarnak fiúkról meg ilyenekről hallani... 😕
Segíteni nem nagyon tudok, velem is hasonló a helyzet. Talán írj neki levelet... Ez eddig a legjobb ötletem 😁
De 1szerűen meg is kérdezheted tőle h igaz e mert hallottad valakitől... Sajna jobb ötletem nincs bocsi😶
13L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!